Magyar Kurir, 1832. január-június (46. évfolyam, 1-52. szám)

1832-01-24 / 7. szám

Indult Bétsböl, Kedden, Januarius’ 24-dik­én, 1832. B­é­t­s. Ő Ts. K. Felsége méltóztatott Jan. 3-kán költ Kir. végzése által, a’­Kolos­­vári Lyceumban a’ Hazai és Főbenjáró Törvények előadásában megüresült Ta­nítói Hivatalra Sebestyén Gergely Urat kegyelmesen kinevezni. A’ Fő Méltóságú Magyar Udvari Can­­cellária méltóztatott a’ Tisza mellyéki Kerületi Törvény Táblához, meghatá­­rozott Szanyi Jó’sef Úr helyébe, Ts. T­ahy Boldizsár Urat eddig ugyan ott számfelet­i Assessort valóságos Törvény­­széki Táblabíróvá kinevezni. Nagy Britannia: Az Irlandiai Protestánsok a­ Király­hoz felírtak. Felírásokban a’ Ministe­rium , és annak Irlandiára nézve roszsz politikája ellen panaszoskodnak. Külö­nösen a’ politikai Egyesületekre nehez­telnek. Azoknak (Politikai Egyesületek­nek) tzéljáról azt mondják, hogy az, a’ Protestáns vallásnak egész Izlandiá­­ból való kiirtására van intézve. Kérik az Igazgató széket, hogy azoknak to­vábbi fennmaradását és elintézését meg ne szenvedje. Beszélik, hogy az az Egye­sület már sok protestáns embereknek került életébe , sokakat pedig jószá­gaiktól fosztott meg, hogy a’ kormány­zók, sok ollyan gonoszoknak megke­gyelmezett, a’ kiknek gonoszságok be­bizonyosodott. Az említett Felírást a’ következő szavak rekesztik be: „Meg­­lévén győződve a’ felől, hogy Felséged Népének minden rendéről atyai módon gondoskodik, egész bizodalommal fo­lyamodnak Felségedhez az Ország tör­vényeinek, Constitutiónknak és azon alaptételeknek nevében, mellyek a’ Fel­séged famíliáját a’ Thronusba ültették, azon Isteni gondviselés nevében, melly­­nek parantsolatjára emelked­ek fel és esnek le, virágoznak és műn­ak el min­den népek és Országok — azon kéré­sünket , hogy vétesse elő mind azokat az eszközöket, melyek által a’ törvén vények részre nem hajló, és hathatós ereje alatt, vallásunk szabadságunk, életünk és vagyonunk oltalmat találjon. A’ Londoni Conferentzia, a’Hollan­dia Meghatalmazottjainak hozzá sDec. 14 kén 1831 inté­­tt hivatalos észrevé­teleire, (L. a’ Magyar Kurír 2. és 5- dik darabjait) Jan. 4-kén 1832 így Fe­lel: „Ab Conferentzia a’ Hollandiai Ki­rály Meghatalmazottjainak Dec. 14-ken 1851-ben költ hivatalos levelét vévén , abból, a’ mit már régen óhajtott — a’ hollandiai Kabinetnek a' 24 czikkelyek­­ről való vélekedését megérté. Örül a’ Conferentzia egyfelől azon , hogy Hol­landiának és Belga Országnak már 15 hónapok ólta szüntelen függőben lévő*

Next