Magyar Kulturszemle, 1942 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-01-15 / 1. szám
ga virágzik ki. A test idomainak és a rajta meg-megfeszülő ruha redőinek, gyűrődéseinek játékos és mégis szerves váltogatása valami egészen különös ízű, lenyűgöző érdekesség forrásává lesz. A dúsan lehulló fürtöktől övezett arc elemi vad kifejezését csak növeli a felsőruha hetykén szájba vett zsinórja. A ferde metszésű szemekből tüzes nemtörődömség csap ki. Az áll alatt szinte izgatottan összefutó ruhatáncok a durva arc magabiztos erejét még jobban kihangsúlyozzák. A jobb kar ernyedten lóg, a bal viszont fürgén szökken a csípőre. A szilárdan földhöz tapadó erős lábszárak tömegét a szoknya legyezőszerűen szétterülő koreai kísérik. Ez a bámulatosan változatos dekoratív előadásmód azonban nem puszta játék és ötletek üres sziporkázása, hiszen a részletek mind maradéktalanul belesimulnak a zord erővel megmintázott alak szigorúan zárt tömbjébe. Tagadhatatlan, hogy az egyiptomi szobrászat főleg a fej és a ruharedők megmintázásában szellemi és formai tekintetben is hatott a művészre, anélkül azonban, hogy a maga művészi törekvéseinek egyéni és mai lendülete csorbát szenvedett volna. A komponáló készség nagyvonalúsága monumentálissá emeli a szobrot, a részletek temperamentumos kihangsúlyozása viszont az életközelség melegével itatja át. Szigorú keret és eleven tartalom biztos egyensúlya nemcsak ennek az alkotásnak, hanem egyszersmind a magyar ízlésnek is lényege. Hogy Boda a maga újszerű útján el tudott ide jutni, ez igazolja művészi irányzatának járható voltát. Az újpesti Postapalota megadta azt a lehetőséget, hogy a művész sajátos törekvéseit méltóképpen tudja kifejteni. Már az eddig elmondottakból is világos, hogy Boda tehetségének és vérmérsékletének az architektonikus szobrászat felel meg leginkább. Mikor a Postapalota sarokerkélyének szobrászati díszítésére a pályázatot kiírták, maga az építész, Rimanóczy Gyula és az összes pályázók domborműves megoldásra gondoltak. Egyedül Boda járt más úton. Az erkélyt nyolc hatalmas kőszoborral támasztotta alá, melyek a maguk plasztikai mivoltuk mellett a tartópillérek építészeti szerepét is vállalták. Kivitelre az ő terve került. A nyolc óriás a magyar szellem fejlődését szimbolizálja, melynek egységét a sarkon elhelyezett Szent István formai és eszmei összetartó ereje adja meg. Az egyes alakok megfogalmazásában a művész levonta végső következtetéseket azokból a művészi elvekből, melyek már a két évvel korábban elkészült „Cigányasszony“ szobrában is kifejezésre jutottak. A forma még szigorúbbá, a részletek még dekoratívabbakká váltak. A gömbölyded formák helyett a szögletesek vették át a vezető szerepet. A nyugati folyamatos, simulékony előadásmód így érdesedik el merevebb, ünnepélyesebb keleti szögletességgé. A bálványok szószerint hasábalakúak. A zárt tömb azonban mégsem zavaró, mert a szigorú stílusban tartott, de egyszersmind eleven dekoratív részletek elfogadhatóvá, sőt meggyőzővé teszik. Teljes értékük természetesen csak az építészeti keretben érvényesül. A hatalmas vasbeton palota szűkszavúsága érdekesen és hatásosan oldódik fel az erkély szobrászati díszítésén. A szobrok egyrészt szervesen beleilleszkednek az építészeti gondolatba, másrészt belső formagazdagságukkal, ritmikus vonalvezetésükkel és jelképes értelmükkel szinte az egész épület gyújtópontjává tüzesednek. Díszítő és építészeti szerepük egyensúlyba hozatalával a művész az alkalmazott szobrászat helyes értelmezésének legmagasabb színvonalára emelkedett. A kőbálványok nemcsak a pusztai népek ősi faragásaival rokonok, hanem a mai magyar faragásokkal is. Így Boda az általános művészi eredmények mellett szobrai magyar jellegének lelkéből fakadó kihangsúlyozásával kettős győzelmet aratott. Legnagyobb érdeme, hogy mindezt hivalkodás nélkül, az anyagnak és keretnek engedelmeskedve tudta elérni és meggyőző erővel érzékeltetni. Boda nemcsak a formák, hanem a szellem nagyságát is képes visszaadni. Bizonyság erre Szabó Dezső remek mellszobra. A hermaszerű mellképet erőteljes fej koronázza. Az arcon végigszántottak az élet kemény küzdelmei. Az összehúzott szemöldökök mögül a tekintet messze röppen. Az energikus orr alatt áll felé süppedő, kesernyés száj duzzad. Mindez beleágyazódik az arc hatalmas izomtömegébe. A fejen nem a vonalak, hanem a tömegek jutnak szóhoz. Ez a mintázási mód nemcsak az ábrázolt komoran gomolygó és féktelenül kirobbanó lelkivilágát állítja elénk, hanem valami félelmes, végtelen felé törő feszültséget is, amely arcképeken csak ritkán jut kifejezésre. Boda nagyban lát és nagyban gondolkozik. Az alkalmazott monumentális plasztika az a terület, ahol képességeit leginkább érvényesítheti. A benne megnyilvánuló elemi erő erre predesztinálja, lelki frissesége viszont megóvja a száraz elnagyolás veszélyeitől. Művészi elvei talán nem mind megtámadhatatlanok, de amit tehetsége és egyénisége azokból kitermel, az nem csupán mint egyéni eredmény, hanem mint modern nemzeti szobrászatunk megnyilatkozása is jelentős. Ebben rejlik hivatástudatának és magyar talajba gyökerezett új út keresésének maradandó, fejlődésre képes értéke. Cigányasszony, 1938. Két kőbálvány. Az ötödik évfolyamába lépett MAGYAR KULTURSZEMLE továbbra is lelkiismeretesen dolgozik a magyar művelődés érdekében. Részletes és pontos keresztmetszet adásával igyekszünk bemutatni kulturális életünk legfontosabb eseményeit, főképpen irodalmunk új alko ásait. — Örömmel látjuk olvasóink egyre szaporodó táborában a megértést munkánk iránt. Reméljük, hogy a jövőben — szűkre szabott kereteink között is — olvasóink nagyobb megelégedésére, fokozottabb mértékben valósíthatjuk meg kitűzött céljainkat.