Magyar Jövő, 1951. szeptember (50. évfolyam, 135-149. szám)
1951-09-05 / 135. szám
Mit fog Gromyko mondani San Franciscóban A N. Y. Times mai, szeptember 4-iki számában, a lap közismert külpolitikai szakértője, Anne O’Hare McCormick, a san franciscoi “békekonferenciá”-ról írva a következő konklúzióval kénytelen zárni cikkét: “Ami a legkeservesebb benyomást teszi a megfigyelőre az az, hogy habár a szerződő felek eltökélték magukat a Japánnal kötendő béketervezet aláírására, ezt a konferenciát mégis „ az oroszok uralják”. Hogy lehet az, hogy habár Washington odacsődített 49 csatlós kormány képviselőjét, hogy a “szabad világ” nevében “egyhangúlag” aláírják a japán “békeszerződést”, mégis az összehívók által szüntelen és korlátlanul denunciált szovjet delegáció “uralja” a konferenciát? Miért idegeskedik Washington és Wall Street? A Truman kormány ábrándjai arról, hogy Japánt távolkeleti hadibázisnak használják fel Ázsia népei ellen, máris csődbe jutottak. Nem is lehet más sorsa egy olyan “békeszerződésnek”, amelynek írásából kirekesztették a japán agresszió 650 millió kínai és szovjet áldozatát és amelytől 400 millió indiai és burmai is távoltartja magát. De ezen még túltette volna magát a Truman kormány, melynek megbízásából Dulles, Wall Street főjogtanácsosa a tervezetet összetákolta. Amitől azonban rettegnek az, hogy a Szovjet San Franciscóban az egész világ elé tárja az ál-béketervezet gyújtogató mivoltát. Mindenki azt találgatja mit fog Gromyko mondani San Franciscóban. Véleményünk szerint Gromyko nem fog semmi olyat mondani, amit a szovjet kormány nem hangoztatott volna már eddig is a japán béketervezetről tett jegyzékeiben. Legutóbb június 10-én fejtették ki ebbeli nézeteiket, amelyeknek itt adjuk rövid összegezését. Minden ország számára, amelynek érdekei fűződnek a távolkeleti tartós béke biztosításához, ig£n nagyjelentőségű az a kérdés, hogy Japán ne váljék újra agresszív állammá, hogy megakadályozzák a japán militarizmus újjáéledését. Japán valamivel több mint tíz évvel ezelőtt Vladivosztok körzetében megtámadta a Szovjetuniót. A japán imperializmus, amely behatolt Kínába, tizenöt éven át gyötörte a kínai népet és óriási szerencsétlenséget zúdított rá. A japán imperialisták nem riadtak vissza az Egyesült Államok és utána, egész sor ázsiai állam, köztük India megtámadásától, ami háborútidézett fel az egész Távol- Keleten. Az amerikai tervezet nemcsak hogy nem tartalmaz biztosítékokat a japán militarizmus helyreállítása ellen, ha’inem általában semmiféle korlátozást sem állít fel a japán fegyveres erők méreteire vonatkozóan, mint az például az Olaszországgal kötött békeszerződésben történt. A kapitulációról szóló négyhatalmi potsdami nyilatkozatra, amely Japán megszállásának alapvető céljaként feladatul tűzi ki, hogy “meggyőző bizonyítékot kell szerezni arra, hogy megszűnt Japán hadviselő képessége.” Ez szemmel láthatóan nemcsak a megszállási időszakra, hanem az utána következő időre is vonatkozik. Ezenkívül fennállanak a Távolkeleti Bizottság határozatai is. A Távolkeleti Bizottság még 1947 június 19-én fontos határozatot hozott, amelyet “Japánnal szemben a kapituláció után követendő politika alapelvei” című okmány tartalmaz. A Távolkeleti Bizottságnak ez az alapvető okmánya, amelyet Ausztrália, Kanada, Kína, Franciaország, India, Hollandia, Újzéland, a Fülöp-szigetek, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok képviselőinek részvételével fogadtak el, ezt a feladatot állítja előtérbe: “Meg kell valósítani Japán fizikai és szellemi demilitarizálását, egész sor — szigorú ellenőrzési időszak bevezetését követelő — intézkedés végrehajtása útján, beleértve a teljes lefegyverzést, gazdasági reform megvalósítását, amelynek célja, hogy megfosszák Japánt a háború viselésének lehetőségétől, továbbá a militarista befolyás megszüntetését és a háborús bűnösök szigorú bírói felelősségrevonását.” Az USA japán békeszerződéstervezete nem tartalmaz semmiféle biztosítékot