Magyar Jövő, 1951. szeptember (50. évfolyam, 135-149. szám)

1951-09-05 / 135. szám

Mit fog Gromyko mondani San Franciscóban A N. Y. Times mai, szeptember 4-iki számában, a lap köz­ismert külpolitikai szakértője, Anne O’Hare McCormick, a san franciscoi “békekonferenciá”-ról írva a következő konklúzióval kénytelen zárni cikkét: “Ami a legkeservesebb benyomást teszi a megfigyelőre az az, hogy habár a szerződő felek eltökélték magukat a Japán­nal kötendő béketervezet aláírására, ezt a konferenciát mégis „ az oroszok uralják”. Hogy lehet az, hogy habár Washington odacsődített 49 csat­lós kormány képviselőjét, hogy a “szabad világ” nevében “egy­hangúlag” aláírják a japán “békeszerződést”, mégis az összehívók által szüntelen és korlátlanul denunciált szovjet delegáció “ural­ja” a konferenciát? Miért idegeskedik Washington és Wall Street? A Truman kormány ábrándjai arról, hogy Japánt távolkeleti hadibázisnak használják fel Ázsia népei ellen, máris csődbe ju­tottak. Nem is lehet más sorsa egy olyan “békeszerződésnek”, amelynek írásából kirekesztették a japán agresszió 650 millió kí­nai és szovjet áldozatát és amelytől 400 millió indiai és burmai is távoltartja magát. De ezen még túltette volna magát a Truman kormány, mely­nek megbízásából Dulles, Wall Street főjogtanácsosa a tervezetet összetákolta. Amitől azonban rettegnek az, hogy a Szovjet San Franciscóban az egész világ elé tárja az ál-béketervezet gyújto­gató mivoltát. Mindenki azt találgatja mit fog Gromyko mondani San Fran­ciscóban. Véleményünk szerint Gromyko nem fog semmi olyat mondani, amit a szovjet kormány nem hangoztatott volna már eddig is a japán béketervezetről tett jegyzékeiben. Legutóbb jú­nius 10-én fejtették ki ebbeli nézeteiket, amelyeknek itt adjuk rö­vid összegezését. Minden ország számára, a­­melynek érdekei fűződnek a távolkeleti tartós béke bizto­sításához, ig£n nagyjelentősé­gű az a kérdés, hogy Japán ne váljék újra agresszív ál­lammá, hogy megakadályoz­zák a­ japán militarizmus új­jáéledését. Japán valamivel több mint tíz évvel ezelőtt Vladivosztok körzetében megtámadta a Szovjetuniót. A japán impe­rializmus, amely behatolt Kí­nába, tizenöt éven át gyötör­te a kínai népet és óriási sze­rencsétlenséget zúdított rá. A japán imper­ialisták nem ri­adtak vissza az Egyesült Ál­lamok és utána, egész sor ázsiai állam, köztük India megtámadásától, ami háborút­­idézett fel az egész Távol- Keleten. Az amerikai tervezet nem­csak hogy nem tartalmaz biz­tosítékokat a japán militariz­mus helyreállítása ellen, ha­’i­nem általában semmiféle kor­látozást sem állít fel a japán fegyveres erők méreteire vo­natkozóan, mint az például az Olaszországgal kötött béke­­szerződésben történt. A kapitulációról szóló négy­hatalmi potsdami nyilatko­zatra, amely Japán megszál­lásának alapvető céljaként feladatul tűzi ki, hogy “meg­győző bizonyítékot kell sze­rezni arra, hogy megszűnt Japán hadviselő képessége.” Ez szemmel láthatóan nem­csak a megszállási időszakra, hanem az utána következő időre is vonatkozik. Ezenkívül fennállanak a Távolkeleti Bizottság határo­zatai is. A Távolkeleti Bizott­ság még 1947 június 19-én fontos határozatot hozott, a­­melyet “Japánnal szemben a kapituláció után követendő politika alapelvei” című ok­mány tartalmaz. A Távolke­leti Bizottságnak ez az alap­vető okmánya, amelyet Auszt­rália, Kanada, Kína, Fran­ciaország, India, Hollandia, Újzéland, a Fülöp-szigetek, a Szovjetunió, Anglia és­­ az Egyesült Államok képviselői­nek részvételével fogadtak el, ezt a feladatot állítja előtér­be: “Meg kell valósítani Ja­pán fizikai és szellemi demi­­litarizálását, egész sor — szigorú ellenőrzési időszak bevezetését követelő — intéz­kedés végrehajtása útján, be­leértve a teljes lefegyverzést, gazdasági reform megvalósí­tását, amelynek célja, hogy megfosszák Japánt a háború viselésének lehetőségétől, to­vábbá a militarista befolyás megszüntetését és a háborús bűnösök szigorú bírói felelős­­ségrevonását.” Az USA japán békeszerző­déstervezete nem tartalmaz semmiféle biztosítékot azok­nak