Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)
1790-05-04 / 20. szám
engedő tunya puhaság. Ime T. Ns. Szék rövideden le - ábrázoltam , millyeni ember kivántassék a’ gátra, ki ne vak oktatni, hanem jó példájával az alatta valóit a’ követésre is édesgetni tudgya : visgállyuk-meg szorossan , ki érdemelje ezen tulajdonságaira nézve hozzá hajló indulatunkat , ’s próba kővé tevén elintézett szándékunkat vigyázzunk, ne hogy ez vagy amaz különös , ’s érem köz-végből magúnknak hizelkedő képzelődésektöl el ragadtatva olly lápést tegyünk, mellynek viszsza vonása nehéz. Ugyan is itten nem vagyunk a magunké, hanem a’ Köztársaságé. Ennek épületes, ’s állandó szeglet kövét vessük meg me , és úgy fogják bizonyosan tapasztalni , hogy a’ közönségnek igazán használva, magunknak külön külön jól szolgáltunk, ’s a’ i.* Rémes Magyar Nemzet nem Rogalmazeusiez. Ez a’ legnemesebb Nemzet 10 esztendeig siratta árvaságát: annyi idők alatt véres gönyyhullatások hömpölyögtek minden napokon az igaz hazafiaknak elepedett szemeikből. Nem eshetik-e hát már ma sokkal keservesebben, midőn boldogságának alig sugárlani kezdett fényét, az irigyeknek ezer ’s meg ezer rágalmazása , minden ki gondolható módokon homályosittani kiványa? Üstökös hazugságok koholtatnak, vagy legalább némely különös személlyeknek gyengeségek hiresittetik el, és az által az egész Nemzet bélyegeiittetik , vagy talám az a’ félek által meg a’ Fejedelem is a’ Nemzet ellen iegereltetik , holott a’ Nemzet , Fejedelmének nagy lelkében bízván, a’ féléktől még nem is álmadozik ’s nintsen is semmi oka réá. — Nem sajnállanak ebben a’ részben a’ Magyar Ujjság leveleknek írói semmit inkább , minthogy az ő irásaikat , tsak Magyar Hazafiak olvassák , s ez szerínt nemely idegen nyelven íróknak azemtelenségeiket meg nemi szafolhatják, mert elhihetik azt, hogy különben a jó ideegen lelkeik is morallan nem maradnának.’