azoknak az országoknak jövő biztonságára nézve, amelyek szenvedtek a militarista Japán aggressziójától, jóllehet, mindenki előtt világos, hogy ennek a békeszerződés fő feladatai közé kell tartoznia. Ehelyett a tervezet külön kiköti, hogy Japánnak lehetőséget kell nyújtani, tegyen “lépéseket biztonságának biztosítására”, ami állítólag megfelel “az egyéni, vagy kollektív önvédelem jogának”, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya biztosít a NN tagállamai számára. Ebből következik, hogy a japán militarizmus újjászületése megakadályozásának és a japán agressziótól szenvedett országok jövőbeni biztonsága biztosításának feladatát az Egyesült Államok kormánya a Japánnal való katonai egyezmény megkötésével helyettesíti, ami még inkább a militarizmus helyreállításának útjára taszítja Japánt. Mivel teljesen világos, hogy az Egyesült Államok és Japán e katonai egyezménye kizárja olyan országok részéé(Folytatás a 2-ik oldalon) Gyorsan akarnak végezni a San Francisco-i tárgyalással A Cheson külügyminiszter és John Foster Dulles, a japán békeszerződési terv létrehozója már szombaton San Franciscoba érkeztek és megbeszéléseket tartottak a nyugati országok képviselőivel. A cél az, hogy lehetőleg minden vita nélkül, vagy a legkorlátozottabb vitával elfogadtassák a békeszerződést és szombaton már alá is írják azt. A 39 tagból álló szovjet küldöttség megjelenése San Franciscóban felborította a külügyminisztérium számítását, mely az volt, hogy minden vita nélkül, a meghívott országok ünnepélyesen felsorakoznak és aláírják a békeszerződést, mely lehetővé teszi Japán újbóli fegyverkezését és ugyanakkor U. S. felügyelet alatt hadibázissá alakítja azt át. A cél még ma is ugyanaz, azonban a szovjet delegáció megjelenése akadályokat állít a terv egyszerű végrehajtása elé. Az értekezletet Truman beszéde nyitja meg, illetve lapunk megjelenésekor már meg is nyitotta, kedd este. A tulajdonképpeni tárgyalás azonban csak szerdán reggel történik. A külügyminisztérium manővere, hogy különböző javaslatokkal kezdjék a tárgyalást, melyek maximálisan 30 percre korlátozzák a hozzászólásokat s lehetetlenné tesznek minden nagyobb vitát. Yoshida japán miniszterelnök már vasárnap San Franciscoba érkezett s mindjárt megérkezése után kijelentette, hogy teljes egészében támogatja a külügyminisztérium álláspontját és szeretné, ha a békeszerződést igen sürgősen aláírnák. Még aznap tárgyalást folytatott Acheson külügyminiszterrel, mely után bejelentették, hogy az Egyesült Államok és Japán, mindjárt a szerződés aláírása után biztonsági, azaz katonai szerződést kötnek. A múlt héten US és a Fülöp szigetek közt írtak alá hasonló szerződést, ami a Csendes-óceáni paktum első lépése volt. Közben azonban mégsem folynak egészen simán a dolgok. India a Truman kormány haragja ellenére sem vesz részt a tárgyaláson, kifogásolta a békeszerződést, Burma, egy másik fontos ázsiai ország ugyancsak nem küldött képviselőt, Kínát nem hívták meg. Jóllehet 52 ország képviselője érkezett San Franciscoba, az ázsiai és több arab országok állásfoglalása még kérdéses s ámbár a többség bizonyosan US kívánsága szerint fog szavazni, a harmónia mégsem az, amint Dulles, Acheson és Truman szerették volna s fennáll a veszély, hogy, nyilvánosságra kell hozni a szerződés több kényes pontját, ahelyett, hogy vakon aláírnák azt. A szovjet delegáció legfőbb érve a szerződés ellen az, hogy az ellentétben áll , úgy a jaltai, mint a potsdami egyezménnyel. Az előbbi megtiltja, hogy a háborúban szövetséges országok különbékét kössenek, a második megtiltja Japán újbóli felfegyverzését. A japán fegyverszünet hatodik évfordulója alkalmából Sztálin biztosította Kínát , a Szovjetunió teljes segítségéről, amennyiben az új imperialista Japán ellene fordulna. Fontos bejelentést várnak Ridgwaytől Joy tengernagy, a UN fegyverszüneti tárgyaló bizottság elnöke és a bizottság tagjai Tokióban tanácskozást folytattak Ridgway tábornokkal s hírek vannak