Magyar Könyvszemle, 1939 (63. évfolyam, 1-4. szám)

1. ÉRTEKEZÉSEK, ÖNÁLLÓ KÖZLEMÉNYEK - SZIMONIDESZ LAJOS: II. Rákóczi Ferenc hadiújságja. (24 lap hasonmással.) 341

II. RÁKÓCZI FERENC HADIÚJSÁGJA 349 HELLEBRANT ÁRPÁD kezén azonban a kötet kétségtelenül megfordult. HELLEBRANT ugyanis ebből a kötetből vette fel SZABÓ KÁROLY AMK­a III. kötetébe a kötet 3., 10., 13., 16. és 17. sz. nyomtatványai címét. Feltűnő, hogy a szintén ebben található 2., 11., 12. sz. nyomtatványokat nem említi, ami jellemző gyűjtő tevékenysége pontosságára és megbízhatóságára. A többiek felvétele ugyan már nem állott módjában, mert a BMK. I. és II. kötete ekkor már megjelent volt, de a gyűjtemény­ben először felbukkanó és addig sehol le nem írt három Mercu­rius Veridicusról, a 2. darabul beléje kötött Pomarius-beszéd unikumnak látszó wittenbergi kiadásáról és a 11. darabként sze­replő, máshonnan szintén nem ismert, KLESCH DÁNIELhez írt üd­vözlő versekről való hallgatására mégis csak kell valamilyen ma­gyarázat és valamilyen mentség is szükséges. Ez pedig aligha lehet más, mint az, hogy a könyvtárat ke­zelő BÁRÓ PODMANIcZKY GÉZÁNÉ bibliográfiai segédkönyveinek és sajátkezűleg írt katalóguscéduláinak tanúsága szerint gondo­san számon tartotta könyvtára unikumait és ritkaságait s lehet, hogy ezek megfelelő közzétételét is tervezte. Ezért nem engedte meg az unikumairól való híradást. HELLEBRANTnak ezért kellett hall­gatnia ennek a gyűjteménykötetnek mind a négy unikumáról és arról is, hogy ez a gyűjtemény több addig egyetlennek tudott nyomtatványt (6., 12., 14. sz.) tartalmaz, 10. sz. darabja pedig egyetlennek ismert Magyarországon. Ezek az együtthatók — egy kötetben három addig egyet­lennek ismert nyomtatvány előfordulása, egy külföldön levő uni­kum egyetlen magyarországi példányának a felbukkanása és ezenkívül három Magyarországon és két külföldön készült nyom­tatvány előkerülése — egész különös és hatványozott ritkasággá teszik ezt a gyűjteményes kötetet. Jegyzékcéduláinak a bizonysága szerint BÁRÓ PODMANICZKY GÉZÁNÉ mindezt kétségtelenül tudta. Tudhatta és tudnia kellett tehát HELLEBRANT ÁRPÁDnak is, hiszen a gyűjtemény egyes darabjait felvette a nyilvántartásába, amiből nyilvánvaló, hogy a gyűjteménnyel foglalkozott, de azért nem számolt be a kötet unikumairól és más legfontosabb darab­jairól, mert kezének e tekintetben kötve kellett lennie. Ennek a ténynek ez a felderítése ilyenformán két szinte szükségszerűnek mutatkozó tanúságot rejt magában.

Next