Magyar Kurir, 1800. október-december (14. évfolyam, 28-53. szám)

1800-10-21 / 33. szám

köböl lévén ki-rakattatja, a’ száraz időkben a’ szemnek igen ártalmas port okoztalak , mostan fel­szaggattatván , ujjra pádimentomoztatnak. Boltok állíttatnak fel; éjjeli világosító eszt­zözök helyheztetődnek a’ szükséges helyekre, &.. — Kit rendelt légyen ki a’ Franczia országrószék ezen Congressusra, még bizonyosan nem tuda­­tik — Ide (i. i. Strasburgba) nehány levelek érkez­tek ma Párisból, a­ mellyek arról beszéltenek, hogy ott ismét egy ujj ös­sze-eszkü­vés tudódott légyen ki, a’ mely a’ mostani országlás formá­nak felforditására, az első Consúlnak meg­öldök­­lésére, &e, czélozott légyen. Az ös­sze­eskü­vés fejeinek, ismét az úgy nevezett Jákobinusokat ír­ják lenni, olyan hozzá tétellel, hogy már néhány ilyen fő Jákobinusok, mint Felix le Pelletier, Rossignol , ——­ és mások , már árestálta­tódtak volna is. Némely levelek szerint csak egy gyenge, mások szerént pedig három sebet kapott volna az első Consul, ’s csakja’ maga hi­tei felett való elme­béli jelenvalóságának köszönn­heti, hogy életben maradhatott.“ Német Ország. Gen. Augersau, minekelötte a’ maga hadi szállásával A h­affenburgból vis­sza indúlt volna, még előbb néhány Német Rendekkel, vagy pedig azoknak ná­la lévő követjeikkel , mint nevezete­­sen a’ Solms Házakkal is, békességes és barátságos kötéseket tett. A’ Solms Braunfelsi Hertzeg, a’ ki a’ Prussus és Hassus alkuba, a’ melyet ezek Baselben még a’ Barthele­my’ követségének idejében kötöttének vólt a­ Frantzia Respublikával, már bé volt fog­lalva , és a­ kivel a’ Frantziák az ólta mind mint neutrálissá­ úgy bántanak,most már nem maradha­­ta tovább szabadon a’ Franzia hadi adóktól, ő is igosOCO Livrákból álló summát tartozik, erői.

Next