Magyar Katonai Szemle, 1935 (5. évfolyam, 1. negyedév)
SPORTKÖZLEMÉNYEK - Mi az oka annak, hogy a vidéki helyőrségekben lanyha a vívóélet? Írta: Hortobágyi Elemér főhadnagy
310. MAGYAR KATONAI SZEMLE 1. FÜZET ai így is kellő részletességgel tárulnak az olvasó elé. A mellékleteknél az eddigi 1:200.000 arány helyett most általában az 1:100.000 arány vette át a szerepét. Említésre méltó újítás az 1:100.000 arányban készült mellékletek bevezetése is; ezeket oly nagyobb fontosságú események ábrázolására használták, amelyeknek túlnyomóan magyar csapatok voltak részesei. B. D. A magyar király tengeri hajóhada a középkorban. Irta: Miklósy Zoltán dr. Budapest. Szerző kiadása: 1934, nagy nyolcadrét, fűzve 134 oldal. A középkori magyar hadtörténet eddig kellően nem méltányolt s éppen ezért eléggé fel nem derített érdekes fejezetére világit Miklósy munkája s ezzel megdönti azt az azelőtt, még szakkörökben is hallott felfogást, hogy a magyar királyoknak a középkorban nem volt tengeri hadereje. Régebbi történetíróink: Szalay, Thallóczy, Pór és mások közöltek ugyan néhány adatot erről, de a nagyközönség mindezekről nem igen vett tudomást, nem is érdeklődött irántuk. Szerző megállapítja azt, hogy a magyar tengeri haderő első nyomai már Kálmán fejedelem idejében (1229.) fellelhetők. IV. Bélának már erős hajói voltak Trau kikötőjében. A dalmát partvidék városai fegyverzett hajókat bocsátottak a magyar királyok rendelkezésére. Ennek az — akkor bizonyára tekintélyes — flottának további sorsáról azonban nincs adatunk. Nagy Lajos nevéhez fűződik a magyar tengeri haderő újjászervezése. Három erős gályát építtetett Ragusában, a dalmát városok hajóit (Ragusa, Trau, Zara, Segnia, Sebenico, Arbe, Cattaro stb. besorolta hadiflottájába és azok magyar királyi lobogók alatt szelték az Adria vizét. Ragusában, Trauban és Zárában rendes arzenálok voltak. A királyi haderő első parancsnoka 1358-ban Lubich de Gesam Jakab admirális volt, aki mint a királyi udvarhoz tartozó főkatona (milles aulicus) zárai nemes és a dalmát szigetek grófjának címét viselte. Nagy Lajos velencei háborúiban ez a flottila gyakran aratott győzelmeket. 1369-ben de Sorba Baltazár, 1372 óta Doria Simon — mindketten génuai nemesek — vezették a magyar tengeri haderőt, amely részt vett az 1379-ben vívott polai tengeri csatában s a következő évben Chioggia, majd Velence és Ragusa melletti súlyos küzdelmekben. Nagy Lajos halála után a magyar tengeri haderő Durazzói Károly érdekében a nápolyi királyság vizein harcolt. Később a XV. század első éveiben még nyomát találjuk a magyar tengeri haderőnek, amely akkor a dalmáciai szigetek körülvivett harcokban de Zorzi Fülöp admirális parancsa alatt állott, végül Zsigmond király velencei háborújában is, amikor a génuai Doria Ugolino vezette a királyi lobogó alatt úszó egységeket. A ragusai arzenál 1435-ben tűzvész áldozata lett s ezzel a magyar tengeri haderő is majdnem teljesen elpusztult. Az 1444. évi várnai csatában még nyomát találjuk annak, hogy a magyar hadihajó Gallipoli alatt megjelent. Ez az utolsó adat; nagyon valószínű tehát az, hogy a magyar hadiflotta Mátyás király alatt oszlott fel végképen. Ez érthető, mert tudjuk, hogy Mátyás hadjáratainak súlypontját Középeurópának hadszíntereire (Csehország, Ausztria) helyezte át, tehát tengeri haderőre nem volt szüksége. Miklósy könyvéből megismerjük a hajóhad keletkezésének előzményeit, megalakulását, szervezetét, személyzetét és teljesítményeit. A könyvnek az