Magyar Kereskedők Lapja, 1920. július-december (40. évfolyam, 53-105. szám)

1920-07-01 / 53. szám

egyed­szám­ára. 3.— KORONA XL. évfolyam Budapest, 1920. julius 1. 53. szám. A kereskedelem, nagyipar, pénzügy, vállalkozás és szállítás közlönye. Megjelenik minden csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Sas­ u. 13. FELELŐS SZERKESZTŐ: RO' ''JOS PÁL ■BBiBBäHBBSnHRBBlHBH TELEFON: Szerkesztőség: 11—28, kiadóavatal 7—99, felelős szerkesztő: 127—79. ELŐFIZETÉSI ÁR : vasárnap megjelenő Magyar Kereskedők Lapjára és a csütörtökön megjelenő Magyar Pénzügyre együtt: egész évre 200 K, félévre 105 K, negyedévre 55 K. Csak a két lapra együtt lehet előfizetni, tehát a Magyar Pénzügy előfizetői ingyen kapják a Magyar Kereskedők Lapjá­t és viszont a Magyar Kereskedők Lapja előfizetői ingyen kapják a Magyar Pénzügy­et. HIRDETÉSI ÁRAK: A papírhiány és papír­ drágaság folytán a 4 oldalra redu­kált terjedelem mellett ezentúl úgy a Magyar Kereskedők Lapja vasárnapi, mint annak Magyar Pénzügy cím alatt megjelenő csütörtöki számába csak kétféle hirdetést veszünk fel: a címlapra (milliméter soronként 30 K-ért), a szövegoldalra (milliméter soronként 18 K-ért). #WWWWWtAWVWWAiWWWWWvWVWVN Zsák és ponyva MAG­EL­ ADOLF, V., ARANY JÁNOS­ UTCA 10. 132 N­em megy üzlet, ha nem árul 10 dekás .KOLUMBUS’ pörkölt kávét. Kérje sajátér- KOLUMBUS FŰSZER- ÉS GYARMATÁRU- dekében ár- „ KERESKEDŐ TÁRSASÁG ÚJPEST, Telefon 165—91. Nagybun­kjaink önállósága . Az «Überfremdung» folyamata, — amely alatt a német közgazdasági­ irodalom a külföldi tőkének nagyarányú behatolását érti a német közgazdasági­ életbe, — nálunk is gyors léptekben halad és kü­lönösen a banktőke terén tett már eddig i­s nagy hódításokat. Az utóbbi­ időben előfordult tőkeszapo­­rításoknál­ (olasz, angol) külföldi­ tőke nagy mér­tékben részt vett és bár minden esetben hangsúlyoz­ták, hogy a magyar majoritás biztosítva, marad,­ ez­iránt semmiféle garanciánk nincsen- sőt egészen bi­zonyos, hogy az illető bankoknál: intézményes biz­tosíték a túlelidegenedés ellen sem alapszabálysze­­rűleg, sem részvényjogunkból kifolyólag fenn nem­ áll. Teljesen kihasítjuk e fejtegetéseinknél azt a kontroverziiát, hogy a külföldi­ tőke behatolása a magyar gazdasági­ életbe előnyös vagy káros, mert a limitre elismerjük, hogy­ a külföldi tőke bekapcso­lása mindazokban az esetekben nagyon i­s üdvös és kívánatos, amelyekben arra szorítkozik, hogy meg­termékenyítse a magyar gazdaságii életet, a befekte­tett tőke gyümölcseit élvezze, de nem törekszik ura­lomra és irányításra hazai közgazdaságunknak vo­natkozó területén. Ez esetben legfeljebb elkülföldiese- lésről, de némi túlelidegenedésről van szó. A baj ott van, hogy az eddigi­ banktőke-szaporí­tásoknál az ilyen káros «Überfremdung» veszedelme forog fenn, mert semmi biztosíték nincsen arra nézve, hogy kon­krét esetekben, amidőn az üzletvitelben szembe ke­rül a magyar és a külföldi akarat, az utóbbi­ a magyarnak deferálni legyen kénytelen. A hazai­ szem­pont érvényesülése tudniillik még koránt sincsen biztosítva azzal, hogy az igazgatósági tagok szám­szerű összetétele miné, lehet egy igazgatóságban sok­kal több a magyar tag, mint a külföldi, és mégis a külföldi i­rányítás kerül túlsúlyra.