Magyar Kereskedők Lapja, 1935. január-június (55. évfolyam, 1-24. szám)
1935-01-05 / 1-2. szám
Az idő pénz Az angol példabeszéd igazságát nálunk is általában elismerik, de csak némi korlátozással, t. i. az időt nálunk mindenki csak akkor értékeli, ha a maga idejéről van szó; amikor más ideje jön szóba, akkor egy csapásra megszűnik az idővel való takarékosság, a más ideje mindenkinek olcsó. Hosszabb nyomozással lehetne csak kipuhatolni, honnan indult ki ez az eléggé el nem ítélhető, gazdasági szempontból annyira káros gyakorlat. Nehéz megállapítani, várjon az állami és más közhivatalok szoktatták-e rá a közönséget az idő értékének lebecsülésére, vagy talán a háború okozta nagy átalakulások hozták magukkal ezt a félszeg felfogást is, tény azonban, hogy ma már nemcsak akkor kell aránytalanul sok idő elfecsérlésével számolni, amikor nagy urakkal, sözavatalókban van dolga az embernek, hanem úgyszólván az élet minden vonatkozásában, minden foglalkozású magánember, köztük a kereskedő is hozzá szokott hogy lehetőleg mindenkit megbarátkoztasson, mindenkivel sokkal több időt fecséreltessen el valaminek az elintézésére, mint amennyi arra logikusan szükséges volna. A közhivatalok és a más foglalkozásúak ilyen időfecsérlését szintén elítélendőnek véljük és az a felfogásunk, hogy minden kereskedőnek kötelessége, hogy erről azokat leszoktatni igyekezzék, akikkel dolga van, ámbár ez nem éppen könnyű dolog, mert az a gyakorlat alakult ki, hogy mindig csak azt várakoztatják meg ,annak az idejét pocsékolják el, akiről azt hiszik, hogy valami tekintetben rá van szorulva a várakoztatóra, vagy — a demokrácia nagyobb dicsőségére — társadalmilag alatta áll. Az ez irányban való, feltétlenül ■szükséges nevelésre az egyes kereskedőnek tehát nem lehet valami nagy befolyása, legfeljebb a kereskedők nagyobb csoportja, egyesületek, társulatok, érdekképviseletek érhetnek el valamelyes eredményt, de az módjában van minden egyes kereskedőnek, a legelőkelőbb kereskedőnek csak úgy, mint a legszerényebb falusi szatócsnak, hogy megbecsülje mindenkinek az idejét. Egyetlen utazó vagy ügynök sem adhat semmiféle árut olcsóbban azért, mert a vevőnek kiszemelt kereskedő órákig feltartóztatja, megvárakoztatja, vagy felesleges dolgokkal beszéli agyon az idejét. Mindenki jobban felhasználhatja az időt, minthogy másokkal merőben felesleges vagy céltalan fecsegést folytasson. Éppen kereskedőknél találkozunk gyakran azzal a jelenséggel, hogy ha valaki valamit akar tőlük, akkor hirtelen mindenféle sürgős dolguk akad és amíg azt el nem végezték, a hozzájuk fordulni akarót várakoztatják, holott az a sürgősnek feltüntetett munka ritka kivételtől eltekintve könnyebben várhatna és annak rövid időre való elhalasztása egyáltalában nem járna semmi hátránnyal, vagy kevesebb kárt okozna, mint amenyit a más elpazarolt ideje jelent. Minden kereskedő annál inkább tartsa szem előtt az embereknek egymásal való érintkezésében múlhatatlanul szükséges udvariasság emez elemi követelményét, mert aligha van olyan kereskedő, aki a maga bőrén ne tapasztalta volna, hogy milyen kellemetlen, bosszantó és többnyire káros, ,amikor más rendelkezik az idejével és az a más kényelműen semmitevésre kényszeríti. Különleges gyártmányai a Cipészipar számára : Barna cipészlemez (falemez), vörölemez, Hungária impregnált lemez, faklisz, modellemez és lágyéklemez Hungária Papírlemez és Papírgyár R.T. Budapest-Újpest. Gyára: Újpest, Váciut S13. Telefon : 945—29, 951—60. Gyártmányai : Szürke, barna (patent) kemény papírlemezek, minden erősségben és méretben,,mindenfajta célra. Alapította: KORMOS AXFRÉP_________________________ / \ ' f / i—M———- nmBsmHHHHHBDSni ÜRRHMgRÜMRggMBggMRgüüggMgRÜMMgMMgRMMMMMMRüMMMgii^WBÜRI ELŐFIZETÉSI Díj: A „VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJÁVAL EGYÜTT NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ — MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI SZÁMLA *50853. Magyar Kerensdők Lapja Folk* 'reskedelmi, ipari, kazsasdaaigi, vállalkozási és szállítási közlöny Nttjelenik - e kint a „VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA*4 rendes melléi lel együtt Felelte mikenti FODOR MIKLÓSA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, V., KERÜLET, ZRÍNYI UTCA 1. S2£M. SOROZATOS TELEFON: *81-939. SÜRGÖNYCÍM: FODOR ZRÍNYI U. 1. Még nem olcsóbb a telefon Még mindig nagyon sok a panaszé a telefonra . A sajtó egyértelmű kritikája dacára sem a postaigazgatóság, sem a kereskedelemügyi minisztérium nem szünteti meg a bajokat A m. kar. Posta valamikor az állam kezelésében lévő intézmény volt, amelyre méltán büszkék lehettünk, mert tökéletesen kifogástalanul funkcionált és amellett olcsó volt. A posta és a távíró működése ellen ma sincsenek, komoly kifogások — elvégre apró hibák, tévedések mindenütt megeshetnek — de az olcsóság már régen a múlt hagyományai közé tartozi. A magyar posta és távírda minden szolgálata annyira drága, hogy különösen a kereskedőnek alaposan meg kell fontolnia, hogy valamely üzleti ügyben szabad-e egySürgönyt megkockáztatnia, sőt még azt is meg kell gondolnia, hogy egy egyszerű levél postabérét elbírja-e az üzlet. Elhiszük, hogy a bonyolult adminisztráció olyan■Hűmülbetétién költségekkel jár, amelyek csak a magas postatarifában találhatják meg fedezetüket. Azt sem tudjuk semmiképpen kifogásolni, hogy a kereskedelemügyi miniszter gondosan ügyel arra, hogy a posta, amely ma az államnak talán egyetlen üzemi felesleget produkáló várakozása, ne váljék deficitesssé. De azt hisszük, hogy ha a postai díjszabást lényegesen leszállítanák, — majdnem aztmondták — racionális mértékre szabályozzák, az a forgalomnak olyan fellendülését eredményezné, amely az olcsóbb tarifa mellett a posta talán még nanagyobb üzemi felesleget mutathatna ki. Sokkal több és súlyosabb panaszok mennek fel nap-nap után a távbeszélő ellen. Mindenki tudja, hogy az automata készülékek gépi számlálói nem feltétlenül megbízhatóak. Az is általános vélemény, hogy a beszélgetéseket számláló készülékek mindig az előfizető hátrányára tévednek, holott akkor is megfizethetetlenül drága volna a telefon, ha csak a tényleg lefolytatott beszélgetéseket fizettetné meg. A múlt tavasszal a kereskedélügyi miminiszter az új telefonállomások létesítésére bizonyos kedvezményt adott, de aki mint új előfizető akart telefonállomásra szert tenni, annak ezért még mindig külön (elég magas) díjat kell fizetnie, amit — nem tehetünk róla — abszurdumnak tartunk. Mit szólna a miniszter úr őexcellenciája ahhoz, ha a divatárukereskedők belépési díjat követelnének tőle akkor, amikor üzletébe vásárolni akar bemenni? Pedig lényegében a telefonnal ő ezt teszi. Amikor valaki mint új előfizető telefonállomást szereltet fel, voltaképpen nem tesz egyebet, mint annak a lehetőségét szerzi meg, hogy fizetés (elég magas fizetés) ellenében igénybe vehesse a távbeszélőt. Mi a ráció abban, hogy a fizetés eme jogának megszerzéséért még telön kelljen fizetni? Legyen róla meggyőződve a kegyelmes Úr, hogyha a divatárukereskedők úgy diktálhatnának a vevőiknek, mint ahogy a telefon igazgatósága diktálhat a maga előfizetőinek, talán akadna olyan kereskedő is, aki a fentebbi példa szerint csak belépődíjért eresztené boltjába a vevőket. De hogy erről a kérdésről mi lenne a véleménye nemcsak őexcellenciájának, hanem minden józanul gondolkodó embernek, arról jobb nem beszélni. A számlálók tévedésein kívül megdrágítja a távbeszélőt az is, hogy az automata nem túlságosan ritkán tévesen kapcsol, esetleg beszéd közben szétkapcsol, persze a számláló ilyenkor is működik, viszont az előfizetőnek joga van boszszankodni. A mai nehéz időkben túlságosan sok emberrel megesik, hogy nem tudja