Magyar Kereskedők Lapja, 1914. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-03 / 1. szám

Hamincnegyedik évfolyam az 3. 1. szám MAGYAR LLOYD Politikai lap. A Kereskedelem, nagyipar, vállalkozás és szállítás közlönye. VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA rendes ingyen-melléklettel MEGJELENIK KISDÉR SZOMBATOK Előfizetési ár: a Vállalkozók *a Iparosok Lapji­ val együtt! Egész évre 18.— kor. Félévre kor. Negy­edévre 5.— kor. Felelős szerkesztőt KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. Sas­u, 13. Helyi és interurban telefon­s:Sm: 799. Lapunk mai száma — Vállalkozók és Iparosok Lapja rendes ingyen mellékla­­punkkal — 32 oldal. Mit hoz a jövő? ’Az újévi e'­nélkedések túlnyomórészt visszapillantanak a lefolyt esztendőre és megállapítják, hogy gazdasági életünk nagy válságon ment keresztül. Ámde kereskedel­münkre és iparunkra a tegnap oly viszon­tagságos és sötét, hogy nem akarunk nála tovább időzni, mert a siratás és a pusztulás képének felidézése csak bénulólag és lo­­hasztólag hat az erőkre és végre is egészen céltalan. Bármennyire is érezzük minden tagunkban a nagy károk és veszteségek fáj­dalmas hatását, zárjuk le a mai esztendő­nek veszteséges számláját és emelt fővel nézzünk a jövő elé, amelyben fokozott munka, új kezdés, fáradságos tevékenység vár a magyar gazdasági élet igazi kato­náira: a kereskedőkre és az iparosokra. Hogy mit hoz a jövő? Ki tudná meg­jósolni? Gyarló emberi észszel bepillantani a világpiaci alakulások szövevényébe, a je­lenbe vetíteni a jövő események képét és felismerni az idők méhében rejtőzködő fej­leményeket nem­ lehet. Csak remények és kilátások felsorakoztatásával kísérelhetjük meg, valamelyest eltalálni a gazdasági fej­lődés legközelebbi irányait. És ha őszintén, tárgyilagosan és a reális jelenségek alapjára helyezkedve akarjuk a magyar kereskedő és iparos elé tárni a holnapot, úgy elsősor­ban az intelem és figyelmeztetés szavát in­tézzük hozzájuk. A viszonyok korántsem olyanok, hogy hirtelen javulásra már a leg­közelebbi jövőben számítani lehetne. Mindazok a bajok és akadályok, amelyek a közelmúltban a kereskedelem és ipar vál­ságos helyzetét előidézték, még mindig nem múltak el.’*­Elsősorban a hitel kérdése az, amely változatlanul súlyos gondként nehezedik a jövőre. Azt mondják a pénzügyi korifeusok, hogy most már megkönnyebbülést várnak a pénzpiacon, ami annyit jelent, hogy a pénzhiány és a pénzdrágaság engedni fog. Feltesszük, hogy ez a jóslat be fog válni. De vájjon akkor a magyar kereskedőre és iparosra rögtön felvirrad-e a könnyű és olcsó hitel hajnala? Váljon jobb pénzviszo­­­­nyok beálltától elvárhatják-e azt, hogy hi­telszervezetünk rettenetes hiánya — az, hogy a kis- és középkereskedelemnek egyál­talán nincsen megbízható és minden idő­ben pontosan működő hitelszerve — a bi­valyos ráták olcsóbbodásával egyszeriben megszűnik? Valószínű-e, hogy a válság fo­lyamán elpusztult számos kisebb hitelintéz­mény helyébe — amelyek a múltban úgy, ahogy kiszolgálták a legszükségesebb keres­kedelmi és ipari hitelt — rövid időn belül újabb szervek fognak létesülni ugyane cél­ból, avagy feltehető-e, hogy a nagybankok, amelyek a hitelnek ezt az ágazatát­ már a múltban sem művelték, a jövőben pedig a szerzett tapasztalatok után bizonyára még kevésbbé fogják kiszolgálni, eddigi hitel­­politikájukon változtatni fognak és a kis­ember hitelének megoldását máról holnapra kezükbe veszik? Mind e kérdésekre fentartás nélkül tagadólag kell felelnünk. Ami végered­ményben annyit jelent, hogy a kereske­delmi hitel terén még az eddiginél is anar­­kisztikusabb, sőt egészen helyesen­ nihilisz­­tikus állapotok lesznek, mert hiszen a tőkehitel teljesen szervezetlen és szinte megközelíthetetlen marad. A tönkrement kishiteli szervek helyébe talán idővel jön­nek majd újabbak. De azt, hogy a keres­kedelmi hitel pontos és biztos ellátására egyhamar akadjon megfelelő organizáció, még a legvérmesebb reménységek mellett sem lehet hinni. A kereskedelem és az ipar legyen tehát elkészülve arra, hogy a tőke­hitel nehézségei továbbra is fennállanak; üzleteinek, vállakozásainak egész berendez­­kedésében a hitel­­ hiányával és nehéz­ségeivel számoljanak továbbra is és semmi esetre se ragadtassák magukat a mindenün­nen felhangzó reménységek által arra, hogy