Magyar Közigazgatás, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-22 / 16. szám
IV. évfolyam. 16. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Budapest 1886. április 22. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén-tér 6., hová a lap szellemi A 7 T f* A 7 C K T A Q | ITT? TIT LP Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részét illető közlemények czímzendők. JYv/Z^J IXxLZilXfi. 1X1.01 UJjNiJJjlI részét illető küldemények czimzendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Negyedévre 1 frt 50 kr, félévre 3 frt, egész évre 6 frt. Hirdetések árszabály szerint. A fegyelmi törvény revisiója. TI. A fegyelmi törvényjavaslat immár letárgyaltatott ugyan a képviselőházban, de ez nem tarthat vissza bennünket attól, hogy dr. Jelinek Arthurnak ezen törvényjavaslatra vonatkozó értekezésével ne foglalkozzunk, s annak múlt számunkban megkezdett ismertetését be ne fejezzük, s észrevételeinket arra vonatkozólag meg ne tegyük. A javaslatnak a fegyelmi vétség meghatározására vonatkozó §-ánál kívánatosnak jelzi értekező, hogy a különböző fegyelmi törvényekben, a fegyelmi vétségek általános meghatározása lehetőleg azonos legyen, éspedig figyelembe veendő szerinte a büntetőtörvénykönyv fogalom meghatározása, amely szerint lesz a fegyelmi vétség általános fogalma megállapítandó. Ezen szempontok értekező szerint a javaslat 1. §-ában mellőzve vannak. Azt is kifogásolja, hogy a javaslat szerint akkor is fegyelmi eljárásnak van helye, ha a tisztviselő, betegség esetét kivéve, képtelennek bizonyul, mert az 1883 .1. t.-czikk a köztisztviselők minősítéséről határozott intézkedéseket tartalmazván, oly egyénnel szemben, ki a törvényben megállapított minősítettséggel bir, szerző a javaslat értelmében összealkotott fegyelmi bíróságot sem hivatottnak, sem jogosítottnak nem tekinti arra, hogy a képtelenséget ítéletileg kimondja. Különösen kiemeli a visszásságokat, melyek ilyen törvényes rendelkezésből különösen a különös szakismerettel bíró tisztviselők, mint orvosok, mérnökök elleni eljárás rendén bekövetkezhetnek. De ha már a képtelenségnek fegyelmi úton való kimondása felvétetett a javaslatba, akkor azt is határozottan ki kellett volna mondani, hogy ez esetben az ítéletnek hivatalvesztésre kell szólni, s ezen kívül fenforog még azon anomália is, hogy a képtelenség miatt egy izben hivatalvesztésre ítélt tisztviselő a 14. §. értelmében újra megválasztható. A hivatalos kötelesség teljesítésére vonatkozó képtelenség fegyelmi uton való kimondását tehát mindazokra nézve, kiktől az 1883 .1. t.-cz. külön minősítést követel, határozottan kizártnak óhajtja kijelentetni a törvényben. Hiányoznak a javaslatból azon nagy fontosságú határozmányok is, melyek a beszámítást és a büntetés kizárását állapítják meg. Ezek ugyan a municipális törvényjavaslat 88. §-ában ben foglaltatnak, de ezeknek inkább lett volna helye a fegyelmi törvényjavaslatban. A mentesség kérdésénél is figyelembe lettek volna veendők a büntetőtörvénykönyv határozmányai, s az abban érvényesült elvek s ezeknek megfelelően lett volna aztán megoldandó ama kérdés, hogy mely esetekben védekezhetik a köztisztviselő azzal, hogy kifogás alá eső ténykedése felsőbb hatóság meghagyásából történt, t. i. kifejezést kellene adni a fegyelmi törvényben annak, hogy a tisztviselő, oly cselekményért, melyet a törvény vagy illetékes felsőbb hatóság jogos hatáskörében tett kötelességévé, fegyelmi úton felelősségre nem vonható. * * * Jellemzőnek találja értekező, hogy a fegyelmi eljárás szervezését czélzó törvényjavaslat eljárási részleteket és elveket épen nem tartalmaz, s nélkülözi azon biztosítékokat is, amelyeket az ítélkezés terén, legyen a tárgy akár büntető, akár fegyelmi, akár magánjogi természetű, megállapítani kell. Téves felfogáson alapulónak jelzi, hogy az eljárás két részre osztatik, t. i. a vizsgálatra és a fegyelmi eljárásra, mely az 5. §. szerint a vizsgálat befejezése után veszi kezdetét. Az eljárás ily módon egészében össze nem függő részekből áll, amelyeket egységes eljárási elvek nem uralnak. A jogvédelem lehetősége szempontjából az is erősen kifogásoltatik, hogy a vizsgálat és az ítélkezés egy és ugyanazon közeg által teljesíttetik, s így a bíró elfogulatlansága biztosítva nincs. Téves felfogáson alapulónak jelentetik ki a tiszti ügyészre ruházott ama jog is, hogy konkrét esetekben az elsőfokúlag ítélni hivatott hatóságot ő állapítja meg, mert a bűntett, a vétség és a fegyelmi vétség közt lényeges különbség lévén, a tiszti ügyész indítványa fegyelmi ügyekben nélkülözi ama korlátokat, amelyekkel a közvádló indítványa büntetendő cselekményekre vonatkozólag bír. A tiszti ügyész e részbeni jogköre ellenében legnyomósabb ellenvetésül azt hozza fel, hogy a hatáskörök és büntetések elhatárolása egy oly közeg kezébe adatik, amely ezen jognál fogva a vétkesség súlyosságához mért büntetést megállapítani hivatva nem is lehet. A fegyelmi eljárás alaki szabványaira vonatkozólag azt javasolja, hogy azok az 1871: VIII. t.-cz. 4. fejezetéből némi egyszerűsítéssel vétessenek át. Már magát az elsőfokbani fegyelmi bíráskodást kizárólag collegiális bíróságra kívánja bízni, és pedig szóbeli eljárással, mely nélkül az ügyek alapos elbírálása soha elérhető nem lesz. Érvényre kívánja értékező emelni a minisztériumot a közigazgatás egész menetén megillető főfelügyeleti jogot a fegyelmi ügyekben is, s biztosítani ezen legfőbb administratív hatóságnak azon befolyást, hogy a fegyelmi ügyek helyes elintézést nyerjenek, még az államérdekek szempontjából is, és ezen elvek a jogorvoslatokban kell, hogy érvényre jussanak. Minden fegyelmi ügy felterjesztendő lenne tehát az elsőfokú ellátás után a miniszterhez, hogy az, ha az ítéletet meg nem felelőnek tartaná, az ügyet elbírálás végett a fokozatos fegyelmi hatósághoz utasítsa, mert csak így lesz biztosítva a fegyelmi hatóságot gyakorló közeg megnyugvással fogadható ellenőrzése. Végül, bárha beismeri értekező, hogy a fegyelmi törvény a közigazgatási törvényekkel a legszorosabb kap