Magyar Kurir, 1800. január-június (14. évfolyam, 1-51. szám)

1800-05-16 / 39. szám

394 ügyelvén maga koros idejére és sokszor tarto­­zó egeslegére , maga mesterségbeli fogla­ltos­­ságainak el mulatásával is személye­sen­ házról rolházra járt, és új gyűjtötte a’ teperlye Cs. Kir. Felsége, maga eránta való kegyelmességének, és jó tettesének ki nyilatkoztatására , egy arany medálliát,­ az az, emlékeztető pénzt küldött aján­dékban , a’ melly is azon váras Magiftratusának közönséges gyűllésében a’ Fő Biró által függeszte­­tett néki a’ nyakába. Hadi Történetek és Környülállások. I. Ag Rénus környékén. A’ Német tartományokbeli közönséges új­­ság levelek, valamint a’ Májusnak i-ső napján a’ Renuson által jött Fz­ ármádiának erejéről, úgy az azólta imitt amott esett nagyobb és apróbb tsatákról külömböző módon szóllanak. Némely­­lyek 80 ezerre teszik a’ Rénuson által jött Fran*­cziáknak a’ számát, mások töbre, ismét mások kevesekre, úgy hogy, beszédjeknekt különbsége min­t lehetetlen a’ dolgot maga valóságában ki ta­núink Abban mindazáltal tsak ugyan mindnyá­jan egy nyomon szóllanak , hogy Bázel és Kon­­stanczia közt hat helyen, és Kohl ’s­­ Breyj­ach mellett két helyen jöttek által, még pedig olly számmal, hogy kéntelenek voltak kevés számból állott külső vigyázó seregeink magokat hátrább vonni. A’ 2-ik tárgyra, tudniillik, az azólta történt tsatákra nézve is nem egy nyomon beszélnek a’ Német Országi közönséges levelek. Némellyik mindenütt gyözettetvén a’ Francziákat, szoron­­­gató nyughatatlanságok közzé *­jti a’ Rénushoz közűl fekvő és az ellenségnek dühösségét gyakran tapasztalt tartományokat. — A’ másik Stockach és Pfulfendorf környéken egészlen meg verettetek­nek írja a* Francziákat. Mi sem az egyik, fém­*

Next