Magyar Kereskedők Lapja, 1930. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

1930-07-05 / 27. szám

Jegyzetek a hétről Az idén nem lesz Magyar Hét egyes napilapok híradása szerint azért, mert a gyárosok nem hajlandók a költsé­gekhez hozzájárulni, sőt a ily­ász állítólag a hozzá hónapokkal ezelőtt ebben a tárgy­ban intézett hivatalos megkeresést még csak válaszra sem méltatta. Azt mondja továbbá ez a híradás, hogy a Magyar Hét előkészítése legalább három hónapot követel meg és mert a Gyárosok nemtö­­rődömsége miatt az előkészítéshez július elsején nem lehetett hozzáfogni, október­nél későbbre a Magyar Hetet halasztani nem lehet, az idén nem is lesz Magyar Hét. Akármilyen furcsán hangzik, ezt a hírt azért reprodukáljuk, mert hihetet­lennek tartjuk. Nem tudjuk elhinni, hogy az olyan előkelő és tagjainak érdekeivel annyira foglalkozó testület, mint a Gyosz valamely hivatalos helyről hozzá érkezett felszólításra még csak választ sem adna. Még kevésbbé tudjuk elhinni, hogy a ma­gyar gyáripar annyira elbizakodott len­ne, hogy a Magyar Hét kétségbevonha­­tatlanul hatásos propagandáját felesle­gesnek tartaná, arra áldozni nem akarna. A magyar cikkek propagálása, a fo­gyasztó közönségnek arra való rászokta­­tása, hogy amit hazai termék formájában megkaphat, abból ne fogyasszon külföldi származásút, nem pusztán az egyes gyá­rosok, nem is a magyar gyáripar külön érdeke, hanem az ország egész gazdasá­­gának fontos, elutasíthatatlan követel­ménye.­­ Nem tudjuk elhinni, hogy gyárosaink és k­ülönösen­­a gyáripar érdekképviselete ezzel ne volna tisztában. Nem tudjuk te­hát azt sem elhinni, hogy a magyar gyá­rosok a Magyar Hét propagandaköltsé­­geihez ne volnának hajlandók arányosan hozzájárulni. Mert hiszen miről is lehet szó? Bizonyosan nem olyan elrettentően nagy összegről, amelyek száz vagy még több gyárvállalat között megosztva, egy­­egy gyárra olyan elviselhetetlenül nagy költséget rónak, hogy annak megtérülé­sét a propaganda eredményében fie be­remélhetnék. Hatvanezer pengőnél több kövezetvámtöbletet kellett egy szegedi híradás szerint Szeged városának két esztendő alatt az ottani kereskedőknek visszatérítenie, sőt állító­lag még ennél is sokkal nagyobb az az összeg, amellyel túlbuzgó tisztviselők a város bevételeit növelték. Azt beszélik, hogy sok szegedi kereskedő túlzott lojali­tásból nem akar városa ellen fellépni és inkább lemond a tőle jogalap nélkül be­szedett összegről. Azután meg azt is su­sogja­­a fáma, hogy a szegedi kereskedők közül sokan el sem akarják hinni, hogy a város tőlük olyan díjakat vasalt be, melyek nem illetik meg. "Ezzel kapcsolat­ban felelevenedik annak a harcnak az em­lékezete, amelyet Szeged város a fogyasz­tási ileték tárgyában az érdekeltségekkel folytatott. A város ugyanis minden tör­vényes alap nélkül fogyasztási illetékeket szedett és állítólag ezen a címen nehéz százezreket fizettetett polgáraival. A pol­gármester, amikor erről a furcsaságról értesült, a fogyasztási illetékek szedését Az idők jele, hogy szerkesztőségi postánk túlnyomóan nagy része pa­naszos levél. Az ország minden ré­széből elkeseredett siránkozásokat hoz a posta. A vevő ritkasággá lett, az üzletek forgalma összezsugorodott el annyira, hogy a legtöbb kereskedő még az elkerülhetetlen üzleti költsé­geket sem tudja megkeresni. Túlon­túl sok az olyan kereskedő, akinek