Magyar Közigazgatás, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-22 / 16. szám

IV. évfolyam. 16. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Budapest 1886. április 22. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Seb­esty­én-tér 6., hová a lap szellemi A 7 T f* A 7 C K T A Q | ITT? TIT LP Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részét illető közlemények czímzendők. JYv/Z^J IXxLZilXfi. 1X1.01 UJjN­iJJjlI részét illető küldem­ények czimzendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Negyedévre 1 frt 50 kr, félévre 3 frt, egész évre 6 frt. Hirdetések árszabály szerint. A fegyelmi törvény revisiója. TI. A fegyelmi törvényjavaslat immár letárgyaltatott ugyan a képviselőházban, de ez nem tarthat vissza bennünket attól, hogy dr. Jelinek Arthurnak ezen törvényjavaslatra vonatkozó értekezésével ne foglalkozzunk, s annak múlt számunkban megkezdett ismertetését be ne fejezzük, s észrevételeinket arra vonatkozólag meg ne tegyük. A javaslatnak a fegyelmi vétség meghatározására vonatkozó §-ánál kívánatosnak jelzi értekező, hogy a különböző­ fegyelmi törvényekben, a fegyelmi vétségek általános meghatározása lehetőleg azonos legyen, és­pedig figyelembe veendő szerinte a büntetőtörvénykönyv foga­lom meghatározása, a­mely szerint lesz a fegyelmi vétség általános fogalma megállapítandó. Ezen szempontok érte­kező szerint a javaslat 1. §-ában mellőzve vannak. Azt is kifogásolja, hogy a javaslat szerint akkor is fegyelmi eljárásnak van helye, ha a tisztviselő, betegség esetét kivéve, képtelennek bizonyul, mert az 1883 .1. t.-czikk a köztisztviselők minősítéséről határozott intézkedéseket tartalmazván, oly egyénnel szemben, ki a törvényben megállapított minősítettséggel bir, szerző a javaslat értel­mében összealkotott fegyelmi bíróságot sem hivatottnak, sem jogosítottnak nem tekinti arra, hogy a képtelenséget ítéletileg kimondja. Különösen kiemeli a visszásságokat, melyek ilyen törvényes rendelkezésből különösen a külö­nös szakismerettel bíró tisztviselők, mint orvosok, mér­nökök elleni eljárás rendén bekövetkezhetnek. De ha már a képtelenségnek fegyelmi úton való kimondása felvétetett a javaslatba, akkor azt is határo­zottan ki kellett volna mondani, hogy ez esetben az ítéletnek hivatalvesztésre kell szólni, s ezen kívül fen­­forog még azon anomália is, hogy a képtelenség miatt egy izben hivatalvesztésre ítélt tisztviselő a 14. §. értel­mében újra megválasztható. A hivatalos kötelesség telje­sítésére vonatkozó képtelenség fegyelmi uton való kimon­dását tehát mindazokra nézve, kiktől az 1883 .1. t.-cz. külön minősítést követel, határozottan kizártnak óhajtja kijelentetni a törvényben. Hiányoznak a javaslatból azon nagy fontosságú hatá­­rozmányok is, melyek a beszámítást és a büntetés kizá­rását állapítják meg. Ezek ugyan a municipális törvény­­javaslat 88. §-ában ben foglaltatnak, de ezeknek inkább lett volna helye a fegyelmi törvényjavaslatban. A men­tesség kérdésénél is figyelembe lettek volna veendők a büntetőtörvénykönyv határozmányai, s az abban érvé­nyesült elvek s ezeknek megfelelően lett volna aztán megoldandó ama kérdés, hogy mely esetekben védekez­­hetik a köztisztviselő azzal, hogy kifogás alá eső tény­kedése felsőbb hatóság meghagyásából történt, t. i. kifeje­zést kellene adni a fegyelmi törvényben annak, hogy a tisztviselő, oly cselekményért, melyet a törvény vagy illetékes felsőbb hatóság jogos hatáskörében tett kötelességévé, fegyelmi úton felelősségre nem vonható. * * * Jellemzőnek találja értekező, hogy a fegyelmi eljárás szervezését czélzó törvényjavaslat eljárási részleteket és elveket épen nem tartalmaz, s nélkülözi azon biztosíté­kokat is, a­melyeket az ítélkezés terén, legyen a tárgy akár büntető, akár fegyelmi, akár magánjogi természetű, megállapítani kell. Téves felfogáson alapulónak jelzi, hogy az eljárás két részre osztatik, t. i. a vizsgálatra és a fegyelmi eljárásra, mely az 5. §. szerint a vizsgálat befejezése után veszi kezdetét. Az eljárás ily módon egészében össze nem függő részekből áll, a­melyeket egységes eljárási elvek nem uralnak. A jogvédelem lehetősége szempontjából az is erősen kifogásoltatik, hogy a vizsgálat és az ítélkezés egy és ugyanazon közeg által teljesíttetik, s így a bíró elfogu­latlansága biztosítva nincs. Téves felfogáson alapulónak jelentetik ki a tiszti ügyészre ruházott ama jog is, hogy konkrét esetekben az elsőfokúlag ítélni hivatott hatóságot ő állapítja meg, mert a bűntett, a vétség és a fegyelmi vétség közt lényeges különbség lévén, a tiszti ügyész indítványa fegyelmi ügyekben nélkülözi ama korlátokat, a­melyekkel a közvádló indítványa büntetendő cselek­ményekre vonatkozólag bír. A tiszti ügyész e részbeni jogköre ellenében legnyomósabb ellenvetésül azt hozza fel, hogy a hatáskörök és büntetések elhatárolása egy oly közeg kezébe adatik, a­mely ezen jognál fogva a vétkesség súlyosságához mért büntetést megállapítani hi­vatva nem is lehet. A fegyelmi eljárás alaki szabványaira vonatkozólag azt javasolja, hogy azok az 1871: VIII. t.-cz. 4. fejeze­téből némi egyszerűsítéssel vétessenek át. Már magát az elsőfokbani fegyelmi bíráskodást kizáró­lag collegiális bíróságra kívánja bízni, és pedig szóbeli eljárással, mely nélkül az ügyek alapos elbírálása soha elérhető nem lesz. Érvényre kívánja értékező emelni a minisztériumot a közigazgatás egész menetén megillető főfelügyeleti jogot a fegyelmi ügyekben is, s biztosítani ezen legfőbb admi­nistratív hatóságnak azon befolyást, hogy a fegyelmi ügyek helyes elintézést nyerjenek, még az államérde­kek szempontjából is, és ezen elvek a jogorvoslatokban kell, hogy érvényre jussanak. Minden fegyelmi ügy felterjesztendő lenne tehát az elsőfokú ellátás után a miniszterhez, hogy az, ha az ítéletet meg nem felelőnek tartaná, az ügyet elbírálás végett a fokozatos fegyelmi hatósághoz utasítsa, mert csak így lesz biztosítva a fegyelmi hatóságot gyakorló közeg megnyugvással fogadható ellenőrzése. Végül, bárha beismeri értekező, hogy a fegyelmi tör­vény a közigazgatási törvényekkel a legszorosabb kap­

Next