Hivatalos Értesítő - A Magyar Közlöny Melléklete, 2013. január-december (16. évfolyam, 1-62. szám)

2013-01-08 / 1. szám

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó megjelentette A magyar jogtudomány klasszikusai sorozatában Beöthy Zsigmond ELEMI MAGYAR KÖZJOG című kötetét Az Elemi magyar közjog - amely az első magyar nyelvű közjogi összegzés - 1846-ban látott napvilágot. Két részre tagolódik: Magyarország polgári alkotmányára és közigazgatására, s ezen belül a 104 paragra­fusra tagozódó institúciók világos szerkezetben, kifejező fogalmakkal jelenítik meg az intézményrend­szert. Azért is becses értékű e szintézis, mert a klasszikusan átmeneti, polgári átalakulás előtti monarchiát mutatja be a szerző, Beöthy Zsigmond (1819-1896), aki kezdetben közigazgatási pályán tevékenykedett, majd pályafutását 1883-ban, nyugállományba vonulásakor királyi táblai tanácselnökként fejezte be. Szakirodalmi munkásságáért számos kitüntetésben részesült. E közjogi kuriózumot a magyar jogtörté­netjogi kultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk. A kötet 142 oldal terjedelmű, ára 800 forint áfával. Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve megrendelhető a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668,338-4746, e-mail: megrendeles@mhk.hu). MEGRENDELÉS Megrendelem Beöthy Zsigmond ELEMI MAGYAR KÖZJOG című, 142 oldal terjedelmű kiadványt (ára: 800 Ft áfával)........példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre: A megrendelő (cég) neve:............................................................................................................................... Címe (város, irányítószám):.............................................................................................................................. Utca, házszám:................................................................................................................................................... Ügyintéző neve, telefonszáma:........................................................................................................................ A megrendelő (cég) bankszámlaszáma:.......................................................................................................... A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követő számla kézhezvétele után, 8 napon belül átutaljuk a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónak a számlán feltüntetett pénzforgal­mi jelzőszámára vagy postai úton a fenti címre. Keltezés:................................. ....................................... cégszerű aláírás

Next