üzlete nem hoz annyit, hogy magát és családját szerényen el tudja tartani, az olyan kereskedő pedig, aki vagyo­­nilag gyarapodik, még kivétel gya­nánt is alig akad. A hozzánk intézett panaszok ter­mészetesen nem mozognak általános­ságban, hanem majdnem kivétel­ nél­kül konkrét esetekről beszélnek. A konkrét esetek közül pedig a legtöbb azon siránkozik, hogy a mai nehéz időben, az egziszten­ciákat, tömegesen felőrlő válság közepette az adóbehajtásokat kérlelhetetlen szigorral folytat­ják. Már nem is szórványosak azok az esetek, amikor a kereskedő még va­lahogyan el tudna ugyan vegetálni, de az államkincstár rideg magatar­tása a fizetésképtelenségbe kergeti. Hiszen tudjuk, mindenki tudja, az állami kiadásokat fedezni kell. Ha a fiskusnak nincsenek bevételei, meg­akad ez állam gépezete, minden fel­borul. De jó volna, ha abban a szép magyaros stílusú várbeli palotában, amelyben a magyar tárnokmester székel, azt is tudnák, hogy az adó­alanyok teherbíró képessége nem vég­telen. Azok a túlbuzgó pénzügyi kö­zegek, akik tűzzel-vassal, a felszólí­tások özönével, végrehajtóval és ár­veréssel vasalják be kíméletlen szi­gorral a fizetni nem tudó adóalany­tól azt ,ami az államnak jár, volta­képpen az államháztartás alatt vág­ják a fát. Ők ma ennek a szegény ország­nak a legnagyobb fogyasztói. Eredményesen fogyasztják az adóalanyokat. És hogy ez nem frázis, annak han­megszüntette, a városi közgyűléssel erről a tárgyról szabályrendeletet alkottatott, amelyet azonban eddig a kormány nem hagyott jóvá. Szeged városának ez a látszólag lokális jelentőségű ügye azért kívánkozik az or­szágos nyilvánosság elé, mert egyszer nyomatékosan szóvá kell tenni a községi vámok és illetékek ügyét. Igaz ugyan­­gosan kiabáló tanúsága az a napok­ban közzétett adat, hogy a forgalmi­adóbevételek a múlt éviekhez képest majdnem negyed részükkel visszaes­tek. Az idén a nagy szigorral az egye­nes adóból eredő bevételeket még va­lamivel fokozni is lehetett, de hogy mi lesz az esztendő második felében és a­ő vár az államkincstárra a jövő évben, arra még gondolni sem me­rünk. Az állam bevételeire olyan nagy ügybuzgalommal vigyázó pénzügyi közegeknek, különösen pedig a pénz­ügyminiszternek és államtitkárának szeretnék a figyelmükbe ajánlani, hogy minden bejelentett fizetéskép­telenség egy-egy adóbevételi forrás bedugulását jelenti, mert ha az az inszolvens kereskedő ki is tud egyez­ni, már nem tud olyan forgalmat el­érni, olyan üzleti eredményt kiter­melni, hogy a bukás előtt rá kirótt adót tovább tudja fizetni. És milyen sokan vannak, akik nem tudnak ki­egyezni, akik ellen a végtelenségen túl türelmes hitelezők kénytelenek a kényszerfelszámolás drákói eszközét alkalmazni és hányan vannak, akik a legvégsőt, a csődöt sem tudják elke­rülni? A mai gazdasági élet ezek helyé­be nem termel új adóalanyokat. Aki egyszer kiesett, akinek a teher­bíró képessége egyszer leromlott, an­nak a helyébe pótlás sehonnan sem kínálkozik. Az adóbehajtást rideg szigorral végző közegek ügybuzgal­ma, ami más körülmények között, más időkben dicséretet érdemelne, a mai válságos viszonyok közepette olyan­forma eljárásnak minősül, mint an­nak a gazdának a dolga, aki nem elég­szik meg azzal, hogy juhnyájáról le­­nyitja a gyapjút, hanem egyszerűség kedvéért mindjárt meg is nyúzza a birkát. Az adók túlzásba vitt szigorral való behajtásán