Magyar Kereskedők Lapja, 1907. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-05 / 1. szám

1. szám Co AT V.­­ Budapest, 1907. jan ----------------------------1——|------.—­--------------­a kereskedelem, nagyipar, vállalkozás és szállítás közlönye. POLITIKAI LAP. VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA, MAGYAR LLOYD ÉS HITELES SORSOLÁSI ÉRTESÍTŐ Ingyenmellékletekkal. Előfizeti*j­ár (három melléklettel együtt)­­ egy ívre I. kor., félévre 8 kor., negyedévre 6 kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD. Megjelenik minden szombaton. Egye* szém 32 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V­, Santus 13 AVII.­­ Amiről nem esett szó. Az uj korszak politikai újéve régi módra meghozta a szokásos miniszteri kinyilat­koztatásokat. Ez alkalmat az elmúlt idők­ben arra szokták volt felhasználni a kor­mányférfiak, hogy tájékoztassák az orszá­got legközelebbi szándékaikról és terveikről. A nagy rendszerváltozás ezzel az avult szokással is szakított, amennyiben a miniszterek újévi nyilatkozatai nemhogy bevilágítottak volna a jövő politika sötét­jébe, hanem bizonyos művészi tökéletes­séggel sűrű ködbe burkolták a közönséges halandók szemei előtt az elkövetkezen­dőket. A jó öreg Cato, ha még élne, ugyancsak csodálkozhatnék a politikai madárjósok komoly ábrázatán és azon, hogy az ilyen kijelentések világgá kür­tölésekor nem fojtotta el szavaikat a kitörő íf.AjSesze semmi magyar Demosthe­­nC­­ A­- és értelemgyakorlatokat produkáltak ezúttal, hogy a legagyafúrtabb talmudmagyarázó sem volna képes e beszédekből az értelmet kihámozni. A miniszterelnök kijelentései egyenesen a visszájáról nézve érthetők csak meg. Ha azt mondja Wekerle, hogy az ujoncz­­létszám emelését kizárja az a tény, hogy a rendes létszám megszavazását kéri a rendes évi újonczmegajánlási törvény­­javaslattal, úgy ennek a konstatálásnak csak úgy van értelme, hogy a fekete leves még hátra van. Mert a létszámemelést minden kormány külön javaslatban kérte eddig is. Amikor azt látjuk, hogy a gazdasági kiegyezés kérdésében Ausztria az egész vonalon uzsoraköveteléseket támaszt és ezzel elvágja számunkra a nagy garral világgá kürtött szerződéses forma útvesz­tőjéből való visszavonulást, ugyanakkor naiv lélek legyen, aki elhiszi, hogy a katonai téren babérokat érlelnek a magyarnak az épp most Budavárában konferencziázó generálisok. Majd­ ha meglesz a rendes létszám és az obstrukc­ióval a katonai exlex borotváját nem tehetjük többé a hadvezetőség torkára, jönni fog a lét­számemelés követelése. Wekerle kijelentései egyéb­­ részükben is hasonlóan világosak és őszinték. Hogy a gazdasági kérdésekben a méltó mérséklet­tel és higgadtsággal jár el a kormány, hogy ezeket öntudattal és biztonsággal kezeli, hogy a gazdasági élet fejlődését minden fenn­akadás és rázkódtatás nélkül következe­tesen kívánja biztosítani, mindez valóban dicséretes jóakaratra vall, de egy jottá­nyit sem árul el a kiváncsi országnak arra nézve, hogy mikép állanak a kiegye­zési tárgyalások, hogy a kormány állás­pontja az osztrák túlkövetelésekkel szem­ben micsoda és hogy egyáltalán más hasonló csekélységekben mit rejteget a közel­jövő. Ennyi az, amit a miniszterelnök és társa a kormányzásban, Kossuth Fe­­rencz, kereskedelmi miniszter mondottak. Amiről azonban egy szó sem esett a programmatikuskormány-nyilatkozatok