Magyar Kereskedők Lapja, 1905. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1905-01-07 / 1. szám
1905. január 7. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA kereskedőknek a malmára hajtja a törvény eme rendelkezése a vizet, akik utazási engedélylyel bírnak. Ők ugyan meghívó nélkül is gyűjthetnek, de a hatóságnak jogában áll felülvizsgálni, vájjon az utazási engedély fedezi-e a kollekczió tartalmát ? Ha aztán egy ilyen utazási engedélylyel rendelkező kereskedő még meghívóval is érkezik, akkor mindenképp biztonságban van, szabadon gyűjthet és gyűjt is olyan feleknél is, akik nem intéztek hozzá meghívót. Végül még egy. Az utazási engedély megjelöli, hogy a kereskedő milyen magyar házi és kéziiparilag előállított czikkekre gyűjthet szabadon, minden korlátozás nélkül, megrendeléseket. Vannak most már olyan czikkekmelyeknek házi és kéziipari jellege kétségtelen, de még szakember sem tudja megállapítani, vájjon az magyar vagy pedig osztrák munka. De vannak olyan czikkek is, melyekről — noha házi és kéziipari jellegük kétségtelen — mégis rögtön megállapítható, hogy külföldi; van aztán olyan is, mely egész világosan az osztrák gyári ipar terméke. Az utazónak van kollekcziója, mely a hatóság részéről mindenkor felülvizsgálható, de van neki házipodgyásza is, mely a hatóság részéről mindenkor ismeretlen marad. Azokat a terjedelmes podgyászbőröndöket is kérjük csak megvizsgálni. Azok rejtenek ám magukban sok titkot! Visszaélések a vidéken. Ha a megrendelések gyűjtése körül előforduló visszaéléseket vizsgáljuk, kétségen kívül arra a konklúzióra jutunk, hogy a visszaélések súlypontja a fővárosra esik, vagyis azt legnagyobbrészt a fővárosi kereskedők követik el. Hisz e törvényt épp a vidék érdekeinek emelésére alkották, mert belátták, hogy a vidék fehérnemű-kereskedelme — mert e törvény leginkább a fehérnemű-üzletet érinti — a fővárosétól úgyszólván évtizedekre visszamaradt, így tehát az ellen küzdeni éppen a főváros érdeke. Miféle visszaéléseket követhet el tehát a vidék ? A vidék nem is annyira visszaéléseket, mint inkább vétkes mulasztást követ el. Vád illeti a vidék kereskedőit, mert nem igyekeznek a számukra biztosított védelmet és előnyöket kiaknázni, hanem azt megkerülik és törvényszabta védelmüket arra használják fel, hogy kijátszák vele a törvény intenczióját. Ahelyett, hogy az osztrák kereskedők kiszorításában a fővárosiakkal szövetkeznének, inkább baráti jobbot nyújtanak az osztráknak és vállvetve küzdenek a főváros ellen. Kollekcziókat kérnek osztrák kereskedőktől, ezeket mutatják a vevőközönségnek, ezek alapján veszik fel a megrendeléseket, így biztosítják a vidéki piacot Bécsnek és nyíltan vallják, hogy amit Bécs tud produkálni, arra Budapest képtelen ! Tudjuk, hogy a törvény nem gátolja a megrendelések szabad felvételét akkor, ha a vevő e czélból a kereskedőt meghívja. De épp úgy, amint a törvény gátolja meghívó nélkül a megrendelések felvételét, éppen úgy tilos az ilyen meghívók kicsikarása is. E ponton ugyancsak a vidéki kereskedők sietnek az osztrák segítségére. Ők a helyszínen vannak, tudják, hol van szükséglet és 10°/6 jutalék mellett megszerzik Bécsnek a szükséges meghívót. Nem lehet kifogása senkinek az ellen, hogy mindenki siet saját érdekeinek védelmére, de kívánatos, hogy a harczot a konkurrencia méltányos eszközökkel vívja. Itt a vidék ugyancsak nem válogatós. Nem törődik azzal, hogy van-e a fővárosi kereskedőnek utazási engedélye vagy sem ; a fődolog az, hogy — ha esetleg meghívó nélkül érkezett az illető — őt ártalmatlanná tegyék. Mindenesetre feljelentik, kollekcióját lefoglalják és akár fedezi azt az utazási engedély, akár nem, ők — a vidéki kereskedők — egyúttal mint szakértők is kimondják, hogy minden egyes darab, vagy pedig a kollekció legnagyobb része, melyek alapján a fővárosi kereskedő, vagy utazó megrendeléseket gyűjtő osztrák, vagy más idegen gyártmány. Nem szenved kétséget, hogy abban az esetben, ha a feltartóztatott fővárosinak rendben van a szénája, a minisztériumtól megkapja a felmentést. De mily hosszú és bonyodalmas az eljárás, amig idáig jut. Amig a rendőrkapitány