Magyar Közlöny, 1974. augusztus-december (54-103. szám)

1974-08-01 / 54. szám

MAGYAR KÖZLÖNY (2) A vállalati tűzoltóság feladatát, működésének és szolgálatának elveit a 4. számú melléklet tar­talmazza. A vállalati tűzoltóság szervezésére, fel­adatára, működésére, szolgálatára, igénybevételé­re, képzésére, valamint létszámára és díjazására, külön díjazására (térítésére) vonatkozó részletes szabályokat — a sajátosságok figyelembevételével — a felügyeletet gyakorló miniszter, tanácsi válla­latokra és a szövetkezetekre pedig a fővárosi, me­gyei tanács végrehajtó bizottsága, a Tűzvédelmi Szervezeti és Működési Szabályzatban állapítja meg. A tűzoltóság tagjainak képzése 19. §. (1) A tűzoltóság tagjait kiképzésben és rendsze­res továbbképzésben kell részesíteni. A tűzoltóver­­­senyek a továbbképzés részét képezik. (2) Az önkéntes és a vállalati tűzoltóság tagjai képzésének elveit a 2. számú, illetőleg a 4. számú melléklet tartalmazza, míg az állami tűzoltóság tagjai továbbképzésének elveit, valamint a tűzol­tóság versenyszabályzatát az országos parancsnok határozza meg. (3) Az állami tűzoltóság tagjainak alapfokú, tiszthelyettes- és tisztképzését tűzoltó szakiskoláin a Belügyminisztérium, a fővárosi és a megyei pa­rancsnokok, helyetteseik és szükség szerint az egyes szakágvezetők, továbbképzését pedig az Or­szágos Parancsnokság szervezi. Az állami tűzoltó­ság területi szervei többi tagjának továbbképzését a fővárosi, megyei tűzoltóparancsnokság szervezi, irányítja, a továbbképzés végrehajtása pedig az illetékes tűzoltóparancsnok feladata. (4) Az önkéntes és a vállalati tűzoltóság pa­rancsnokainak, egységparancsnokainak, gépjármű­vezetőinek és kismotorfecskendő kezelőinek, vala­mint szükség szerint egyéb beosztású tagjainak a kiképzése a fővárosi, megyei tűzoltóparancsnok­ság, továbbképzése az illetékes állami tűzoltópa­rancsnokság feladata. Az önkéntes és a Vállalati tűzoltóság többi tagjának kiképzését, továbbkép­zését — az illetékes állami tűzoltóparancsnokság felügyeletével — az önkéntes, illetőleg a vállalati tűzoltóparancsnok biztosítja. (5) A vállalati tűzoltóság tisztségviselői és tagjai részére a minisztérium a (4) bekezdésben megha­tározott képzésen túl, külön képesítési feltételeket állapíthat meg és annak megszerzésére, továbbá az ágazattal kapcsolatos tűzvédelmi kérdések ok­tatására továbbképzést szervezhet. (6) A tűzoltóságok helyi és járási szintű verse­nyeinek szervezése az illetékes állami tűzoltópa­rancsnokság, a fővárosi és megyei versenyek szer­vezése a fővárosi, megyei tűzoltóparancsnokság, az országos elődöntők és az országos versenyek szervezése pedig — az illetékes fővárosi, megyei tűzoltóparancsnokság bevonásával — az Országos Parancsnokság feladata. A minisztériumok és azok szervei, vállalati tűzoltóságaik részére külön ver­senyeket szervezhetnek. 20. §. (1) Az állami tűzoltóság egyes beosztásaihoz­­szükséges szakmai képzést a Belügyminisztérium Rendőrtiszti Főiskoláján, míg­ a tűzoltómérnök ké­pesítés megszerzését — a hazai képzés megszerve­zéséig — külföldi egyetemeken, főiskolákon kell biztosítani. A kiválasztással, beiskolázással, továb­bá a részvétellel kapcsolatos feladatokat az Orszá­gos Parancsnokság látja el. (2) A Belügyminisztérium Tűzoltó Tisztképző Iskoláján a kiképzés a tiszti képesítés mellett tűz­védelmi technikusi képesítést is nyújt. (3) A tűzvédelmi szervezet tagjainak felsőfokú, továbbá az önkéntes és a vállalati tűzoltó tiszti rendfokozatba történő kinevezéséhez szükséges képesítés a Belügy­­inisztérium tűzoltó szakisko­láján szervezett oktatás keretében, levelező úton szerezhető meg. (4) A Belügyminisztérium tűzoltó szakiskoláinak feladata, hogy az iskolai képzésen túl közremű­ködjenek a fővárosi, megyei tűzoltóparancsnokok, parancsnokhelyettesek, szakágvezetők továbbkép­zésében, a tűzvédelmi tankönyvek, szakkönyvek írásában, összeállításában és a tűzvédelem fejlesz­tésére irányuló tevékenységben. (5) A Belügyminisztérium tűzoltó szakiskoláinak szakmai irányítását az Országos Parancsnokság látja el. Az iskolák tanterveit, tananyagát, okta­tásának, továbbá felvételi és képesítő vizsgáinak rendjét, követelményeit, a hallgatók szakmai gya­korlatát az Országos Parancsnoksággal egyetértés­ben kell megállapítani. (6) Az állami tűzoltóság egyes beosztásaihoz szükséges polgári szakképzést (pl. gépkocsivezető, nehéz gépkezelő stb.) lehetőség szerint a miniszté­riumok és szerveik által rendezett, azok hiányá­ban — az Országos Parancsnokság által megállapí­tott irányelvek alapján — a fővárosi, megyei tűz­­oltóparancsnokság, illetőleg az Országos Parancs­­­nokság által szervezett szaktanfolyamokon kell biztosítani. 21. §. (1) A tűzoltók képzéséhez szükséges tankönyvek és szakkönyvek előállítása a Belügyminisztérium, beszerzése az állami és az önkéntes tűzoltóság ré­szére — költségvetése terhére — az állami tűzol­tóság, vállalati tűzoltóság részére pedig a tűzoltó­ság fenntartójának a feladata. (2) A Rendőrtiszti Főiskolán és a külföldi mér­nökképző iskolákon történő képzés, valamint a hallgatók személyi járandóságainak (illetmény, ru­házat stb.) költségei, továbbá az országos elődön­tők és az országos tűzoltóversenyek rendezésével kapcsolatos költségek — kivéve a tűzoltók szállí­tását — a Belügyminisztérium költségvetését ter­helik. (3) A Belügyminisztérium tűzoltó szakiskoláin történő képzés költségeinek biztosítása a Belügy­minisztérium, a résztvevő hallgatók személyi já­randóságainak, továbbá az összes egyéb képzés- 567 54. szám

Next