Magyar Lányok, 1908. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-01 / 1. szám
budapest, 1908. január 1. Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes számára 30 fillér. XIV. évfolyam 1. szám. V K . . ■ A leányvári boszorkány. — Regény fiatal leányok számára. — Irta: Lövik Károly. I. Egy különös zálog. Judex Mátyás — de genere Melius — Selmecbánya szab. kir. város érdemes zálogosa, egy őszi nap délutánján különös vendéget kapott. A derék férfiú épen raktára ódon irodájában dolgozott, amikor az ajtó előtt patkócsattogás és lenyerítés hallatszott. Judex uram rá se ért, hogy zöld szemernyőjét félretolván, az ablak felé nézzen, amikor a zálogház nagy vasajtaja kinyílott s a küszöbön egy ijedten horkanó ló, nyergében egy fiatalemberrel léptetett be. Judex Mátyás, amint az nemes emberhez még jogos haragjában is illik, egyszerű méltósággal nézett végig a furcsa vendégen és így szólt: — Meg tetszett bolondulni, tisztelt uram, hogy korcsmának nézi a munka hajlékát? Méltóztassék tudomásul venni, hogy fényes dél van, hogy nékem elfoglaltságaim vannak s hogy ha uraságod azonnal el nem hagyja e küszöböt, úgy szolgalegényemmel tétetem ki az ön és e paripa szűrét. Ezzel nyugodtan és csöndesen visszaült íróasztalához, visszahúzta szemére a zöld ernyőt és tovább írogatta az árkusos könyvet. Az idegenre, aki Hertelendi Tamás erdészakadémiai hallgató volt, e szavak semmikép se hatottak. Mosolyogva csúszott le a nyeregből és így szólott: — Hogy fényes dél van, hogy önnek dolga van, Judex úr, az tudomásul szolgál s ellene nincs is kifogásom. De hogy ön legényeivel akar kidobatni bennünket, az ellen tiltakozom, a városi szabályrendelet ama pontja értelmében, amely önt a zálogverésre és kölcsönadásra följogosítja, de egyúttal kötelezi. Ön zálogháztulajdonos, én pedig zálogot hoztam, amelyet ön visszavethet vagy elfogadhat, ahogy tetszik, de invisis nincs joga fölötte ítéletet mondani. — Ez így is van — bólintott ősz fejével Judex uram. — Mindig szerencsémnek tartom, hogy önt vagy bárkit kiszolgálhatok. De a munka hajlékában nem szokás, legalább nálunk nem, lóháton járni. — Ez ellen megint kifogást emelek. Ha nincsen zálog, nincsen kölcsön. Zálogom pedig éppen ez a derék állat, amelyen ide bejöttem. Mint látjuk, nem közönséges esettel állunk szemben. Lovat zálogházba vinni, az még a legkurucabb jogászok agyában sem villant föl, nemhogy egy Selmecbányai erdészhallgatóéban. A lovat, ha az ember meg akar válni tőle, vagy eladja vagy lebunkózza, de zálogba vinni, ez nem fér össze azzal a gavallérfölfogással, amely bennünket a lóval összefűz. Judex Mátyás azonban nem volt újonc ezen a téren. Selmecbánya víg diákjai az idők folyamán a legkülönbözőbb értéktárgyakat helyezték el nála, így volt már a raktárán: vaskályha, táncrendgyűjtemény, mátyásmadár, középkori vaslovag, cséplőgép, érettségi bizonyítvány, szerelmi napló, vadászeb, családfa, sőt akadt egy szépen virágzó oleander is s igy mi föltűnő se lehetett benne, hogy valaki egy nap paripával állítson be hozzá. Azért a zálogháztulajdonos nyugodtan fölállott, megbiccentette fejét és igy szólt: — Ez esetben bocsássa meg uraságod tévedésemet. Állok rendelkezésére. Helyénvalónak tartom, hogy a Judex családról itt egyet s mást elmondjak.