eredeti, vagy a városi tanács jóváhagyó, illetőleg módosított ítélete a minisztériumhoz eljut és itt a kiegészített vizsgálat után a különféle hivatalos utakon a jogérvényes döntésig eljut, hónapok telnek el. Ez idő alatt pedig a fővárosi kereskedő kollekciója a rendőrkapitány őrizete alatt áll és a fővárosi kereskedőnek a vizsgálat tartama alatt tilos a lábát az illető városba betenni. Láthatjuk tehát, hogy sok a visszaélés itt is, ott is, a törvény pedig ezalatt elrongyolódik, kilyukad, hasznavehetetlenné válik, vagy legalább is nem oda lő már, ahová akart keletkezésekor. Sz. kisiparosok és vállalkozók érdekében történik, de amennyiben a kereskedelmi, ipari, vállalati tisztviselők az intézet tagjai óhajtanának lenni, őket, mint a kereskedelem és ipar köréhez tartozókat, nem óhajtottuk kizárni. Miután nincs tudomásunk róla, hogy a magántisztviselők nyugdíjintézménye szabadalmazva lenne vagy pedig a magántisztviselőknek tagokként való bevonása intézetüknek monopóliuma volna, egész nyugodtsággal készítettük tervezetünket s minden versenyzési szándék nélkül vettük fel tervezetünkbe a kereskedelmi, vállalati és ipari tisztviselőket, már azon indokból is, mert az alkalmazottak és tisztviselők között a választóvonalat meghúzni nagyon nehéz dolog, arról pedig, hogy a kereskedelmi alkalmazottak nem magántisztviselők, hanem szorosan a kereskedőkhöz tartozó egyének, a kereskedelmi törvény szelleméből nagyon könnyen meggyőződés szerezhető, így tehát minden mandátum nélkül saját szakállunkra nyugodtan tehettünk ezen nyugdij-ügyben indítványt az illetékes kereskedelmi és iparkamarához, mely aztán adott buzdítást és mandátumot arra, hogy ezen ügyet az O. M. K. E. elé is terjeszthessük, hol szintén a legmelegebben fogadták s igy bizton állíthatjuk, hogy a czikkíró úr jogtalan «figyelmeztetésének» mellőzésével annak keresztülvitelére fogunk törekedni s azt, hogy tervezett intézménynek lesz-e jogosultsága a kifogásolt irányban is működni, reményünk szerint a jövő fogja legjobban bebizonyítani. A kereskedői nyugdíjintézmény indítványozói és tervezői. Kereskedőink nyugdíjintézete. Amidőn országszerte jóindulattal és örömmel fogadják a kereskedők nyugdíjintézményének létesítése érdekében megindult mozgalmat, akad egy hang a «Magántisztviselők Lapja» múlt évi 24. számában, mely rémlátásaiból eredő ijedelmében a helyes tárgyilagosságot elhagyva, személyeskedik. Már maga az ügy komolysága, annak humánus és a közérdeket annyira jótékonyan érintő czélzata sem engedheti meg, hogy az általánosan tetsző közvéleménynyel szemben egy riporteri fröccs «buzogjon» szembe, mert a részünkről is óhajtott megvitatást és eszmecserét egy-egy komoly czikk folytathatja, de ezt nem lehet ily egy-kettőre nyélbe ütött és szűk szellemű kritikával pótolni. Amint az ezen ügyben tett indítvány indokolásából és a tervezetnek a tagokra vonatkozó szakaszából is kitűnik, törekvésünk elsősorban a kereskedők, kereskedelmi alkalmazottak, továbbá a nagy és 3 A lisztüzlet és malomipar 1904-ben. A most lefolyt év ismét nem volt kedvező a malomiparra. Sok minden helyi körülménytől eltekintve, szomorú tényként kell konstatálnunk, hogy az egész kulturális világ ezen ipara, financziális eredményét tekintve, hanyatlóban van. Ha kutatjuk ezen eredmény okait, úgy azt fogjuk találni, hogy a legtöbb országban a kisipar nem tudván helyét régi berendezésével a nagy malom versenyével szemben megállani, üzemét a modern malomtechnika minden vívmányával rekonstruáltatja, ami által az előállított menynyiség évről-évre növekszik, túlprodukczió áll be, amely a tényleges szükségletet messze túlszárnyalja s egészségtelen viszonyokat szül. Ezek nem új szimptomák, napról-napra, évről-évre történik utalás rájuk, de, sajnos, gyökeres orvoslásukkal még eddig nem foglalkoztak, mert a kiválóan súlyos viszonyok között rendezett üzemredukciók csak múló hatással vannak. Az 1904. évet a malmok nagy készletekkel kezdették meg. A nehéz viszonyok még a mostoha időjárás folytán is súlyosbodtak, mert az állandó szárazság, amely már valóságos aszálynak is beillett, a termés hozamát nagyon csak.