Magyar Krónika, 2014. június-december (1. évfolyam, 1-7. szám)
2014-09-01 / 4. szám
jött, és amikor megkérdeztük, miért nem a román iskolát választja, azt válaszolta, hogy a nagyobbik ott már elvégezte a negyedik osztályt, mégsem tud írni-olvasni. Több gyermek itt tanult meg magyarul. Az iskola rohamosan növekszik, nemrég beindították a mezőgazdászi szakképzést is. Ez miért fontos? - Itt is magyarul zajlik az oktatás, a gyermekekből magyar gondolkodású agrárszakemberek lesznek. Most kaptunk adományba Felsőtökön egy kúriát és hozzá valamennyi földet. Ott akarjuk kiépíteni az állattartás és a gyümölcstermesztés gyakorlati terepét. - Az iskolát, vagyis az oktatási központot a saját birtokán építette fel. Mennyire volt nehéz? - Ezt a birtokot 1933-ban vásárolták a szüleim a bárótól. Egy vadászkastély állt rajta, egy csűr és egy gazdasági épület. 1992-ben, amikor visszakaptam, bementem a református püspökhöz, és felajánlottam a református egyháznak - de errefelé se jöttek. Szórványkollégiumot, öregek házát szerettek volna létesíteni itt, ám azt mondtam, a gyerekek nagyobb veszélyben vannak. Úgyhogy viszszavettem, és elkezdtünk építkezni. - Kaptak valami támogatást is? - Az első Orbán-kormánytól kaptunk ötvenmillió forintot, abból épült a felső épület. És a mostani bővítésre is kaptunk, ezúttal Orbán Viktor személyes alapjából. És persze a húgommal összejártuk az egész vidéket további adományokért. - De nemcsak az építkezésekre kell a pénz. Ahogy szaporodik a létszám, nyilván egyre nagyobbak a fenntartási kiadások is. Kigazdálkodjuk. Elindítottuk a keresztszülő-programot, aminek keretében „örökbe lehet fogadni” egy-egy itt tanuló gyermeket. Iskolás csoportokat fogadunk, lakodalmakat tartunk, szálláshelyet értékesítünk. Az oktatásért az államtól jár huszonöt lej gyermekenként, ezt persze mi is megkapjuk, de csak nagyjából a tanév feléig elég. És efölött, már aki megengedheti, maguktól a családoktól is érkezik némi támogatás.A modell sikeresnek látszik, most Sármáson is átvettek egy magyar iskolát. Az is szórvány vidék, tőlünk hetven kilométerre. Ott megszűnt volna az alsó tagozat, mert hiányzott két gyermek, és ebből adódóan utána fokozatosan a felsőbb évfolyamok is. És legújabban megkerestek az evangélikus egyház részéről is, hogy Hétfaluban, Csángóföldön is vállaljunk szerepet. De ez túl messze van, nem tudjuk megoldani. - Múzeum is van itt, a válaszúti komplexumban. Mióta gyűjti a néprajzi tárgyakat? - Itt, a Mezőségen kezdtem a gyűjtést, de amikor Moldvába kerültem, ott is folytattam. A Mezőséget korábban elkerülték a kutatók, mind népzenei, mind néprajzi szempontból. Én református kollégista voltam, és ezekben a felekezeti iskolákban nagy divatja volt a falujárásoknak. A negyvenes években itt járt Debrecenből egy regös cserkészcsapat. És amikor bemutatkoztak, azt kérték, hogy mi is énekeljünk valamit. És kiderült, hogy azokat a dalokat, amiket én teljes természetességgel tudtam, senki nem ismerte. Ekkor a tanáromtól, Nagy Gézától azt a feladatot kaptam, hogy írjam öszsze az összes dalt, amit a faluban énekelnek. Amivel meg is nyertem a debreceni népdalpályázat első díját. Ezután már tudatosan kezdtem érdeklődni a környező települések népzenei és néprajzi kincsei után. - Hogy maradhatott ki a Mezőség Bartókék gyűjtőmunkájából? - A negyvenes évek végén Kodály figyelmét még felkeltette egy írás a széki varrottasakról. Azt mondta, ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük. És akkor Lajtha László eljött Székre, Szentmártonba, a Borsa völgyébe, hogy milyen az itteni népzenei stílus. Ám aztán jöttek a változások, és abbamaradtak a kutatások. A változások után a további kutatást nyilván nem támogatta sem a román, sem a magyar hatalom... - Trianon után volt egy törvénycikk, amely szerint a magyar állam bevételeinek egy százalékát a határon túli magyarságra kell fordítani. Ez még most is érvényben van, ám legfeljebb a huszada teljesül. - Ellenszélben folytatta a munkát? - Ellenszélben, hisz a Ceausescu-rendszer nemcsak a magyarok ellen, de általában minden néprajzos ellen fellépett, nacionalistának, narodnyiknak lettek nyilvánítva. - Ön mégis elment Csángóföldre kutatni. - Amikor én odamentem tanítani, Moldvában hetvenegy négyosztályos magyar iskola működött és két felső tagozatos, Bákóban pedig volt egy tanítóképző. Ám az ’56- os forradalom után jött egy nagy szorítás, és minden egyik napról a másikra megszűnt. Miután tanítani nem tudtam többé, a környékről viszont továbbra is gyűjteni akartam, nyolc évig a Gyimes völgyében fakitermelésnél vállaltam munkát. -A csángóföldi magyarok kultúrájának bemutatása különösen ellenkezett a beolvasztási kísérletekkel. Hogy tudta mégis megmenteni az itteni leleteit? - Nem tudtam mindet megmenteni. Még a Ceausescu-időben kijöttek hozzám, és alig tudtam eldugni a csángó anyagot. Aztán Andrásfalvy Bertalan tanácsára átküldtem Pécsre, merthogy a Dunántúlon élnek a telepes csángók. Olyan darabok mentek el, amiket már nem tudtam pótolni. A kibővített múzeumot most négy éve adtuk át, a Mezőség különböző tájegységeiről van benne három szoba, meg egy kalotaszegi szobánk és egy szász szobánk is. A padláson