Magyar Kurir, 1830. január-június (44. évfolyam, 1-52. szám)

1830-03-02 / 18. szám

ellentállást ellene szegezni. Minden Egy­házi és Világi Tisztviselők, a’ kik a’ Szö­vetségnek tagjai kötelesek szorgalmato­san rajta lenni, hogy a’ megüresedő hi­vatalokra senki más , a’ Szövetkezésnek tagjain kívül, ne juthasson; és eképpen lassanként mind a’ törvényhozó mind a’ Birói hatalom az Öszveszövetkezteknek kezébe esik, a’ Statusnak és a’ nemzet szabadságainak nagy hasznára — Pot­ter Ur ellen, a’ Planumnak Szerzője ellen Febr. Il­dikén per indíttatott, az­­zal vádoltatván , hogy „a’ fenn álló Igazgatásnak felforgatására Szövetkezést törekedik szer­­e­z­r­e a n v­­es mostani fogsága egymás­t kemé­nyebbel tseréltetett fel. A’ Beige és Gourrrier des Pays-Bas Kiadói, elfogattatván, hasonlóan törvénybe idéz­tettek. A’ Vétségre, a­ mint az most a­ Vádban fel vagyon téve, a’ törvény (87 és 102 tzik.) halán, és ha törekedé­­seiknek foganatja nintsen, számkive­tést diktál. — Az eset annyiban külö­nös, hogy a’ Törvénynek­­ellenek felho­zott tzikkelyei az Öszveesküvöknek tö­­rekedéseiröl szóllanak; a’Vádolta­tlaknak igyekezete és szándéka pedig, mellyet önn magok tettek közönségessé a’ titkos öszveesküvéstöl külömbözik. Brasilia, Rio, Dec. 19-kén. A’ Tsászárnak gyógyulása annyira kívánatosan mégyen, hogy 4—5 nap múlva Ő Felsége alkalma­sint kimehet a’San Senhora da Glo­­riai Kápolnában , (közel Riohoz) a’ Te Deumot, melly meggyógyulásáért ottan tartatni fog, meghallgatni. A’ Por­­tugalliai Királyné és August Hertzes­­egészen meggyógyultak. A’ Tsászár kegyelmet hirdettetett, menyegzőjének alkalmatosságával, min­den szökött katonádnak, kik két Hóna­pok alatt magokat jelentik. Az Angliá­val szerzett Tractatus szerént, a’ rab­szolga kereskedésnek a’ f. 1830 Eszt. 13- kával végének kell lenni. Az itt lévő An­­glus Hajós Vezérekhez parantsolat jött Londonból, hogy a’ megnevezett napon túl, meg ne szenvedjék a’ gyalázatos ke­reskedésnek űzését. — A’ Tsászár egy levelet irt Sógorához, Leuchtenberg Her- tzeghez, mellyben jelenti néki , hogy Santa-Cruzi Hertzeggé nevezi „Ki­­rályi Hertzeg“ titulussal. Elegyes tudósítások. Béts mellett a’ Duna Febr- 28 di­­kán nagyon kezdett áradni, de a’ jeget meg nem indíthatta. Estvefelé azonban mindenütt apadni kezdett, úgy hogy a’ Duna szinte 5 lábbal esett lejjebb, így tar­tott ez éjféltájig, a’ midőn egyszerre a’ vízhez közel eső Roszau, Leopold vá­ros, Weiszgärber és Erdberg külső vá­rosokban oliy hirtelen és rohanó sebes­séggel önte ki a’ Duna, hogy 3—4 mi­­nuta alatt öt lábnyinál is magasabbra nőtt. Az őrök serkentő lármájára sokan tsak életek veszedelmeztetésével ment­hetek meg magokat, más házakba, vagy felsőbb lakásokba futván. A’ víz kiönté­se esetére már előre elkészített pallókat és léptsöket az erőszakos hullámok ’s jég darapok elseprették ? ’s valamint sok készen állott és kiköttetett tsónakok is az útszakról egyszerre eltűntek. Az éj­jeli setétségben még inkább nevelte a’ rémülést és Ínséget az, hogy ugyanak­kor szélvész támadván­y az, a’ segedelem­­re törekedő legbátrabb próbatételeket is híjában valókká tette. — Kínzó várako­zással várták az Ínségben lévők a’ nap­nak virradását, ’s a’ tehetősebb segedel­met. A’ jég megindult, de a’ Ferdinánd hídja közép oszlopában fennakadva ré-

Next