Magyar Kurir, 1811. január-június (25. évfolyam, 1-52. szám)
1811-03-26 / 25. szám
dott, meg fagyott, vagy másféle szerentsétlen történetek miatt meg holtnak lenni tartatott embert kell egészen meg holtnak tartani. Az itt következő szomorú példa is azt bizonyittya. Nem régiben, Spanyol Ország déli részében egy régi templom lerogyván, midőn annak omladványai a’ föld alól ki ásattak volna , egy föld alatt való kriptára,’s abban sok tzinthől való koporsókra találtak az tysok. Azok között egyiknek a’ fedele a’ koporsó alsóbb részéről levéve , ’s a’ mellett egy már félig hamuvá változott ember tsontjai hevertek. Mind ez, mind a’ nyitva találtatott koporsó mingyárt akkor abba a’ gondolatba ejtette az ásókat, hogy abba valaha fél hóti ember zárattatott bé , a’ ki meg elevenedvén a’ koporsója fedelét felütötte , és kínos halállal múlt ki e’ világból. — A’ koporsó fedele szorossabban megvisgáltatván , azon szerentsétlen ember kimúlásának históriája találtatott, mellyet ő a’ koporsójába tétetett kisfeszűlellel mettzett koporsójának tzinből való fedelere, ’s e’ vólt summásan: „Engemet érzékenység nélkül való ájulásba temettek el, ’s ezen bonba bé zárván ide hagytak. Fel ébredésemkor koporsóm fedelét lábaimmal ’s kezeimmel fél ütvén szabadulást kerestem , és gyakran fel igyekeztem azon kis ablakhoz mászni, mellyen a’ világosság egy kevéssé béhatott , de mivel magossan volt, ahoz nem férkőzhettem, a’ bolt ajtaján gyakran zörgettem, kiáltoztam, de senki sem hallotta. Vólt nyavalyám, a’ sok kiáltozás, kevés erőmnek megvonása, az éhség és szomjúság; miatt egészien meg erötelenittvén, kínos halál.