Magyar Krónika, 2016. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)
2016-05-01 / 5. szám
JANKOVICS MARCELL rajzfilmrendező, grafikus Csehország patrónusa, a gyónási titok vértanúja és a vízen járók védőszentje. Gyóntatói ornátusba öltöztetett barokk szobraival egykorú házak oromfülkéiben, kutak mellett, folyók partján, hidak párkányán, kompok tövében, pestis-emlékműveken, kórházban, Szent Miklós-templomok és Flórián-szobrok szomszédságában találkozunk. Különös ismertetőjele az ötcsillagos dicsfény, a feszület és hallgatásra intő ujja. Jánoska, ahogy népünk hívta, történelmi személy volt, de fölébe nőtt a legenda formálta alak, főleg azért, mert kultusza csak halála után évszázadokkal éledt fel. A csehországi Nepomuk nevű falucskában parasztivadékként látta meg a napvilágot. A papi pályát választotta, s viszonylag fiatalon szép karriert futott be. Prága érseki helynöke, a királyné gyóntatója lett IV. Vencel király, később német-római császár idejében. Szembekerült az uralkodóval, a legenda szerint azért, mert nem volt hajlandó a féltékeny királyi férjnek beszámolni felesége gyónásáról, a történeti források szerint azért, mert elöljárója, a prágai érsek érdekeit képviselte bizonyos egyházi javak dolgában, s a királyt ezen okból még kiközösítéssel is megfenyegette. Vencel, a mi Zsigmondunk bátyja mint Husz János híve sem kedvelte a cseh egyház méltóságait. 1393-ban (vagy, amint a sírkövén áll, 1383-ban) torkig lett a konok prelátussal, elfogatta, megkínoztatta és gúzsba kötve a Moldvába dobatta. János a folyóba fulladt. A Szent Vitus-székesegyházban temették el. Névünnepe (május 16.) a gyilkosság állítólagos időpontjára emlékeztet. Tiszteletének elterjedését a huszita mozgalom sikere egészen az ellenreformáció diadaláig hátráltatta. Ez ad magyarázatot a jezsuiták által terjesztett kultuszának késő barokk virágzására. Mártíriumát hívei csodás fénybe öltöztették. Eszerint, mint Illyés András előadja Bálint Sándor tolmácsolásában, a „szent mártír halálát, melyet annyira kívánt titkolni Venceslaus, az Isten mindjárt csudák által kijelentette, és dicsőségessé tette: legottan a szent mártír testét a mennyei világosság körülfogá, s az egész Moldava vizén ékesen tündöklő égő gyertyáknak számtalan sokasága láttaték úszkálni. Ahol pedig a szent mártír teste lassan-lassan folydogál vala, ott magasabban kitetsző fáklyáknak és szövétnekeknek sokasága tündöklőtt, melyek szép renddel késérvén a szent testet, annak mintegy temető pompát és tiszteletet tettenek.” E csodás eseményhez kapcsolódva hazai tiszteletének csak „nedves” emlékeiből idéznék. Tápén azzal ugratták az idegeneket, hogy az őjános-szobruk, a karácsonyi éjféli misére hívó harangszó hallatán bizony lemegy a Tiszára, hogy egész évre eloltsa a szomját. (Eleink felfogása szerint pünkösd, amelynek időszakába János-nap esik, és karácsony egyaránt a lélekjárás ideje. Karácsony emellett újév napja is volt.) Egykor névünnepén megkoszorúzták, felvirágozták a szent szobrát, s aznap még annak nyolcadán körmenet indult hozzá a templomból. A „Szent Jánost járták”. Az eseményen az egész vízi társadalom részt vett. A pest-budai vízimolnárok az ünnep előestéjén a feldíszített és kivilágított malmok körzetében zeneszó és mozsárdurrogtatás közepette vízre bocsátottak a szent halálát megidézendő egy égő gyertyákkal, lámpásokkal „felékszerezett” csónakot. Mohácson, János-nap előestéjén a kompot a májusfa ágaival díszítik föl, ráállítják a szent szobrát, fölvirágozzák és lampionokkal világítják ki. A kétnapos ünnepség záróaktusaként koszorút hajítanak a Dunába, vagyis megkoszorúzzák a szent jelképes hullámsírját. A paksi vízen járók a kompon mondattak ünnepi misét. Baján vízi körmenetet tartanak ma is. Apatin, Ercsi, Mohács és Dunaharaszti hajósnépe a Moldván égő gyertyáktól övezetten úszó szent tetem legendáját is meg akarta idézni. Az ünnep vigíliáján kis fatutajokra ragasztott, világító gyertyákat eresztettek a vízre. Mohácson ezt az élő szokást hívják Jánoska-eresztésnek. Bálint Sándor írja, hogy a Nepomuki kultusza szorította háttérbe, „szinte el is feledtette Szent Miklósnak [...] még a középkorból eredő, de a hitújítás és a hódoltság következtében megfakult tiszteletét. ” Ez az eset jól példázza, hogyan szorítja ki egy-egy helyi, egykor valóban élt szent kultusza az óegyház jelképes hőseinek a tiszteletét. Az idézett példa ékes tanújele ennek, de magyarázza is ezt a folyamatot. Noha Jánoska már a „felvilágosult” középkor fia volt, legendája - talán éppen azért, hogy Miklósét elhomályosítsa - nem nélkülöz sem csillagászati-naptári, sem rituális archaikus mozzanatokat. Szentünk vízbeölése és a névünnepéhez kapcsolódó szokások nagy hasonlóságot mutatnak a naptárban oly közeli Flóriánéval (máj. 4.), az orosz Ruszália-hét és az ókori Argel-ünnep megfelelő szokásaival, illetve a december 6-i Miklóséval. Szentjeink temploma, szobra is gyakran szomszédolnak egymással. A szerepváltás, ami Miklós (valamint a vele egy naptári időszakban ünnepelt Ányos, Katalin, Kelemen, Kolumbán) és János között lezajlik, nem egyedülálló. Ugyanez történik a két Antal (a Remete és a Páduai) esetében, s az ő névnapjuk közt is kerek fél esztendő telik el, mint Miklós- (Katalin-, Kelemen-, Kolumbán-) és János-nap közt. Mindkét esetben olyan szentek adják át egymásnak patronátusaikat, akiknek a névünnepe abba az időszakba esik, amikor a Nap a Tejutat télen, illetve nyáron keresztezi. Magyarán szólva, ugyanazt a szerepkört, esetünkben a vízen járók fölötti gondoskodást „akárki” nem örökölheti meg, csak az, aki maga is vízen, azaz Tejúton járó „ember”. Nos, Szent Miklós is ilyen, de az Nepomuki is, akár névnapját, akár legendáját nézzük. Az utóbbi különösen ékesen beszél: a Moldva, melyen több ezer égő gyertya úszik, körülrajzolva a vízbe lökött pap tetemét, a Tejút jelképe is lehetne, azé a Tejúté, amely éppen János-napkor látszik, s látszott különösen a 14. században, amikor is az éjszakában az ég „gyújtatlan gyulladó, ojtatlan aluvó gyertyái”, azaz a csillagok folyama egy sötét foltot ölelnek körül az égbolton, ha úgy tetszik, Jánoska kihűlt tetemét. Én legalábbis e legendát úgy értelmezem, mint a naptárszimbolika tejúthasadékra vonatkozó történeteinek egyikét. ■ Nepomuki Szent János szobra Prágában a Károly hídon Fotó:K»j»o/Shuie«»m,v