arról, hogy a tábornok hamarosan nyilvánosságra hoz egy fontosabb bejelentést. A tokiói tárgyalásról nem adtak ki jelentést. Ugyanakkor azonban Van Fleet tábornok, a koreai U. S. haderő parancsnoka kijelentette, hogy véleménye szerint az északkoreaiak hajlandók elfogadni a UN javaslatot, mely szerint a fegyverszüneti határvonalat a jelen frontvonal alkotná. Van Fleet, az újságírók előtt beszélve azt hangoztatta, hogy az északkoreaiak előkészületeket tettek ugyan támadásra, de szívesebben fogadnák a békét. Ridgway tábornok még nem válaszolt az utolsó északkoreai üzenetre, mely felszólította a UN katonai vezetőit, hogy vagy intézkedjenek felelősségteljesen a keszongi semleges terület megsértésévvel kapcsolatos vádak ügyében, vagy jelentsék ki, hogy véglegesen elvetik az ideiglenesen felfüggesztett fegyverszüneti tárgyalást. A pekingi rádió legújabb vádja szerint amerikai repülőgépek mandzsúriai területet bombáztak s a múlt héten több hadihajó sérelmet követett el egyik kínai sziget ellen. A frontról igen heves harcokat jelentenek s nagyobb repülő ütközetet. Green és Murray támadja a magas árakat WASHINGTON. Az amerikai szakszervezetek két legmagasabb rangú tisztviselője a Labor Day alkalmával leadott rádióbeszédeik zömét a Kongresszus bizonyos elemei ellen intézett támadásoknak szentelték. Azzal vádolták őket, hogy megakadályozták az eredményes árellenőrzésre irányuló törvények alkotását. A nagyközönséget pedig arra buzdították, hogy követeléseikről tudassák a képviselőket és szenátorokat. William Green, az AFL elnöke, azt mondta, hogy “a tory koalíció, amely kezében tartja a Kongresszust, csak a nagytőke követeléseit hallgatta meg.” Philip Murray, a CIO elnöke meg azt állította, hogy “a nagy tőkés érdekeltségek külön kongresszusi besurranás elejét vették olyan inflációellenes törvényhozásának, amely az árakat leszorította volna.” Mind a két munkásvezér mindidáig és most is, a legnagyobb buzgósággal támogatta a kormány politikáját és kijelentéseik minden jel szerint csak a munkások zúgolódásának leszerelését célozzák. Közben Maurice J. Tobin munkaügyi miniszter az egekig magasztalta úgy a szervezett, mint a szervezetlen munkásságot, amiért oly bőségesen termelt és oly keveset sztrájkolt az elmúlt év folyamán, ami igaz is, csak arról nem beszélt Tobin, hogy a munkásságnak ezért megfelelő bért is kellett volna adni, nemcsak óriási profitokat a monopóliumos nagyvállalatoknak. Sajé&nit s$ran ijju (j iíeu Re-entered as Second Class Matter October 18, 1950 at the Post Office of New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879. VOL. L. ÉVFOLYAM No 135 SZÁM New York, N. Y. SZERDA SEPTEMBER 5, 1951 WEDNESDAY* --------------------- A RÉZIPARI SZTRÁJK LETILTÁSÁT VÁRJÁK WASHINGTON. — A héfc végén egyezmény történt a Kennecott társaság és a Union of Mine, Mill and Smelter Workers szakszervezet közt, mely szerint a munkások 19 és fél centes javítást kapnak, melyből 4 és fél cent a nyugdíjalapra folyik be. Az egyezmény azzal a feltétellel jött létre, hogy a réztröszt többi társaságai, az Anacona, a Pheps Dodge és az American Smelting and Refining Company is elfogadja azt. Az utóbbi három társaság azonban megtagadta az egyezmény elfogadását, annak ellenére, hogy korábban a kormány bizottsága 21 centes béremelést javasolt a munkások számára. Truman elnök bizottságot nevezett ki, a Taft-Hartley törvény értelmében, melynek ma kell jelentést tennie az elnöknek. Amennyiben egyezmény nem történik, Truman elnök minden valószínűség szerint alkalmazni fogja a T-H törvényt a munkásokkal szemben s annak alapján letiltja a sztrájkot. Az utolsó jelentés szerint az egyezményt aláírt Kennecott Company 7,000 munkása Utah államban újra felveszi a munkát. —_ ♦ A véres országút NEW YORK. — A hosszú Labor Day-i hétvég folyamán az országutakon 419 halálos áldozatba kerültek az autószerencsétlenségek, 90-en vízbe fúltak, 86-an különféle balesetekben, vesztették életüket. Az összáldozatok száma 595.