az országoknak jövő biz­tonságára nézve, amelyek szenvedtek a militarista Ja­pán aggressziójától, jóllehet, mindenki előtt világos, hogy ennek a békeszerződés fő fel­adatai közé kell tartoznia. Ehelyett a tervezet külön kiköti, hogy Japánnak lehe­tőséget kell nyújtani, tegyen “lépéseket biztonságának biz­tosítására”, ami állítólag meg­felel “az egyéni, vagy kollek­tív önvédelem jogának”, a­­melyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya biztosít a NN tagállamai szá­mára. Ebből következik, hogy a japán militarizmus újjászüle­tése megakadályozásának és a japán agressziótól szenve­dett országok jövőbeni biz­tonsága biztosításának fel­adatát az Egyesült Államok kormánya a Japánnal való katonai egyezmény megköté­sével helyettesíti, ami még in­kább a militarizmus helyre­állításának útjára taszítja Japánt. Mivel teljesen világos, hogy az Egyesült Államok és Ja­pán e katonai egyezménye ki­zárja olyan országok részéé­(Folytatás a 2-ik oldalon) Gyorsan akarnak végezni a San Francisco-i tárgyalással A Cheson külügyminiszter és John Foster Dulles, a japán bé­keszerződési terv létrehozója már szombaton San Francisco­­ba érkeztek és megbeszéléseket tartottak a nyugati országok képviselőivel. A cél az, hogy le­hetőleg minden vita nélkül, vagy a legkorlátozottabb vitával elfogadtassák a békeszerződést és szombaton már alá is írják azt. A 39 tagból álló szovjet kül­döttség megjelenése San Fran­ciscóban felborította a külügy­minisztérium számítását, mely az volt, hogy minden vita nél­kül, a meghívott országok ünne­pélyesen felsorakoznak és alá­írják a békeszerződést, mely le­hetővé teszi Japán újbóli fegy­verkezését és ugyanakkor U. S. felügyelet alatt hadibázissá ala­kítja azt át. A cél még ma is ugyanaz, azonban a szovjet de­legáció megjelenése akadályo­kat állít a terv egyszerű végre­hajtása elé. Az értekezletet Truman be­széde nyitja meg, illetve lapunk megjelenésekor már meg is nyi­totta, kedd este. A tulajdonkép­peni tárgyalás azonban csak szerdán reggel történik. A kül­­ü­g­ym­i­n­i­sztérium­­ manővere, hogy különböző javaslatokkal kezdjék a tárgyalást, melyek maximálisan 30 percre korlátoz­zák a hozzászólásokat s lehetet­lenné tesznek minden nagyobb vitát. Yoshida japán miniszterelnök már vasárnap San Franciscoba érkezett s mindjárt megérkezé­se után kijelentette, hogy teljes egészében támogatja a külügy­minisztérium álláspontját és szeretné, ha a békeszerződést igen sürgősen aláírnák. Még az­nap tárgyalást folytatott Ache­­son külügyminiszterrel, mely után bejelentették, hogy az Egyesült Államok és Japán, mindjárt a szerződés aláírása után biztonsági, azaz katonai szerződést kötnek. A múlt héten US és a Fülöp szigetek közt ír­tak alá hasonló szerződést, ami a Csendes-óceáni paktum első lépése volt. Közben azonban mégsem foly­nak egészen simán a dolgok. India a Truman kormány ha­ragja ellenére sem vesz részt a tárgyaláson, kifogásolta a béke­szerződést, Burma, egy másik fontos ázsiai ország ugyancsak nem küldött képviselőt, Kínát nem hívták meg. Jóllehet 52 or­szág képviselője érkezett San Franciscoba, az ázsiai és több arab országok állásfoglalása még kérdéses s ámbár a több­ség bizonyosan US kívánsága szerint fog szavazni, a harmó­nia mégsem az, amint Dulles, Acheson és Truman szerették volna s fennáll a veszély, hogy, nyilvánosságra kell hozni a szerződés több kényes pontját, ahelyett, hogy vakon aláírnák azt. A szovjet delegáció legfőbb ér­ve a szerződés ellen az, hogy az ellentétben áll , úgy a jaltai, mint a potsdami egyezménnyel. Az előbbi megtiltja, hogy a há­borúban szövetséges országok különbékét kössenek, a második megtiltja Japán újbóli felfegy­verzését. A japán fegyverszünet hato­dik évfordulója alkalmából Sztálin biztosította Kínát , a Szovjetunió teljes segítségéről, amennyiben az új imperialista Japán ellene fordulna. Fontos bejelentést várnak Ridgwaytől Joy tengernagy, a UN fegyver­szüneti tárgyaló bizottság elnö­ke és a bizottság tagjai Tokió­ban tanácskozást folytattak Ridgway tábornokkal s hírek vannak arról, hogy