­­Minden attól függ ugyanis a gyakorlatban, hogy a részvénytársu­­lati vezetőségben a részvénybi­rtok, az igazgatósági tagok egymáshoz való alá- vagy fölérendeltségi vi­szonya és nem utolsósorban a külföldi nexusból folyó személyes anyagi érdekeltsége nem a külföldi­ csoport exponensének biztosí­t-e döntő hatalmat a vállalat ügyvitelére. Ebből a szempontból még az sem garancia a magyar érdek feltétlen érvényesülésére, hogy a papíron a magyar részvényeseknek megvan a majoritásuk. A német gazdaságii életben is láttuk, hogy­ a semleges és ántant-tőke német állampolgárok cégére alatt hódított meg nagy német vállalatokat és elképzelhető olyan magyar nagyrészvényes is, akit a külföldi­ nagyrészvényessel egy után halad, egészen eltekintve­ attól, hogy a szétszórt és szervezetlen kis­részvényesek számbavehető ellenzéke az egymással összetartó nagyrészvényesek döntő befolyásával szem­ben még csak életre sem tud kelni. Éppen ezért­ a magyar részvénymajoritás folytonos hangoztatása ebbe­n a kérdésben esetleg teljesen komolytalan le­het, aminthogy, minden szimptómája az utóbbi idők­ben történt hasonló tőkebevándorlásnak az erre vo­natkozó aggályokat csak növelni alkalmas. Ha végigtekintünk a magyar banktőke mai álla­potán, már csak két igazi­ nagybankot találunk, amelynél az «Überfremdung’ még nem ment végbe. E két intézet a vezető két nagybank,­ a Magyar ál­­talános hitelbank és a Pestis magyar kereskedelm­i bank. Az a tény, hogy e két intézet az általános tőkeemelési mozgalom közepette nem­ sietett saját tőkéjét a többihez hasonlóan szaporítani, már maga is bizonyítja vezetőségeiknek felelősségérzetét abban az irányban, hogy intézeteiket ki ne szolgáltassák az idegen túlsúlynak. Mert hi­szen nagyon valószínű, hogy ez a k­ét bank, am­ely­ a kiegyezést követő idők­ben évtizedeken keresztül igen élénk üzleti össze­köttetést tartott fenn a külföldi tőkével, játszva ta­lált volna olyan külföldi érdekeltségeket, amelyek vállalták volna akármilyen nagyarányú tőkeszapo­rtáshoz szükséges tőke befektetését. Itt azonban nagy megfontolásra van szükség. Kétségtelen, hogy kényelmes és fáradság nélküli eljárás volna a régi­ üzletbarátokkal, svájciakkal, franciákkal, sőt talán hollandusokkal és am­erikaiakkal a­ mai valutáris viszonyok között ez utóbbiakra nézve­ igen előnyös új részvénykibocsátást keresztülviinni. Más kérdés azonban, hogy ez kívánatos-e az ország szempontjá­ból? Mert nem szabad elfelednünk, hogy a két ve­zető nagybank hazánk pénzerejének, ipari­ és köz­lekedési struktúrájának és így nagyrészt gazdasági életünknek igen teki­ntélyes hányadát képviseli és irányíta, hogy, tehát elsőrendű nemzeti érdek, hogy ez az irányítás ezentúl is független maradjon a külső befolyás túlsúlyától. A Hitelbanknál annak ellenére, hogy a részvény­bírtok tekintélyes része a Rothsch­ild­­csoport kezében volt, Kornfeld Zsigmond ideje óta és a mai vezetőség működése alatt is a magyar szempont kétségbevonhatatlanul mindvégig érvénye­sült és dominált- sem­ a Kreditanstalt sem a bécsi Rothschild-ház, sem a Diszkontéba­nk nagyrészvé­nyesi pozífcióját nem használhatta ki oly szellemű irányításra, amely a Hitelbankot megfosztotta volna attól, hogy a magyar gazdasági élet parancsoló szem­pontjait működésében