Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)
1790-05-04 / 20. szám
Egyik Németországi Német Ujjság-iró némelly képzelődéseit , mint ujjságot a következendő shtlyül való irással botsátotta világ eledbe A VITÉZ MAGYAROKNAK. Méltónak ítéltünk némely gondolatokat belölle közleni az Érd. Olvasókkal. Ki-nyitotta valt rózsás kebelét a’ kellemetdsénа»vasz , bujálkodó szinekkel virítanak vala a’ rétek, amott a’ kertekben telet képzeltettek a’ gyűmölts fáknak hóval vetélkedő virági, vidám ortzával járkált Flóra az Eliziumban , és bőv áldást hirdetett a’ felső Világnak : erre a’ kedvetlen Bolus megrázta borsos szakállát; alatt eddig a’ hadakozó Márs, ekkor pedig felkelvén, lábaival tapodta meg a’ réteknek gyenge virágit, eltaszitotta a* bőv Flórát, fel ment a’ Ditsöség’ Templomához, és ott ezt irta, kartoló vas pennával a’ Végezésnek ért* Táblájára. Háború van — Sóhajtozva olvasták ezt az Éliziumi lelkek, kapta a’ Hír trombitáját, és kirepűlt a pusztitásnak hirdetésére, beszélte a’ , hazug Merkurius, hogy ki vagynak már köszörülve a’ Prusszus és Lengyel öldöklő fegyverek. — Ezt hallván az öreg hajat, hátára véve kaszáját, hozzá foga Khdronis hajójának földozásához, kiáltozták azonban a’ parthoz ujjonnan meg érkezett vitéz lelkek Kháronnak, hogy siessen a’ hajóvalöszve szaladoztak rémülve sók lelkek a’ parthoz, a’ tisztes öreg Sz. István Király is tsendes lépésekkel oda érkezik; de hallván a’ hartznak kiáltását, fel hevül le benne a’ régi Magyar tűz, kezébe véve Királyi páltzáját, és kéré Merkuriust, hogy vigye ki ötét még egyszer a’ felső Világra. Jó Izivel ajánlá magát Merkur, és kevés pertzentés múlva. Buda Váca, felibe érkezének, ott megálla Sz. István , és igy szóllá a’ Magyarokhoz: — Vitéz Nemzetem! Haljátok it én szórhat! Volt olyan idő, mikor a*. tim 4 .