a tábornok hamarosan nyilvánosságra hoz egy fontosabb bejelentést. A to­kiói tárgyalásról nem adtak ki jelentést. Ugyanakkor azonban Van Fleet tábornok, a koreai U. S. haderő parancsnoka kije­lentette, hogy véleménye­­ sze­rint az északkoreaiak hajlandók elfogadni a UN javaslatot, mely szerint a fegyverszüneti határ­vonalat a jelen frontvonal al­kotná. Van Fleet, az újságírók előtt beszélve azt hangoztatta, hogy az északkoreaiak előkészületeket tettek ugyan támadásra, de szí­vesebben fogadnák a békét. Ridgway tábornok még nem válaszolt az utolsó északkoreai üzenetre, mely felszólította a UN katonai vezetőit, hogy vagy in­tézkedjenek felelősségteljesen a keszongi semleges terület meg­sértésévvel kapcsolatos vádak ügyében, vagy jelentsék ki, hogy véglegesen elvetik az ide­iglenesen felfüggesztett fegyver­szüneti tárgyalást. A pekingi rádió legújabb vádja szerint amerikai repülőgépek mandzsú­­riai területet bombáztak s a múlt héten több hadihajó sé­relmet követett el egyik kínai sziget ellen. A frontról igen heves harcokat jelentenek s nagyobb repülő üt­közetet. Green és Murray támadja a magas árakat WASHINGTON.­­ Az amerikai szakszervezetek két legmagasabb rangú tisztvise­lője a Labor Day alkalmával leadott rádióbeszédeik zömét a Kongresszus bizonyos ele­mei ellen intézett támadások­nak szentelték. Azzal vádol­ták őket, hogy megakadályoz­ták az eredményes árellenőr­­zésre irányuló törvények al­kotását. A nagyközönséget pe­dig arra buzdították, hogy követeléseikről tudassák a képviselőket és szenátorokat. William Green, az AFL el­nöke, azt mondta, hogy “a tory koalíció, amely kezében tartja­­ a Kongresszust, csak a nagytőke követeléseit hall­gatta meg.” Philip Murray, a CIO elnöke meg azt állította, hogy “a nagy tőkés érdekelt­ségek külön kongresszusi be­­surranás elejét vették olyan inflációellenes törvény­hozá­sának, amely az árakat le­szorította volna.” Mind a két munkásvezér mindidáig és most is, a legnagyobb buzgó­­­sággal támogatta a kormány politikáját és kijelentéseik minden jel szerint csak­ a munkások zúgolódásának le­szerelését célozzák. Közben Maurice J. Tobin munkaügyi miniszter az ege­kig magasztalta úgy a szer­vezett, mint a szervezetlen munkásságot, amiért oly bő­ségesen termelt és oly keve­set sztrájkolt az elmúlt év folyamán, ami igaz is, csak arról nem beszélt Tobin, hogy a munkásságnak ezért meg­felelő bért is kellett volna adni, nemcsak óriási profito­kat a monopóliumos nagyvál­lalatoknak. Sajé&nit s$ran ijju (j iíeu Re-entered as Second Class Matter October 18, 1950 at the Post Office of New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879. VOL. L. ÉVFOLYAM No 135 SZÁM New York, N. Y. SZERDA SEPTEMBER 5, 1951 WEDNESDAY* ---------------------­ A RÉZIPARI SZTRÁJK LETILTÁSÁT VÁRJÁK WASHINGTON. — A héfc végén egyezmény történt a Kennecott társaság és a Uni­on of Mine, Mill and Smelter Workers szakszervezet közt, mely szerint a munkások 19 és fél centes javítást kap­nak, melyből 4 és fél cent a nyugdíjalapra folyik be. Az egyezmény azzal a feltétellel jött létre, hogy a réztröszt többi társaságai, az Anacona, a Pheps Dodge és az Ameri­can Smelting and Refining Company is elfogadja azt. Az utóbbi három társaság azon­ban megtagadta az egyez­mény elfogadását, annak el­lenére, hogy korábban a kor­mány bizottsága 21 centes béremelést javasolt a munká­sok számára. Truman elnök bizottságot nevezett ki,­­ a Taft-Hartley törvény értelmében, melynek ma kell jelentést tennie az el­nöknek. Amennyiben egyez­mény nem történik, Truman elnök minden valószínűség szerint alkalmazni fogja a T-H törvényt a munkásokkal szemben s annak alapján le­tiltja a sztrájkot. Az utolsó jelentés szerint az egyezményt aláírt Kenne­cott Company 7,000 munkása Utah államban újra felveszi a munkát. —_ ♦ A véres országút NEW YORK. — A hosszú La­bor Day-i hétvég folyamán az országutakon 419 halálos áldo­zatba kerültek az autószeren­csétlenségek, 90-en vízbe fúltak, 86-an különféle balesetekben, vesztették életüket. Az összáldo­­zatok száma 595.

Next