meglevő erejük jű­ hi­t 'Veire alapí­tott gazdasági tevékemleget kockáztassanak meg. A most beköszöntött új esztendő már csak ezért sem lehet a nagyarányú fellen­dülés és munkakifejtés korszaka. Ke­reskedelmünk és iparunk arra fog szo­rítkozni csupán, hogy a beállott ká­rokat és veszteségeket valamikép­pen helyrehozza. Amit hangzatos cik­kekben a romok eltakarításáról és az erők gyűjtéséről olvasunk, az fokozottan áll a gazdasági életnek ama rétegeire, amelyek legközvetlenebb kapcsolatban állanak a mindennapi élettel, a kereskedelemre és az iparra. A konjunktúra hirtelen meg­javulása olyan fokban, hogy a fogyasztásnak nagy­mérvű emelkedését és ezzel kapcsolatban az üzleti forgalomnak általános megélén­külését lehessen elvárni, teljesen ki van zárva. Kereskedelmünkre tehát nem követ­keznek aranynapok, ezzel legyen mindenki tisztában. És a viszonyok e legjobb esetben csak lassú javulását az államhatalom megfelelő gazdaság­politikája sem fogja siettetni. Lát­tuk, hogy a kormány minden gondját lefog­lalja az állam egyre szaporodó kiadásainak a fedezése és a katonai szükségletek any­­nyira kimerítik az ország gazdasági erejt , hogy a kereskedelmi és ipari tevékenység állami eszközökkel való fellendítésére m­ég csak gondolni sem lehet. Ami csekélység az ország iparának jut a rengeteg katonai be­fektetésekből, az egynéhány nagy fegyver­kezési iparvállalat közt oszlik meg. Az ál­lami beruházások egyéb terén lassított tem­póra vagyunk utalva és szó sem lehet arról, hogy a kereskedelmi és ipari célok közpén­zen való támogatása és fejlesztése valami­képpen pótolja kereskedelmünknek és ipa­runknak a viszonyok mostohaságából fa­kadó kárait és veszteségét. Még a törvény­­hozás is csak roppant akadozva és csigalé­pésben teljesíti azokat a feladatait, amelye­ket a kereskedelem és ipar gondozásának kötelessége reá hárít. Bár megvan a jó szán­dék néhány igen fontos törvény megalkotá­sára, mégis nem nagyon bízunk benne, hogy egész kereskedelmi és ipari törvényhozá­sunk évtizedes hátralékait rövidesen elin­tézzük. Minden ellenzéki velleitás nélkül meg kell állapítani, hogy a mai kormány­zattól sem kereskedelmünk, sem iparunk nem várhat sok jót. Rendszer nélküli, fejet­len közgazdasági politikánkba nincs, aki erélyes, céltudatos rendet hozzon. Az a bi­zonyos közgazdasági érzék még mindig ké­sik. A politika, a pártoskodás, a személyes kérdések még mindig megbénítják közéle­tünket és akadályozzák az igazi gazdasági erőkifejtést. A magyar kereskedelem és ipar ma is magára van hagyatva. De­ az elhagyatottság­nak még ez az érzése, amely kereskedelmi társadalmunkban általánosan el van ter­jedve, sem képes kereskedőinket és iparosa­inkat olyan igazi és őszinte tömörülésre ser­kenteni, amely az ország e nagy rétegeinek gazdasági érdekét megfelelő súlylyal és el­lenállhatatlan erővel tudná érvényesíteni. Pedig meg kell végre érteniük, hogy a jövő az ő kezükben van és hogy tőlük, a maguk öntudatos és következetes fellépésétől függ az, váljon a magyar kereskedelem és ipar továbbra is a politika hamupipőkéje marad­jon, avagy kiverekedne magának az őt jog­gal megillető hatalmat és befolyást a köz­ügyek intézésében. Gazdasági és kereskedelmi politik­ánai jö­vőjének prog­ramja. •— Ottlik Iván államtitkár nyilatkozata a Magyar Kereskedők Lapjá­nak. — — Miné lesz gazdasági és kereske­delmi politikánk jövőjének a programmja? — ezzel a kérdéssel fordult a Magyar Ke­reskedők Lapja Ottlik Ivánhoz, a földmi­­velésügyi minisztérium államtitkárához. Az államtitkár úr a kérdésre a következő igen érdekes választ adta: Amint ismeretes, a ma fennálló nem­zetközi kereskedelempolitikai megállapodá­sok, nevezetesen az Ausztriával és a külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződések a lejártukra, illetve felmondásukra vonat­kozó intézkedéseik folytán egyre jobban kö­zelednek ahhoz az időponthoz, amelyet egy német államférfit­ kereskedelem-politikai üstökös esztendőnek („das handels politische Kometenjahr“) nevezett el. Megnyítandók lesznek első­sorban a monarchia másik ál­lamával fennálló megállapodások, amelyek viszont alapját fogják képezni a távolabbi külföldi államokkal való kereskedelmi­ és gazdasági politikai megegyezéseknek. A ma érvényben lévő, röviden kiegyezési törvény­­nek nevezett megállapodás­ elő­ is írja a

Next