Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)

1790-05-04 / 20. szám

Egyik Német­országi Német Ujjság-iró némelly képze­lő­déseit , mint ujjságot a­ következendő shtlyül való irással botsátotta világ eledbe A­ VITÉZ MAGYAROKNAK. Méltónak ítéltünk némely gondolatokat belölle közleni az Érd. Olvasókkal. K­i-nyitotta valt rózsás kebelét a’ kellemetdsé­nа»­vasz , bujálkodó szinekkel virítanak vala a’ rétek, amott a’ kertekben telet képzeltettek a’ gyű­­­mölts fáknak hóval vetélkedő virági, vidám ortzá­­val járkált Flóra az Eliziumban , és bőv áldást hir­detett a’ felső Világnak : erre a’ kedvetlen Bolus meg­rázta borsos szakállát; alatt eddig a’ hadako­zó Márs, ekkor pedig fel­kelvén, lábaival tapodta meg a’ réteknek gyenge virágit, el­taszitotta a* bőv Flórát, fel­ ment a’ Ditsöség’ Templomához, és ott ezt irta, kart­oló vas pennával a’ Végezésnek ért* Táblájára.­ Háború van — Sóhajtozva olvasták ezt az Éliziumi lelkek, kapta a’ Hír trombitáját, és kirepűlt a­ pusztitásnak hirdetésére, beszélte a’ , hazug Merkurius, hogy ki vagynak már köszörü­lve a’ Prus­szus és Lengyel öldöklő fegyverek. — Ezt hallván az öreg hajat, hátára véve kaszáját, hoz­zá foga Khdronis hajójának földozásához, kiáltoz­ták azonban a’ parthoz ujjonnan meg­ érkezett vi­téz lelkek Kháronnak, hogy siessen a’ hajóval­­ösz­­ve szaladoztak rémülve sók lelkek a’ parthoz, a’ tisztes öreg Sz. István Király­ is tsendes lépésekkel oda érkezik; de hallván a’ hartznak kiáltását, fel­ hevül le benne a’ régi Magyar tűz, kezébe véve Királyi páltzáját, és kéré Merkuriust, hogy vigye­ ki ötét még egyszer a’ felső Világra. Jó Izivel ajánlá ma­gát Merkur, és kevés pertzentés múlva. Buda Váca, felibe érkezének, ott meg­álla Sz. Is­tván , és igy szóllá a’ Magyarokhoz: — Vitéz Nemzetem! Hal­játok it én szórhat! Volt o­lyan idő, mikor a*. ti­m 4 .

Next