Magyar Kereskedők Lapja, 1911. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-06 / 1. szám

YYYI avunivam RiiHanunt 1916 ianuár 6. V 1. szám MEGJELENIK MINDENI SZOMBA­­TON Előfizetési ir a Vállalkozóit és Iparosok l­apjá­val együtt: Egész évre 16.— kor. Félévre 8.— kor. Negyedévre 5— kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Sas­ u. 13. Postatakarékpénztári számla: 23410. —Telefon 799. Wertheim. Budapest kereskedelme ellen veszedel­mes merénylet készül. A berlini Werth­eim­­áruház fővárosunkban berlini méretű áruházat akar létesíteni és e célból ajánlatot adott be a székesfővárosnak a vigadó meg­vásárlására. Az áruházfejedelem megbí­zottja azonkívül lázas sietséggel keres a fő­városban megfelelő telektömböt arra a majd­nem bizonyos esetre, ha a főváros a vigadót nem lesz hajlandó áruba bocsátani. A AVért­hetni cég híres csökönyösségéről és szívóssá­gáról, amelylyel terveit keresztül szokta vinni, és el lehetünk rá készülve,, hogy ha Budapestet a maga céljaira alkalmas terü­letnek is­merte fel, az áruház létesítésétől semmiféle akadály nem fogja visszariasz­tani. Már­pedig a W­ertheim-áruháznak fő­városunkban semmi szín alatt sem szabad létrejönnie. Budapest detá­d-kereskedelme amúgy is élet-halál harcot folytat a mostoha viszonyokkal és egy ily óriási áruház ver­senye halálos csapást mérne a létért való­­küzdelmében kimerült kereskedelmünkre. Egy Wertheim-féle áruház-kolosszus olyan rengeteg befektetéssel létesülhetne csak, a­mely mellett az üzlet óriási forgalmat kény­telen összepontosítani, akkora forgalmat, minőt ma sok száz budapesti kereskedő bo­nyolít le. E néhány száz kereskedő egész­­ üzletforgalmát hódítaná el az új áruház, a­mely óriási tőkeerejénél fogva gyilkos ver­senyre van képesítve. Óriási mennyiségű­­ készpénzvásárlásánál, valamint összpontosí­tott vezetésénél fogva sokkal olcsóbban ad­hatja az árut, rengeteg reklámbüdzséjével­­ pedig olyan propagandára és agitációra képes,­­hogy a vevőközönséget nagy tömegekben hó­díthatja meg a maga számára. És ezzel a nagystílű versenynyel mit állíthat szembe a­­ budapesti detailkereskedő, aki a legdrágább üzleti költségekkel dolgozik? Hiszen a fővárosi üzlettulajdonosok amúgy is összeroskadnak már a nagy ter­hek alatt. A város belső részein folyó roha­mos építkezések miatt évről-évre mind több kereskedő kénytelen szűk, alkalmatlan, el­dugott szükség­helyiségekbe vonulni. A bolt­bérek hihetetlenül drágák. Az adóteher elvi­selhetetlen. A drágaság folytán a személy­zet fizetése egyre növekszik. A külföldi, főként osztrák konkurrencia, melyet a bécsi fióküzletek elszaporodása okoz, rend­kívül megnehezíti a létet. A gyengébb keres­­­­kedők ilyen rossz viszonyok között tönkre i­s mennek és az erősek és régiek is csak alig egzisztálnak. Detárlkereskedelmünk siralmas , állapotát szomorúan mutatja az a megdöb­bentő tapasztalat, hogy még a város leg­előkelőbb negyedeiben is egyre tűnnek el meglevő cégek és támadnak helyettük újak, hogy ott is, ahol az üzleti patriciátusnak kel­lene székelnie évszázados vagy legalább is évtizedes híres üzleteivel, nagymérvű fluk­tuációt észlel a figyelmes szemlélő. És mind­ezekhez a mostoha viszonyokhoz járul az el­lenséges indulatú kormányzat és törvény­­hozás részéről való folytonos szorongatta­­tás. Rendészeti szabályok, adóreform, köz­ségi pótadóterhek, a vigéctörvény, az új per­­rendtartás, a szörnyű drágaság, mind-mind a budapesti kereskedőt nyomorítják. Keres­kedelmi politikánk nincs, csak kereskedelem­ellenes politika van. És most még a nyakába szakadjon egy külföldi mammut-áruház le­­bírhatatlan konkurrenciája? Nem tudjuk, hogy a székesfővárosnál milyen a hangulat a Wertheim-áruház esz­méjével szemben. Nem tartjuk valószínűnek, hogy bármely kecsegtető árban is a főváros odaadná e célra akár a vigadót, akár a vá­rosháza területének egy részét. De az bizo­nyos, hogy a hivatalos székesfővárosnak minden erejével síkra kell szállania e me­rénylet ellen, mert a község kötelessége ar­ról gondoskodni, hogy a fővárosi kereskede­lem és ipar érdekei lehetőleg megóvas­­sanak. Pedig ez az áruház a budapesti ipart is igen nagy mértékben károsítaná, mert azt az árumennyiséget, melyet ma az itteni kis- és középipar állít elő, természet­szerűleg német gyár­ Hiányokkal pótolná, melyeket a tekintélyes vámvédelem dacára is sokkal olcsóbban tudna beszerezni, mint a­mennyiért a szűkös viszonyok között produ­káló helyi ipar ma szállítja. Ha már most vizsgáljuk a módokat és jogcímeket, amelyekkel útját lehetne állani a Wertheim-áruház