Magyar Könyvszemle, 1939 (63. évfolyam, 1-4. szám)
1. ÉRTEKEZÉSEK, ÖNÁLLÓ KÖZLEMÉNYEK - SZIMONIDESZ LAJOS: II. Rákóczi Ferenc hadiújságja. (24 lap hasonmással.) 341
II. RÁKÓCZI FERENC HADIÚJSÁGJA 349 HELLEBRANT ÁRPÁD kezén azonban a kötet kétségtelenül megfordult. HELLEBRANT ugyanis ebből a kötetből vette fel SZABÓ KÁROLY AMKa III. kötetébe a kötet 3., 10., 13., 16. és 17. sz. nyomtatványai címét. Feltűnő, hogy a szintén ebben található 2., 11., 12. sz. nyomtatványokat nem említi, ami jellemző gyűjtő tevékenysége pontosságára és megbízhatóságára. A többiek felvétele ugyan már nem állott módjában, mert a BMK. I. és II. kötete ekkor már megjelent volt, de a gyűjteményben először felbukkanó és addig sehol le nem írt három Mercurius Veridicusról, a 2. darabul beléje kötött Pomarius-beszéd unikumnak látszó wittenbergi kiadásáról és a 11. darabként szereplő, máshonnan szintén nem ismert, KLESCH DÁNIELhez írt üdvözlő versekről való hallgatására mégis csak kell valamilyen magyarázat és valamilyen mentség is szükséges. Ez pedig aligha lehet más, mint az, hogy a könyvtárat kezelő BÁRÓ PODMANIcZKY GÉZÁNÉ bibliográfiai segédkönyveinek és sajátkezűleg írt katalóguscéduláinak tanúsága szerint gondosan számon tartotta könyvtára unikumait és ritkaságait s lehet, hogy ezek megfelelő közzétételét is tervezte. Ezért nem engedte meg az unikumairól való híradást. HELLEBRANTnak ezért kellett hallgatnia ennek a gyűjteménykötetnek mind a négy unikumáról és arról is, hogy ez a gyűjtemény több addig egyetlennek tudott nyomtatványt (6., 12., 14. sz.) tartalmaz, 10. sz. darabja pedig egyetlennek ismert Magyarországon. Ezek az együtthatók — egy kötetben három addig egyetlennek ismert nyomtatvány előfordulása, egy külföldön levő unikum egyetlen magyarországi példányának a felbukkanása és ezenkívül három Magyarországon és két külföldön készült nyomtatvány előkerülése — egész különös és hatványozott ritkasággá teszik ezt a gyűjteményes kötetet. Jegyzékcéduláinak a bizonysága szerint BÁRÓ PODMANICZKY GÉZÁNÉ mindezt kétségtelenül tudta. Tudhatta és tudnia kellett tehát HELLEBRANT ÁRPÁDnak is, hiszen a gyűjtemény egyes darabjait felvette a nyilvántartásába, amiből nyilvánvaló, hogy a gyűjteménnyel foglalkozott, de azért nem számolt be a kötet unikumairól és más legfontosabb darabjairól, mert kezének e tekintetben kötve kellett lennie. Ennek a ténynek ez a felderítése ilyenformán két szinte szükségszerűnek mutatkozó tanúságot rejt magában.