Magyar Katonai Szemle, 1931 (1. évfolyam, 3. negyedév)
ÁLTALÁNOS KATONAI KÖZLEMÉNYEK - Az 1918. június 15-i osztrák-magyar és az októberi olasz támadás. Írta: Riedl Lajos ny. áll. altábornagy
RIEDL: AZ 1918. ÉVI OSZTRÁK-MAGYAR ÉS OLASZ TÁMADÁS entente nagy tervében rejlő támadást. Kezdetben az egész hadsereg — fölényének tudatában — győzelembiztosan várta a támadást, de midőn a politikai uszítás és bomlás a mögöttes országrészekben napról-napra fokozódott és ez, minden elővigyázati rendszabálynak ellenére, részben a bevonult szabadságoltak, részben a sajtó utján az arcvonalban is elterjedt, végül midőn mindezeken kivül még az ellenség is válogatatlan propagandaeszközeivel az arcvonalra hatni kezdett, melynek harcosai és élelmiszerek hiánya és a felszerelés elégtelensége miatt amúgy is sokat szenvedtek és elcsüggedtek, az utolsó harcnak győzelmi reményei is mindinkább foszladozni kezdettek. A monarchiát alapjában megrendítő kiáltvány, a bolgár arcvonalnak az összeomlása, egyes, a balkáni arcvonal támogatására odaküldött csapatoknak engedelmesség megtagadása, a sajtónak a magyar csapatoknak a veszélyeztetett országhatárok védelme érdekében való hazahozatalára vonatkozó és mind hangosabbá váló követelődzése hozzájárult ahhoz, hogy az arcvonal derék katonái között az izgalmakat napról-napra fokozza. Annak ellenére, hogy most már a kétoldali erőviszonyok is a mi hátrányunkra tolódtak el, amennyiben a mi, csak 582 gyho.-unkkal — 300.000-nyi összlőfegyverállománnyal — (azaz gyho.-onként 15.000 ember helyett 5000) 63—64 egyenként 13 zászlóaljból álló és összesen 700.000 lőfegyvert meghaladó állománnyal bíró olasz, angol, francia, cseh-szlovák gyhor állott szemben, hadseregparancsnokságunk és legmagasabb vezetőink mégis remélték, bízva délnyugati arcvonalunk védőinek eddig még töretlen hősies és bátor szellemében, hogy az utolsó küzdelmet is becsülettel megállhatják. Na győzelemmel alig is lehetett többé számolni, mégis minden erővel igyekezni kellett — és remélték is — hogy legalább a közvetlen vereséget, mely a monarchiát is magával ránthatja, elkerülhetik. Gyengítette az arcvonal ellenállását még ama körülmény is, hogy naponkint kb. 1000 beteget és sebesültet kellett a hátországba elszállítani és hogy naponkint számtalan szökevény hagyta el az arcvonalat és csavargott a mögöttes országrészben, miáltal a rokonérzelműeket az arcvonalban a zászló iránti hűségükben megingatták. A 6. és az Isonzó-hadseregnek parancsnokai az arcvonalat minden támadással szemben eléggé erősnek nyilvánították ki, »ha az arcvonal mögött rendet teremtünk és a hátország megfertőző hatásának erélyesen gátat vetünk«. És valóban! A monarchia minden tájáról kiegészített utolsó hadseregnek legnagyobb része, a helyzet reménytelenségének, az ellenség, illetve a hátország csábítási kísérleteinek ellenére is, ha 27