Magyar Kereskedők Lapja, 1907. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-05 / 1. szám
1. szám Co AT V. Budapest, 1907. jan ----------------------------1——|------.—--------------a kereskedelem, nagyipar, vállalkozás és szállítás közlönye. POLITIKAI LAP. VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA, MAGYAR LLOYD ÉS HITELES SORSOLÁSI ÉRTESÍTŐ Ingyenmellékletekkal. Előfizeti*jár (három melléklettel együtt) egy ívre I. kor., félévre 8 kor., negyedévre 6 kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD. Megjelenik minden szombaton. Egye* szém 32 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V, Santus 13 AVII. Amiről nem esett szó. Az uj korszak politikai újéve régi módra meghozta a szokásos miniszteri kinyilatkoztatásokat. Ez alkalmat az elmúlt időkben arra szokták volt felhasználni a kormányférfiak, hogy tájékoztassák az országot legközelebbi szándékaikról és terveikről. A nagy rendszerváltozás ezzel az avult szokással is szakított, amennyiben a miniszterek újévi nyilatkozatai nemhogy bevilágítottak volna a jövő politika sötétjébe, hanem bizonyos művészi tökéletességgel sűrű ködbe burkolták a közönséges halandók szemei előtt az elkövetkezendőket. A jó öreg Cato, ha még élne, ugyancsak csodálkozhatnék a politikai madárjósok komoly ábrázatán és azon, hogy az ilyen kijelentések világgá kürtölésekor nem fojtotta el szavaikat a kitörő íf.AjSesze semmi magyar DemosthenC A- és értelemgyakorlatokat produkáltak ezúttal, hogy a legagyafúrtabb talmudmagyarázó sem volna képes e beszédekből az értelmet kihámozni. A miniszterelnök kijelentései egyenesen a visszájáról nézve érthetők csak meg. Ha azt mondja Wekerle, hogy az ujonczlétszám emelését kizárja az a tény, hogy a rendes létszám megszavazását kéri a rendes évi újonczmegajánlási törvényjavaslattal, úgy ennek a konstatálásnak csak úgy van értelme, hogy a fekete leves még hátra van. Mert a létszámemelést minden kormány külön javaslatban kérte eddig is. Amikor azt látjuk, hogy a gazdasági kiegyezés kérdésében Ausztria az egész vonalon uzsoraköveteléseket támaszt és ezzel elvágja számunkra a nagy garral világgá kürtött szerződéses forma útvesztőjéből való visszavonulást, ugyanakkor naiv lélek legyen, aki elhiszi, hogy a katonai téren babérokat érlelnek a magyarnak az épp most Budavárában konferencziázó generálisok. Majd ha meglesz a rendes létszám és az obstrukcióval a katonai exlex borotváját nem tehetjük többé a hadvezetőség torkára, jönni fog a létszámemelés követelése. Wekerle kijelentései egyéb részükben is hasonlóan világosak és őszinték. Hogy a gazdasági kérdésekben a méltó mérséklettel és higgadtsággal jár el a kormány, hogy ezeket öntudattal és biztonsággal kezeli, hogy a gazdasági élet fejlődését minden fennakadás és rázkódtatás nélkül következetesen kívánja biztosítani, mindez valóban dicséretes jóakaratra vall, de egy jottányit sem árul el a kiváncsi országnak arra nézve, hogy mikép állanak a kiegyezési tárgyalások, hogy a kormány álláspontja az osztrák túlkövetelésekkel szemben micsoda és hogy egyáltalán más hasonló csekélységekben mit rejteget a közeljövő. Ennyi az, amit a miniszterelnök és társa a kormányzásban, Kossuth Ferencz, kereskedelmi miniszter mondottak. Amiről azonban egy szó sem esett a programmatikuskormány-nyilatkozatok során, amiről teljesen megfeledkeztek az új korszak legfőbb oszlopai, az a magyar kereskedelem. Hogy ilyen is volna a világon, hogy az államkormányzatnak fontos hivatás jut a kereskedelem fejlesztésében és előmozdításában,, hogy e hivatásának a kormány eleget fog tenni és miként, minderről sem a pénzügyek őre, sem a kereskedelem legfőbb ápolója csak egy szóval sem emlékezett meg. És ez a hallgatás sokat mond. Többet, mint a miniszterek kijelentései. Kitűnően jellemzi azt az uralkodó felfogást, amely kereskedelmünket az állami gondoskodás köréből egyszerűen kifelejti és csak akkor emlékezik meg a létezéséről, amikor valamely intézkedéssel agyon kell nyomorítani. Ezt a meggyőződést, — közéletünk antikommercziális érzületének újabb bizonyítékát — hozta meg az új esztendő a magyar kereskedelemnek. És hogy mi is beleessünk a miniszteri homályosság stílusába, megjósoljuk ezennel, hogy ez az esztendő aligha fog azok közé tartozni, amelyeknek során a magyar kereskedelem az intéző tényezők részéről az őt megillető jóakaratban és méltánylásban részesül és hogy a gazdasági ágazatok között kívánatosnak vallott összhangot kertelés és szépítgetés nélkül — és ezt már magyarán mondjuk — kirúgják a lábunk alól. Ezt jelenti a magyar kereskedők számára a miniszter urak mélységes hallgatása a kereskedelemről. A vasúti kocsihiány. Közgazdaságunk már régóta nem érezte az évről-évre ismétlődő kocsihiányt olyannyira, mint éppen az elmúlt 1906. évben. Oka ismeretes: a jó aratási eredmények, az ipari termelés fokozása és az üzleti élet élénksége nagyobb igényeket támasztottak a közlekedési eszközök teljesítésképességével szemben. A szomszéd külföldi államok, jelesül Ausztria, nagyobb fokú közgazdasági tevékenysége szintén hozzájárult a kocsihiány növeléséhez. El kell ismerni, hogy kormányunk jó akarattal kívánt segíteni a fölmerült bajokon, a magyar államvasutak pedig a lehetőséghez képest törekedtek a napról-napra sűrűbben jelentkező kocsihiányt l Legalább részben fedezni, különös fontossággal bír a jövőre nézve a kocsihiány, enyhítésére a kereskedelmi miniszternek megnyugvást keltő ama kijelentése, hogy az államvasutak teherkocsi-állományát szaporítani fogja. Most az a kérdés merül föl, hogy tekintettel vasutaink forgalmi berendezéseire, olyan eszközt képez-e a járművek fokozatos szaporítása, amely egymagában alkalmas leend a jövőre nézve az élénkebb áruforgalmat nagyobb akadályok nélkül lebonyolítani. Mert nem is szólunk egyelőre a kocsihiány teljes kiküszöböléséről, hisz földművelő államban a túl nagy kocsipark indokolatlan és elviselhetlen befektetést kívánna. Ezenkívül a nemzetközi forgalomban az idegen kocsik kihasználásának lehetősége is befolyással van a kocsiszükséglet alakulására. Vasutaink, de különösen az államvasutak, melyek a kezelésükben levő malmvaspályák kocsiszükségletét is jórészt kell, hogy lássák, elég arányosan szaporították járműveiket — ha nem is a forgalom emelkedésének megfelelően, de legalább a hálózat terjedéséhez képest. Vasutaink teherkocsijainak állománya az 1905. évben 72,579 darab, ebből az államvasutaknak összesen 712 millió tonna hordképességgel bíró 61,309 teherkocsijuk volt, mely szám üzletkilométerenként 4 14%-nak felel meg. Nem szenved azonban kétséget, hogy a vasúti forgalom emellésének megSAB SIEIÉS szólítítj