bármikor is megtagadja. A kereskedelmi bank pedig még a részvénybirtok meg­oszlása folytán sem került soha abba a helyzetbe, hogy a kizárólagos magyar szempont egy pillanatra is elhomályosulhasson. Azonban ez a múlt súlyos kötelezettséget hárít két nagybankunk vezetőségére. Most,­­amikor a sze­rencsétlen béke az országot gazdasági­ erőiének igen nagy részétől megfosztotta, amikor az ország nagy kiárusítása nálunk is javában folyik és a külföldi tőke befolyása a­ magyar gazdasági sztratégia legfon­tosabb pontjait egymásután elfoglalta, kétszeresen kötelessége a két nagybanknak, hogy megmaradjon önállóan és függetlenül a magyar közgazdaság zászlóvivőjének. E függetlenségük megóvása nem le­hetetlen, mert egészen bizonyos, hogy e két i­ntézet nincsen ráutalva tőkebeszerzés esetén a külföldi milliókra. Még akkor is, ha e bankok saját tőkéik szaporítására volnának kénytelenek, amit a léha presztízs-szempont teljes kiküszöbölésével ép­­p­enséggel nem egészen bizonyos, ezt a tőkebeszer­zést mindketten elvégezhetik a saját erejükből és részvényeseik erejéből. Kétszázmillió új saját tőke beszerzéséhez a Hitelbanknak 80, a Kereskedelmi­ banknak 50 milli­ó K n. é. új részvényt kelle­ne kibocsátani­. Ezt a részvénymennyiséget­ a hazai piac és a két intézet eddigi külföldi részvényesei játszva átvehetik. Semmiféle külföldi új viszony létesítésére szükség nincs. A hazai­ tőkésközönség ismeri a két részvény kiválóságát és kétségtelenül sietne tőkéjét ezekbe fektetni. Közgazdasági­ életünk e két utolsó erős vára óvja meg magát az idegen tőke behatolása ellen és folytassa a maga hivatását, amely e súlyos időkben százszorosan fontos, magyar tőkeerővel. Mert ha ez a két intézet itt hódolna a legújabb di­vatnak és kitárja a kapuját a külföldi­ tőkeimperia- lizmusnak- úgy a magyar gazdasági­ életben az «Überfremdung» halálos veszedelmének nem lesz többé gátja. (b.) évi zárószámadásukat külön, még az egyesitett mér­legkészítésre vonatkozó rendelet megjelenése előtt adták ki, az 1918. év végéig esedékessé vált és 1919-ben befolyandónak vélt u. n. függő értékpapír­­kamatokat az 1918. évi mérlegben, valamint a vesz­­teség-nyereség-számlában szerepeltették. Ámde a legtöbb pénzintézet ezen függő értékpapírkamatokat már 1919. évi zárószámadásaiban — jóllehet, ezt egy ezidén megjelent rendelet kifejezetten meg­engedte — nagyon helyesen, nem vette fel, mert ezzel mérlegének realitását emelte. Az 1920. évi kereseti adóalap kiszámításánál, amelynek adatait az 1919. évi zárószámadások szol­gáltatják, a legtöbb pénzintézetnél jelentékeny le­vonási tételt képez a fent idézett szakaszban felállí­tott képlet szerint kiszámítandó adómentes érték­papírkamat, amelyek kiszámítását azonban három körülmény is megnehezíti, nevezetesen : 1. Az 1918. évi mérlegben függő értékpapírkamatok címén be­állított összeg jelentékeny része 1919-ben már nem folyt be­,­­ugyanis az elsőtől az ötödikig kibocsátott hadikölcsönök 6%-os típusai május-november, míg az 5­­%-os típusok többnyire junius-december hó­napokban fizetnek kamatot). 2. Az értékpapírkama­tok 1919. évi számlája legtöbb helyen mínuszt tüntet fel, vagy legjobb esetben is alig haladják felül az 1918. évi mérlegben ily, illetve függő értékpapír­kamatok címén jóhiszeműleg már előzetesen elszá­molt összeget. 