so­rán, amiről teljesen megfeledkeztek az új korszak legfőbb oszlopai, az a magyar kereskedelem. Hogy ilyen is volna a vi­lágon, hogy az államkormányzatnak fon­tos hivatás jut a kereskedelem fejleszté­sében és előmozdításában,, hogy e hiva­tásának a kormány eleget fog tenni és miként,­­ minderről sem a pénzügyek őre, sem a kereskedelem legfőbb ápolója csak egy szóval sem emlékezett meg. És ez a hallgatás sokat mond. Többet, mint a miniszterek kijelentései. Kitűnően jellemzi azt az uralkodó felfogást, amely kereskedelmünket az állami gondoskodás köréből egyszerűen kifelejti és csak akkor emlékezik meg a létezéséről, amikor vala­mely intézkedéssel agyon kell nyomorítani. Ezt a meggyőződést, — közéletünk anti­kommercziális érzületének újabb bizonyí­tékát — hozta meg az új esztendő a magyar kereskedelemnek. És hogy mi is belees­sünk a miniszteri homályosság stílusába, megjósoljuk ezennel, hogy ez az esztendő aligha fog azok közé tartozni, amelyek­nek során a magyar kereskedelem az in­téző tényezők részéről az őt megillető jóakaratban és méltánylásban részesül és hogy a gazdasági ágazatok között kívá­natosnak vallott összhangot kertelés és szépítgetés nélkül — és ezt már magya­rán mondjuk — kirúgják a lábunk alól. Ezt jelenti a magyar kereskedők számára a miniszter urak mélységes hallgatása a kereskedelemről. A vasúti kocsihiány. Közgazdaságunk már régóta nem érezte az évről-évre ismétlődő kocsihiányt oly­annyira, mint éppen az elmúlt 1906. év­ben. Oka ismeretes: a jó aratási ered­mények, az ipari termelés fokozása és az üzleti élet élénksége nagyobb igényeket támasztottak a közlekedési eszközök tel­­jesítésképességével szemben. A szomszéd külföldi államok, jelesül Ausztria, nagyobb fokú közgazdasági tevékenysége szintén hozzájárult a kocsihiány növeléséhez. El kell ismerni, hogy kormányunk jó akarattal kívánt segíteni a fölmerült bajo­kon, a magyar államvasutak pedig a lehe­tőséghez képest törekedtek a napról-napra sűrűbben jelentkező kocsihiányt l Legalább részben fedezni, különös fontossággal bír a jövőre nézve a kocsihiány, enyhítésére a kereskedelmi miniszternek megnyugvást keltő ama kijelentése, hogy az állam­vasutak teherkocsi-állományát szaporítani fogja. Most az a kérdés merül föl, hogy te­kintettel vasutaink forgalmi berendezéseire, olyan eszközt képez-e a járművek foko­zatos szaporítása, amely egymagában al­kalmas leend a jövőre nézve az élénkebb áruforgalmat nagyobb akadályok nélkül lebonyolítani. Mert nem is szólunk egy­előre a kocsihiány teljes kiküszöböléséről, hisz földművelő államban a túl nagy kocsi­park indokolatlan és elviselhetlen befek­tetést kívánna. Ezenkívül a nemzetközi forgalomban az idegen kocsik kihaszná­lásának lehetősége is befolyással van a kocsiszükséglet alakulására. Vasutaink, de különösen az állam­vasutak, melyek a kezelésükben levő ma­lm­vaspályák kocsiszükségletét is jórészt kell, hogy lássák, elég arányosan szaporították járműveiket — ha nem is a forgalom emelkedésének megfelelően, de legalább a hálózat terjedéséhez ké­pest. Vasutaink teherkocsijainak állo­mánya az 1905. évben 72,579 darab, ebből az államvasutaknak összesen 712 millió tonna hordképességgel bíró 61,309 teherkocsijuk volt, mely szám üzletkilo­­méterenként 4­ 14%-nak felel meg. Nem szenved azonban kétséget, hogy a vasúti forgalom emell­ésének meg­SAB­ ­SIEIÉS szólítítj

Next