kívül régi, sokat felhánytorgatott panasz az, hogy fi­zetésképtelenség esetén a köztartozás előnyös kielégítést igénylő követelé­sek, ami nemcsak annak az adósnak nagy kára, akinek emiatt kevesebb szabad vagyona marad a kvótális hi­telezők részére és aki emiatt nehezeb­ben tud egyességet kötni, hanem ér­zékeny kára a hitelezőknek is, mert az inszolvencia esetében az adós egész vagyona tulajdonképpen a lo­gika megdönthetetlen szabályai sze­rint és némiképpen de jure is a hi­telezőké. a fizetésképtelen adós adóhátra­lékát tehát a valóságban azok­nak a hitelezőknek kell megfizet­niük, akik vagyonuk egy részét úgyis el­vesztik a bajbajutott adósnál. Az ilyen veszteség önként értetődőleg csorbítja a hitelező adófizető képes­ségét is és ha ezt a nyilvánvaló tényt az adókivetésnél nem akarják figye­lembe venni, megint csak a nyírás helyett a birkát megnyúzó gazda pél­dáját követik. A magyar kereskedők összeségének nevében (azok nevében is, akik ki­vételesen esetleg nem szorultak rá), arra kérjük a pénzügyiminisztert, kegyeskedjék az adóbehajtással meg­bízott közegeknek szigorú utasítást adni, hogy a pontosan adót fizetni nem tudó kereskedőt és iparost ne tegyék azonnal tönkre. A leghelye­sebb volna, ha a pénzügyminiszter a most felveendő nagy külföldi kölcsön egy részét arra használná, hogy legalább félévi adómoratóriumot adna. Ha a háborúban, amikor a viszo­nyok korántsem voltak ennyire kiéle­zettek, lehetett általános moratóriu­mot elrendelni, az állam a magán­emberek követelésének kiegyenlítését odázhatja el hatalmi szóval, sokkal inkább meg lehet a moratóriumot ad­ni az állami követelések tekinteté­ben. A moratórium semmiesetre sem okoz az államkincstárnak olyan be­­vételkeres­letet, mint okozna a szé­les rétegekre alkalmazott adóelenge­dés, amiben pedig — bizonyításra sem szorul — nemcsak ráció volna, de igazán szükség is lenne. Adómoratóriumot! u­dapest 1930 julius 5] SO. évfolyam —­n SZ Politikai, kereskedelmi, ipari, közgazdasági, vállal­kozási és szállítási közlöny Hegjeb­nik botsaké«« a „VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA« rendes melléklettel együtt Alapította KORMOS ALFRÉD B­egjelenik minden szombaton szerkesztőség És kiadóhivatal: • . ELŐFIZETÉSI DU: FeM&S­­UWI'keSztöi BUDAPEST, v. KERÜLET, SAS­ UTCA 13. SZÁM A »VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJÁÉVAL EGYÜTT _ ______ * * TELEFON: K1 ADÓHIVATAL 252—52. SZERKESZTŐSÉG 223—0 NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ. FÉLÉVRE 12 P. EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ. FODOR MIKLÓS . , MAGTÁR KIRAI.VT POSTATAKARÉKPÉNZTÁR! SZÁMLA 150853 SÜRGÖNYÖM, FODOR SAS­ UTCA 13. » hogy törvény ad arra, jogot a kereske­delmi, illetőleg belügyminiszternek, hogy egyes városoknak kövezetvám és fogyasz­tási adó szedését megengedje, de a tör­vény ellenére az ilyen engedélyek nem egészen méltányosak. Nem méltányosak pedig azért, mert semmiképpen sem he­lyénvaló, különösen ebben a mi kis, meg­csonkított országunkban, hogy úgyszól­ván minden város, sőt kisebb község is külön vámterületté léptethesse magát elő, minden területére érkező áru után ak­ár kövezett vám fejében, akár más címen vá­mot szedhessen. Az ilyen belső vámok minden terhét és ódiumát az a szegény kereskedő viseli, aki az ilyen költségeket a legtöbb esetben nem tudja a fogyasz­tóról, áthárítani.

Next