Magyar Kereskedők Lapja, 1911. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-06 / 1. szám
YYYI avunivam RiiHanunt 1916 ianuár 6. V 1. szám MEGJELENIK MINDENI SZOMBATON Előfizetési ir a Vállalkozóit és Iparosok lapjával együtt: Egész évre 16.— kor. Félévre 8.— kor. Negyedévre 5— kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Sas u. 13. Postatakarékpénztári számla: 23410. —Telefon 799. Wertheim. Budapest kereskedelme ellen veszedelmes merénylet készül. A berlini Wertheimáruház fővárosunkban berlini méretű áruházat akar létesíteni és e célból ajánlatot adott be a székesfővárosnak a vigadó megvásárlására. Az áruházfejedelem megbízottja azonkívül lázas sietséggel keres a fővárosban megfelelő telektömböt arra a majdnem bizonyos esetre, ha a főváros a vigadót nem lesz hajlandó áruba bocsátani. A AVérthetni cég híres csökönyösségéről és szívósságáról, amelylyel terveit keresztül szokta vinni, és el lehetünk rá készülve,, hogy ha Budapestet a maga céljaira alkalmas területnek ismerte fel, az áruház létesítésétől semmiféle akadály nem fogja visszariasztani. Márpedig a Wertheim-áruháznak fővárosunkban semmi szín alatt sem szabad létrejönnie. Budapest detád-kereskedelme amúgy is élet-halál harcot folytat a mostoha viszonyokkal és egy ily óriási áruház versenye halálos csapást mérne a létért valóküzdelmében kimerült kereskedelmünkre. Egy Wertheim-féle áruház-kolosszus olyan rengeteg befektetéssel létesülhetne csak, amely mellett az üzlet óriási forgalmat kénytelen összepontosítani, akkora forgalmat, minőt ma sok száz budapesti kereskedő bonyolít le. E néhány száz kereskedő egész üzletforgalmát hódítaná el az új áruház, amely óriási tőkeerejénél fogva gyilkos versenyre van képesítve. Óriási mennyiségű készpénzvásárlásánál, valamint összpontosított vezetésénél fogva sokkal olcsóbban adhatja az árut, rengeteg reklámbüdzséjével pedig olyan propagandára és agitációra képes,hogy a vevőközönséget nagy tömegekben hódíthatja meg a maga számára. És ezzel a nagystílű versenynyel mit állíthat szembe a budapesti detailkereskedő, aki a legdrágább üzleti költségekkel dolgozik? Hiszen a fővárosi üzlettulajdonosok amúgy is összeroskadnak már a nagy terhek alatt. A város belső részein folyó rohamos építkezések miatt évről-évre mind több kereskedő kénytelen szűk, alkalmatlan, eldugott szükséghelyiségekbe vonulni. A boltbérek hihetetlenül drágák. Az adóteher elviselhetetlen. A drágaság folytán a személyzet fizetése egyre növekszik. A külföldi, főként osztrák konkurrencia, melyet a bécsi fióküzletek elszaporodása okoz, rendkívül megnehezíti a létet. A gyengébb kereskedők ilyen rossz viszonyok között tönkre is mennek és az erősek és régiek is csak alig egzisztálnak. Detárlkereskedelmünk siralmas , állapotát szomorúan mutatja az a megdöbbentő tapasztalat, hogy még a város legelőkelőbb negyedeiben is egyre tűnnek el meglevő cégek és támadnak helyettük újak, hogy ott is, ahol az üzleti patriciátusnak kellene székelnie évszázados vagy legalább is évtizedes híres üzleteivel, nagymérvű fluktuációt észlel a figyelmes szemlélő. És mindezekhez a mostoha viszonyokhoz járul az ellenséges indulatú kormányzat és törvényhozás részéről való folytonos szorongattatás. Rendészeti szabályok, adóreform, községi pótadóterhek, a vigéctörvény, az új perrendtartás, a szörnyű drágaság, mind-mind a budapesti kereskedőt nyomorítják. Kereskedelmi politikánk nincs, csak kereskedelemellenes politika van. És most még a nyakába szakadjon egy külföldi mammut-áruház lebírhatatlan konkurrenciája? Nem tudjuk, hogy a székesfővárosnál milyen a hangulat a Wertheim-áruház eszméjével szemben. Nem tartjuk valószínűnek, hogy bármely kecsegtető árban is a főváros odaadná e célra akár a vigadót, akár a városháza területének egy részét. De az bizonyos, hogy a hivatalos székesfővárosnak minden erejével síkra kell szállania e merénylet ellen, mert a község kötelessége arról gondoskodni, hogy a fővárosi kereskedelem és ipar érdekei lehetőleg megóvassanak. Pedig ez az áruház a budapesti ipart is igen nagy mértékben károsítaná, mert azt az árumennyiséget, melyet ma az itteni kis- és középipar állít elő, természetszerűleg német gyár Hiányokkal pótolná, melyeket a tekintélyes vámvédelem dacára is sokkal olcsóbban tudna beszerezni, mint amennyiért a szűkös viszonyok között produkáló helyi ipar ma szállítja. Ha már most vizsgáljuk a módokat és jogcímeket, amelyekkel útját lehetne állani a Wertheim-áruház