Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)

1790-05-04 / 20. szám

lévő Státusok és Rendek, ’s minden főbb Jobbá­gyaink közönségesen és külön-külön a’ felöl, hogy mi őket, mind a’ szent, mind a’ külső dolgokra nézve, az­ok Jutkáikban, Törvényeikben, Privilé­giumaikban, Szabadságaikban ’s a’ t. mellyek t. i. az előttünk uralkodott Felségtől a’ mi Atyánktól meg­erösitettek, meg­sértés nélkül meg­tar­tyuk. — A’ meg­bóldogult Eleonóra Magdalénának a’ köze­lebbröl említett Csás­zári Felségnek halála után 1711 ben Májusnak 2­­ diskán költ Bátorításában e’ va . — ,, A’ Vallás dolgában az Ország’ Vége­zéseit meg­tar­tyuk, és annak gyakorlását ugyan azon Törvények, szokások és az Ország’ czikkelye (Articuli­ssm­) szerint kegyelmesenn meg engedjük — Vi­dik Károly Császár’ 1712-ben 16 dik Septem­berben költ Kegyelmes’ Rescriptum­ának ezen sza­vaiban: — „ A’ (Nagy Leopold Tsászártól ada­tott ) Petsétes-függö-levélnek és az azután követke­zett ’s Mlvintzi által hozatott Válasznak értelme szerint, az Erdé­lyi Tanátsnak meg­­­ujjittatását e’ képpen lenni parantsollyuk , hogy, mivel a’ neve­zett Guberniumba, vagy Erdélyi belső Tanátsosok­­nak, mind a’ 4 Vallásból három-három alkalma­tos szemé­lyeket kell be venni , ha mindegyik Val­lásból annyi találtathatik: a’ régi Guberniumból pe­dig az Augustana Valláson lévő csak egy vagyon, és igy a’ meg­határozott számnak be­töltésére a’ többinek Katholikusokból , Reformátusokból , Au­­gustana Valláson lévőkből, és­­Jnitáriusokból kell ki potlodni, erre nézve mindenik üress helynek bé töltése végett terjes­ztessenek elönkbe két vagy há­rom személlyek azon Vallásból, a’ melynek részé­­ről az ü­resség vagyon. “ —­ A’ boldog emlékezetű Császárné Mária Theresia 1740 ben Octobernek 31- dikén költ Kegyelmes Erösitö­ levelében igy ir: — „ Erösi­tyük pedig továbbá Kirá­lyi szavunkat , hogy mi mindeneket mind közönségesen , mind kü­lönösen, az ők Törvényeikben, Jussaikban, Privi­légiumaikban , szabadságaikban ’s a’ t, a’ mellyek tudniillik a’ néhai Nagy Fejedelemtől Leopoldtól a­ ZQU

Next