Magyar Kurir, 1803. április-június (17. évfolyam, 26-51. szám)

1803-04-22 / 32. szám

Elölülőjénél tartózkodni, ’s ezzel az elő fordulha­tó környűlállások felett, a’ Frantzia Országlószék revében tanátskozni. Az Első Konzíil maga tette fel a’ napokban a’ Pápátol érkezett 4 Kardinálisi süvegeket a’ neve rég neveztetett 4 Frantzia Kardinálisoknak , így szollván mun nyájokhoz : — „Kivá­nya hogy ezen süvegeket sokáig hordozhatlak.“ ■— A’ c­eremo­­niája ezen Ekklésiai foglalatosságnak így ment vég­hez : •— Az Apostoli Követ Doria , a’ 4 új Kardiná­lisokkal, Dubelloy, Boisgelin, Cambaceres és Fetch­er Eminent­iájokkal egygyütt, Mártz. 28-dikán 10 órakor a’ Konzul’ gálahintóján a’ Thuilleriába vi­­tettettek. Az Apostoli Követ a’ Konzul’ eleibe botsáttatván egy rövid beszédet mondott el előtte Olasz nyelven, melyben oda való küldettetésének ditsőí­éges tárgyát, t. i. a’­­ Kardinalisi süvegek­­nek odavitelét, adta elő. Az Első Konzul is be­­széllett keveset, tudakozódott az Anyaszentegyház’ látható feje’ egérsége felől, és ajánlotta eránta va­ló mindenkori jó indulatjának megmondását. Az után minnyások misére mentek, a’ melly alatt a’ Konzul a’ nevezett Kardinálisoknak a’ süvegeiket fejekre tette , kik a’ mise után a’ Konzul kabinet­jében audentziára botsáttatván, a’ 95 esztendős Dubelley, mint Párisi Érsek, mind négyeknek ké­pekben ilyen beszédet mondott el: — „ ,,Polgár Első Konzul! A’ vallásnak és a’pa­pi rend’ állapotjának helyreállittatások, a’ mellyek f­ranc­ia orsz­ág­ot a’ Romai Anyaszentegyházzal elei­ni fogva ös’zsze kapcsolva tartották, egy ré­­sze azoknak a’ megbetsülhetetlen jótéteményeknek, a’ mellyeket a’ te valláshoz viseltető hajlandóság

Next