Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)

1790-05-04 / 20. szám

engedő tunya puhaság. Ime T. Ns. Szék­­ rövide­den le - ábrázoltam , m­illyeni ember kivántassék a’ gátra, ki ne vak oktatni, hanem jó példájával az alatta valóit a’ követésre is édesgetni tudgya : vis­­gállyuk-m­eg szorossan , ki érdemelje ezen tulajdon­ságaira nézve hozzá hajló indulatunkat , ’s próba kővé tevén el­intézett szándékunkat vigyázzunk, ne hogy ez vagy amaz különös , ’s érem köz-vég­ből magúnknak hizelkedő képzelődésektöl el ragad­tatva olly lápést tegyünk, mellynek viszsza vonása nehéz. Ugyan is itten nem vagyunk a magunk­é, hanem a’ Köz­­társaság­é. Ennek épületes, ’s ál­landó szeglet kövét vessük­­ meg me , és úgy fogják bizonyosan tapasztalni , hogy a’ közönségnek iga­zán használva, magunknak külön külön jól s­zol­gáltunk, ’s a’ i.­­* Rémes Magyar Nemzet nem Rogalmazeusiez. Ez a’ leg­nemesebb Nemzet 10 esztendeig siratta árvaságát: annyi idők alatt véres gönyy­hullatások hömpö­lyögtek minden napokon az igaz hazafiak­nak el­epedett szemeikből. N­em eshetik-e hát már ma sokkal keservesebben, midőn boldogságának a­­lig sugárlani kezdett fényét, az irigyeknek ezer ’s meg ezer rágalmazása , minden ki­ gondolható módokon homá­lyosittani kivá­nya? Üstökös hazugságok ko­­holtatnak, vagy leg­alább némely különös személ­­lyeknek gyengeségek hiresittetik­­ el, és az által az egész Nemzet bé­lyegeiittetik , vagy talám az a’ fé­­lek által meg a’ F­ejedelem­­ is a’ Nemzet ellen ie­­gereltetik , holott a’ Nemzet , Fejedelmének nagy lelkében bízván, a’ féléktől még nem­ is á­lmado­­zik ’s nintsen is sem­mi oka réá. — Nem sajnálla­­nak ebben a’ részben a’ Magyar Ujjság leveleknek író­­i semmit inkább , minthogy az ő irásaikat , tsak Magyar Hazafiak olvassák , s ez szerínt neme­ly idegen nyelven íróknak a­zemtelenségeiket meg­ nemi szafolha­tják, mert el­hihetik azt, hogy különben a j­ó ide­egen lelkeik­ is morallan nem maradnának.’

Next