létesítésének, sajnosan be kell vallanunk, hogy a jog és törvény alig nyújt erre lehetőséget. Ha a berlini cég itt részvénytársaságot vagy egyéb kereskedelmi társaságot létesít, ettől a bejegyzés meg nem tagadható. Ugyanígy állunk az iparengedélylyel is, melyet megfelelő és a törvényes előírások szerint benyújtott kérelemre ki kell szolgáltatni. Aligha van tehát más mód az áruház meghiúsítására, mint a közvélemény felzúdulása, melynek oly nyomatékosnak és hangosnak kell lennie, hogy a tervezők kedvét és bátorságát elvegye. Az exisztenciájukban veszélyeztetett fővárosi kereskedőknek tehát a létfentartás által parancsolt kötelessége, haladéktalanul szervezkedni és valamennyi tényezőt harcba szólítani a A Wertheim-áruház terve ellen. Ezt a mozgalmat rögtön meg kell indítaniuk a főváros kereskedőinek és kereskedelmi és ipari köreinek és egyesületeinek. Habár közismert az az indolencia, amelylyel kereskedőink legéletbevágóbb ügyeikkel szemben is viseltetni szoktak, ezúttal alig hisszük, hogy a védekezésben lanyhasággal és nemtörődömséggel találkozzunk. A veszedelem oly nagy, az ellenség oly gyilkos, hogy minden egyes kereskedő menten át fogja érezni a gyors védekezés szükségességét. Mi megtesszük kötelességünket, amidőn a nagy moloch ellen sorompóba szólítjuk a fővárosi kereskedelmet. A védekezésben ezután is egész erőnkkel, lelkesedésünkkel és azzal a szeretettel fogjuk szolgálni kereskedőink ez igaz ügyét, amely e lapokat három évtized óta a magyar kereskedelmi élet harcosává avatta. Kereskedőinkön a sor, hogy egységes állásfoglalásukkal és tiltakozásukkal meghiúsítsák az ellenük tervezett merényletet. Budapesten nincs helye A Wertheimáruháznak. Maradjon otthon Berlinben. A foszfortilalom. Irta: WAIZNER JENŐ az „Aetna“ magyar gyufagyár rt. igazgatója. A foszfortilalomra vonatkozó új törvény elfogadásával kapcsolatban a Magyar Kereskedők Lapjában Schwartz Gusztáv dr. egyetemi tanár és Bloch Artur gyufagyáros foglalkoztak a tilalomnak a magyar gyufaiparra gyakorolt hatásával, de főleg azzal, hogy mennyiben jogosult a gyufagyárak kártérítési igénye. E cikkek legnagyobb részének az a tendenciája, hogy a kártérítési igénynyel a kormányt a monopólium behozatalára szorítsák, támaszkodván Szterényi volt kereskedelemügyi államtitkár ama nyilatkozatára, hogy ha a foszfortilalom nagyobb áldozatot kíván, ez az áldozat közvetlen a monopóliumra fordittassék, azután pedig hogy az újabb keletű gyárak foszformentes kifogástalan gyártmányait lesújtsák. Az indokolás mindvégig elég naiv s így az érvelést pontról pontra kívánom kellő értékére redukálni. Elsősorban a gyárak által az utóbbi években a 24.929/1908. számú keresk. min. rendelet hatása alatt eszközölt nagyobb higiénikus berendezésekre vonatkozólag meg kell jegyezni, hogy a foszforos gyufák gyártása a legprimitívebb módon történik, gépezett berendezést nem igényel s így a fent hivatkozott miniszteri rendelet sem vonatkozott másra, mint, hogy szigorúan elrendeltetett a gyártás alatt keletkező mérges foszforgőzök elvezetése, tágas munkahelyiségek s a masszafőzésnek az a módja, hogy az elzárható edényben történjék. Hogy azonban tévedésbe ne ejtsen bennünket az ezen ,higiénikus és óriási befektetéssel“ járó kiadások magassága, alkalma volt a cikkírónak legutóbb egy ily gyárat megtekinteni, ahol a fent hivatkozott rendelet szorosan vett követelményének alig 2000 befektetéssel tettek eleget. De ha elismerjük,hogy egyes gyárakban nagyobb beruházásokat igényelt is ez a rendelet, ezek a beruházások oly természetűek, melyek munkásegészségügyi szempontból — ha mérges foszfor nem is kerül feldolgozásra — feltétlenül kívánatosak, részben pedig olyanok, melyeket a folyton nagyobbodó s a fenti rendelettel semmi vonatkozásban nem álló szükséglet, tehát a gyártási produkció emelése involvált. Mindez a berendezkedés azonban szemernyit sem veszít értékéből akkor, ha be sem várva a foszfortilalom jogerőre emelkedését, holnap a gyufagyárakban mérges foszfor helyett a legkifogástalanabb, méregmentes s a foszfort teljesen pótló anyagokból gyártják mindazokat a gyújtófajokat, melyeknél eddig a munkások egészségében tagadhatatlanul nagy kárt tevő mérges foszfort használták. De olyan állítást is hallunk, hogy hazánkban5—7 gyár lesz kénytelen a foszfortilalom folytán üzemét teljesen beszüntetni. Hazánkban a két legkisebb gyár, nevezetesen a szolnoki és kiskunfélegyházi gyárak kizárólag foszforos kénes gyufát gyártanak, a több