3. Nincs intézkedés arra, hogy amennyiben az állam ezen hátralékos szelvényeket is beváltja egy későbbi időpontban, várjon ezekre is ki fog-e terjedni az a kedvezmény, hogy a fenti törvény idézett szakaszának keretén belől levonható adóalapot fog képezni. Kon­cédárvá, hogy egy később hozandó tör­vény­nyel vagyó rendelettel megengedik az utólagosan beváltandó 1919. évi hátralékos államadóssági szel­vények ellenértéke megfelelő részének levonható adóalapul való beállítását, még akkor sem lehet kö­zömbös a pénzintézetekre, vaj­on mely évben vona­­tik le az ily címen beállított összeg a kereseti adó­alapból, még­pedig azért, mert — hogy csak egy példával is illusztráljam — Székesfehérvárott a községi pótadó ez idén csaknem háromszorosa a múltévi adónak. Nem lehet tehát mindegy a pénz­intézeteknek sem, hogy az 1919. évet illető levonási tételek 1920, illetve 1921-ben fognak-e elszámol­tatni. Körülbelül ugyanilyen nehézségek merülnek fel az adó címén kifizetett összegek részletezésénél is, miután az 1919. évi kereseti adó még mai napig sincs megállapítva, minek következtében nem lehet helyes az intézetek által az 1918. évi adó alapján az 1919. évben befizetett összegeknek az 1920. évi adóalaphoz való hozzáadása sem. Ez utóbbi kompli­kációt nagyon egyszerűen el lehetett volna kerülni azáltal, ha a korábban megjelent pénzügyminiszteri rendelet az 1920. évi kereseti adó és az 1919. évi hadinyereségadó-bevallást az előző évi megfelelő adók megállapításától számított bizonyos határidőn belül teszi kötelezővé. (Székesfehérvár.) Rácz Miklós, pénzint. főkönyvelő. Pénzügyi­ hírek. Az ez évi adóvallomások nehézségei Az 1909. évi Vil­. tc. 17. §-ának 3. pontja, illetve ennek a) bekezdése szabályozza a nyilvános szá­madásra kötelezett vállalatok kereseti adójánál ér­tékpapírkamatok címén levonási tételként beállít­ható összeget. Ennek intézkedéseit komplikálja, hogy egyrészt az állam az államadósságok 1919. évi kamatait csak a kommü­n kitöréséig fizette, más­részt pedig az összes intézetek, amelyek az 1918. Takarékbetétek igénybevétele. A pénzügyminisz­ter rendeletileg kimondja, hogy a bankjegylebélyeg­zés alkalmával a március 8. és 18. közt elhelyezett takarékbetétek zár alá vett 50%-át az államkincstár államkölcsönképpen igénybe veszi akként, hogy ha a zár alá vett összeg a 25.000 K-t meghaladja, az egész összeg, ha pedig 25­ 000 K-nál csekélyebb, úgy 10.000 K-t meghaladó része vétetik igénybe. Az osztrák-magyar bank havus hó 15-i kimu­tatása szerint a jegybank igénybevétele június máso­dik hetében csekélyebbé vált, úgy hogy a státus va­lamelyes megkötelyebülést mutat. A leszámítolásiban ugyan az osztrák üzletvitel 8 millió K-t vett igénybe, ellenben a lombardban 52 millió folyt vissza, mely­ összegből 45 milliót a magyar üzletvitel juttatott vissza a banknak. jellemző Ausztria állandóan na­gyobb hitelszükségletére nézve, hogy a kézizálog­kölcsönök fejében az osztrák üzletvitel ujóbbi 7­50 millió K-t vett igénybe. A bankjegyforgalom a nagy­mérvű giróbefizetések következtében 219,6 millió K-val csökkenhetett, de ez is a magyar üzletvitel és A PiaflyartPia^^ Kereskedők Lufija összes előfizetői is ingyen megkapják.

Next