létesítésének, sajnosan be kell vallanunk, hogy a jog és törvény alig nyújt erre lehetőséget. Ha a berlini cég itt részvénytársaságot vagy egyéb kereske­delmi társaságot létesít, ettől a bejegyzés meg nem tagadható. Ugyanígy állunk az iparengedélylyel is, melyet megfelelő és a törvényes előírások szerint benyújtott kére­lemre ki kell szolgáltatni. Aligha van tehát más mód az áruház meghiúsítására, mint a közvélemény felzúdulása, melynek oly nyo­matékosnak és hangosnak kell lennie, hogy a tervezők kedvét és bátorságát elvegye. Az exisztenciájukban veszélyeztetett fő­városi kereskedőknek tehát a létfentartás ál­tal parancsolt kötelessége, haladéktalanul szervezkedni és valamennyi tényezőt harcba szólítani a A Wertheim-áruház terve ellen. Ezt a mozgalmat rögtön meg kell indítaniuk a főváros kereskedőinek és kereskedelmi és ipari köreinek és egyesüle­teinek. Habár közismert az az indolencia, amelylyel kereskedőink legéletbevágóbb ügyeikkel szemben is viseltetni szoktak, ez­úttal alig hisszük, hogy a védekezésben lany­­hasággal és nemtörődömséggel találkozzunk. A veszedelem oly nagy, az ellenség oly gyil­kos, hogy minden egyes kereskedő menten át fogja érezni a gyors védekezés szükséges­ségét. Mi megtesszük kötelességünket, amidőn a nagy moloch ellen sorompóba szólítjuk a fővárosi kereskedelmet. A védekezésben ez­után is egész erőnkkel, lelkesedésünkkel és azzal a szeretettel fogjuk szolgálni kereske­dőink ez igaz ügyét, amely e lapokat három évtized óta a magyar kereskedelmi élet har­cosává avatta. Kereskedőinkön a sor, hogy egységes állásfoglalásukkal és tiltakozásuk­kal meghiúsítsák az ellenük tervezett me­rényletet. Budapesten nincs helye A Wertheim­­áruháznak. Maradjon otthon Berlinben. A foszfor­tilalom. Irta: WAIZNER JENŐ az „Aetna“ magyar gyufa­­gyár rt. igazgatója. A foszfortilalomra vonatkozó új tör­vény elfogadásával kapcsolatban a Magyar Kereskedők La­pjá­ban Schwartz Gusztáv dr. egyetemi tanár és Bloch Artur gyufa­gyáros foglalkoztak a tilalomnak a magyar gyufaiparra gyakorolt hatásával, de főleg azzal, hogy mennyiben jogosult a gyufagyá­rak kártérítési igénye. E cikkek legnagyobb részének az a tendenciája, hogy a kártérí­tési igénynyel a kormányt a monopólium behozatalára szorítsák, támaszkodván Szte­­rényi volt kereskedelemügyi államtitkár ama nyilatkozatára, hogy ha a foszfortila­lom nagyobb áldozatot kíván, ez az áldozat közvetlen a monopóliumra fordittassék, az­után pedig hogy az újabb keletű gyárak foszformentes kifogástalan gyártmányait le­sújtsák. Az indokolás mindvégig elég naiv s így az érvelést pontról pontra kívánom kellő ér­tékére redukálni. Első­sorban a gyárak által az utóbbi években a­ 24.929/1908. számú keresk. min. rendelet hatása alatt eszközölt nagyobb hi­giénikus berendezésekre vonatkozólag meg kell jegyezni, hogy a foszforos gyufák gyár­tása a legprimitívebb módon történik, gépe­zett berendezést nem igényel s így a fent hi­­vatkozott miniszteri rendelet sem vonatko­zott másra, mint, hogy szigorúan elrendel­tetett a gyártás alatt keletkező mérges fosz­forgőzök elvezetése, tágas munkahelyiségek s a masszafőzésnek az a módja, hogy az el­zárható edényben történjék. Hogy azonban tévedésbe ne ejtsen bennünket az ezen ,­hi­giénikus és óriási befektetéssel“ járó kiadások magassága, alkalma volt a cikkírónak leg­utóbb egy ily gyárat megtekinteni, ahol a fent hivatkozott rendelet szorosan vett köve­telményének alig 200­0 befektetéssel tettek eleget. De ha elismerjük,­hogy egyes gyárak­ban nagyobb beruházásokat igényelt is ez a rendelet, ezek a beruházások oly természe­tűek, melyek munkásegészségügyi szempont­ból — ha mérges foszfor nem is kerül fel­dolgozásra — feltétlenül kívánatosak, rész­ben pedig olyanok, melyeket a folyton na­gyobbodó s a fenti rendelettel semmi vonat­kozásban nem álló szükséglet, tehát a gyár­tási produkció emelése involvált. Mindez a berendezkedés azonban szemernyit sem ve­szít értékéből akkor, ha­­ be sem várva a foszfortilalom jogerőre emelkedését, holnap a gyufagyárakban mérges foszfor helyett a legkifo­gástalanabb, méregmentes s a fosz­fort teljesen pótló anyagokból gyártják mindazokat a gyújtófajokat, melyeknél ed­dig a munkások egészségében tagadhatatla­nul nagy kárt tevő mérges foszfort hasz­nálták. De olyan állítást is hallunk, hogy hazánk­ban­­5—7 gyár lesz kénytelen a foszfortila­lom folytán üzemét teljesen beszüntetni. Ha­zánkban a két legkisebb gyár, nevezetesen a szolnoki és kiskunfélegyházi gyárak kizáró­lag foszforos kénes gyufát gyártanak, a több

Next