Magyar Kurir, 1806. január-június (20. évfolyam, 2-46. szám)

1806-06-10 / 46. szám

lók, minthogy golyóbisaik rész szerént ezeknek sántzaik felett repűltek-t­, rész szerént pedig elfá­­radván a’ sántzok előtt estek-le. A’ kiütést, a­­melyről már emlékeztünk, 600 rész szerént gyalog rész szerént lovas Törökök, Jantsárok és egyebek, 6 órakor tettek a’ Szerbiaiaknak Mucro Luco nevű völgyben lévő sáotzokra, közel a’Száva part­jához* és a’ külső város mellett lévő halmokra , hanem olyan jó fekvésben találták az ellenséget , hogy 15 elestekből és 30 sebeszekből álló vesztés­’ sei kéntelenittettek viszsza futni a’ városba. A’vizen is akart egy csajka joó Törököt a’többiek’ segittségire hozni, hanem erre a* berekből egy ágyús golyóbist botsátván­a? Szerviai pattantyúsok, egy lövés által öszsze rontották. A’ rajta ülő Törö­kök, szerentséjekre két tsónakot hoztak vala a’ csaj­­lka mellett előre való vigy­ázásból, a’mellyekre néme­tek hirtelen felkapván elfutottak, mások pedig­ úszás által próbálták megtartani életeket, hanem­­■valami 14-gyen oda vesztek. Ezen a’félelmes na# 130S igen nagy zűrzavar uralkodott Belgrádba. „A’ Szerviaiaknak golyóbisaik sok kárt okoztak, .Sok házakat megrongáltak; a’ fő templom’ tornyát leverték, ’s a’ mi leg sajnálhatóbb, sok ártatla­nokat, gyermekeket és aszszonyokat, megöltek vagy nyomorékká tették. Egy aszszont két gyerme­keivel egyetemben ért egy ágyugolyobis, bírás jajgatás és a’ Jantsárok szitkozodása töltötte­­ el az utzákat, ’s öregbítette a’ szerentsétlen lakosok­, félelmit. Ez nap’ estve felé nem tudják mi módon be­lopta a’ városba magát egy Szerviai spion, azt akar­ván kikémlelni , hogy az ő golyóbisaik miatt mi né­­lmű­ kárt vallottak a’ városiak, ’s hogy m­i nézzi.

Next