Magyar Kurir, 1822. január-június (36. évfolyam, 1-52. szám)
1822-03-22 / 24. szám
WWW 190 WWW tionariusok* böjti ájtatoskodása csak az egy S. Eustak’ temploma előtt illettettek boszúsággal az abból kijövő hívek valami ott közel öszszesereglett gonoszok által, de ide is csak hamar elérkezvén egy fegyveres csoport, a’ lármázok széllyel verettek, ’s némelyek fogságra vitettek. — A’ Botanicus kertben elfogatott 60 személyeken kívül még valami 80 - ra telt azoknak száma , kik a’ Vendome piaczon öszszefogdostattak, ’s a’ Politziai Prefektus elejibe vitettek. Általjában 2.30-ra teszik az ezen napon elfogadtakat, kik közzül sokan a Conciergerie nevű fogházba zárattak. Marmer, a’ Párizsi Nemzeti Őrzösereg első, Légiójának ’s Terneaux a’ másodiknak Obersttre, kik azon lárma’ alkalmatosságával , a’ melyben történetből a’ Követek’ Kamarája két tagjai Generális Demercisy és Corcellis is elfogattak, felvigyázói szolgálatot tettek , az ólta mind ketten kiléptek hivataljokból. Hasonlóképpen cselekedett azon strázsa tiszt Hadnagy, Andelle is, kihez ezen képviselőket fogságra vitték, ’s a’ ki Őket azonnal el akarta bocsáttatni, a’ több jelenlévő tisztek által kigunyoltatván, Őket mindjárt el nem bocsáthatta. A 1ix nevű Oberstert Nantesben éppen akkor lepte és fogta el a’Politzia, mikor a’ postaszekérbe be akart ülni. Nagy Britannia. Irtuk volt, hogy a’ Ministerium’ filancziai plánumában az is meg volna, hogy a az Angliai Bankban lévő 5 pentes interest tőkepénzek interese 4 pentre száklíttassék le. Mártz. 4dikén több Capitalisták megjelentek a’ nevezett Bank Tisztjei előtt és kinyilatkoztatták, hogy ők ezen leszállításban nem egyeznek meg, melyre nézve tőkepényeiknek kész viszszafizetését kívánják. Egy olly Capitalista is találtatik, ezek között, a’ kinek 200,000 font Sterling (2 millió forint) tőkepénze van ezen Bankban. Beszéllik, hogy egy olly külső Országi Bankos is viszsza kívánja ezen Bankból a’ pénzit, kinek abban 15 milliója fekszik. Az alsó háznak Bennet nevű tagja olly javallást tett Mártz. Odikán ezen házban , hogy esmerje ’s határozza meg a' Parlamentum : ,,hogy az az illendőség ’s innepi tisztelet, mellyet Angliában a’ meghalt Királynéknak eltemetésekor azok eránt mindenkor megtettek, az utóbbi Királynénak eltemetésekor, szükségtelenül és illetlen módon, megsértettek légyen.“ — Ezen javallas a nélkül viszsza vettetett,, hogy csak voksolásra is bocsáttatott volna. Mártzius’lső napján több rendbeli kérelmek érkeztek az alsó ház elejébe az iránt, hogy a’Huntot illető Ítélet, melly szerint ő még most is olly szoros fogságot szenved, hogy mindeneknek még famíliája tagjainak társaságától is megfosztatott vagy töröltessék el, vagy lágyittassék meg. Illy kérelmeket adtak be James , Hobhouse és Senator Wood képviselők Azt, mellyet Hobhouse beadott, Wooo Blockburnt, s azt, mellyet Wood beadott, 4000 Boltoni lakosok írták alá. — A’ 4dikben tartatott ülésben nem fordult egyéb közönséges figyelemre méltó tárgy ele, hanem, hogy Sir Wilson Robert a’ Törökök és Oroszok állapotját hozván fel ’s ez iránt terjesztvén kérdést a’ Ministerek elejébe, néki Minister Marquis Londonderry útgy felelt, hogy az Országrészek ezen tárgy iránt semmi olly tudósításokat nem vett, a’ mellyek a’ Király kinyitó beszédében az aziránt kifejeztetett reménységét, hogy a’ két Statusok között fennálló békesség nem fog félbe szakasztatni, legkissebb tekintetben meg is gyengíthetnék.