Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)

1790-05-04 / 20. szám

azok tudják, hogy, ha egy napot által éltem, én, a­­nélkül, hogy arról ne elmélkedtem volna, mi­képpen szolgálhatnék én az én Hazámnak, azok tudják azt is , hogy vélt-e valaha eszem m ágában is másnak Országunkon kívül szolgálni. Végre bi­zonyságul hívom erre ezen Rendeknek Gyülekeze­tét, és ezen Kirá­lyi széket , a’ kinek lábai előtt mérász igazságokat és hazafiai­­janitsokat teszek le. — „ Midőn a Köz­társ­aságnak boldogságaiért szó vola, úgy vétetődött fel az én Projektumom, mint ha én ö Felségének ellene volnék; holott pedig kész lettem volna az ö szentséges szemé­lyének vagy az ő Kirá­lyi-székének jussai’ oltalmazásáért véremet ki ontani. De más alkalmatosságoknál sem láttak soha engemet , hogy én az irigyeknek a’ vagy a’ magános hasznom ösztönének alá adtam volna ma­gamat. — ,, Már régotta érzem és mondom én azt, hogy egy szabad népnek bizni kell magához , mind addig, valamig ollyatén értzel bir, a­ mellyböl e­­kéjét és kard vasát készitheti. Hogy egy szabad nép, a’ mitsodás a Lengyel, szabad maradhasson, nem kívántatik attól egyébb, csak hogy akarjon. — A’ mi századunkban a’ leg hatalmasabb Auktor azt mondotta , hogy , a’ mint tudjátok , soha a’ Lengyel fém Oroszszá , sém Németté nem lehet ,, tehát én azt feleltem erre, hogy soh­a Lengyel­ or­­szág sém az Oroszoknak , sém a’ Németeknek Jár­ma alá nem vonattathatik. . ., Meg gyöződtet­vén ezen igazság­ felöl, kötelezem én itten az Isten, a’ Felséges' Kirá­lyi-szék és az egész Nemzet előtt leg­­­szentebbül magamat, hogy soha magánosan u­­ralkodót nem szolgálok, soha jobbágya nem leszek. Hogyha pedig az Eset, vagy talám a’ Nemzetiség’ bűnei a’ mi szabad országunkra az 5 veszedelmét r­á vonták; hogy ha ekkor én olly boldogtalanná lennék, hogy abban el nem temettethetnék , sem a­­zon Földet, mellyben születtem , véremmel meg­­nem fedhetném; tehát esküszöm, hogy Hazamat el hagyom , gyermekeimet pedig a’ tengereken túl küldöm , hogy ott szabad levegőt szivitassanak , és a’

Next