Magyar Lányok, 1924 (30. évfolyam, 1-36. szám)

1924-01-01 / 1. szám

MEGJELENIK MINDEN HÓ 1., 10. É3 20-ÁN ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre ............................... .. 8000 korona. Jugoszláviába negyedévre .. . 25 dinár. Romániába­n .... 50 lej EGYES SZÁM ÁRA 1000 KORONA. SZERKESZTI: TÜTSER ANNA Budapest, 1924. január 1. A X XXX. évfolyam, 1. szám. KÉPES LAP FIATAL LÁNYOK SZÁMÁRA MIKOR NAGYMAMA FIATAL VOLT. REGÉNY FIATAL LEÁNYOK SZÁMÁRA. IRTA: TUTSEK ANNA. Nagymama az ablak mellett ült. Nem foltozgatott, vagy kötögetett, mint azt a nagymamák szokták. Dehogy. Ez a nagymama egy igazán különös nagymama volt. Azt tette, amit a kislányok szoktak tenni... Naplót itt... Nagymama haja fehér volt már, de az arca nem volt ráncos, fonnyadt vénasszony arc. Sima és rózsás volt, nyugodt és derűs, mint azoké, akik leküzdötték már mindazt, ami fáj, s most már csendes mosollyal örülnek annak, ami m­ég az életből megmaradt nekik ... Most letette a tollat kezéből, s hátradőlt a karszékben. Leírta az utolsó sort is. A múlttal elkészült, a jelenről pedig már minek írjon? Hiszen az már nem érdekes ... Elgondolkozva, nézett ki az ablakon. Ezt a naplót az unokájának szánta, a szőke kis Ilonkának, akiben saját magát látta újra. Egészen más életviszonyok közt, más kör­nyezetben, más nevelés hatása alatt, egy egészen más világban, amely a régihez nem hasonlított semmiben — és Ilonkában mégis egyenként látta feltünedezni azokat a vonásokat, azokat a haj­lamokat, amelyek az ő életét megrontották. Az ő idejében — mikor még nagymama fiatal volt — egészen más életet éltek a leányok. Otthon ültek, foglalkoztak a háztartással, gazdasszonykodtak, kézimunkáztak, egy kicsit tanultak zongorázni, egy kicsit tanultak néme­tül vagy franciául és — várták, amíg férjhez mennek. Ma — önállóan jönnek-mennek, egyetemre járnak, tanulnak éppen úgy, mint a fiuk, hiva­talban dolgoznak, a háztartással nem törődnek — és ma is éppen úgy várják, amíg férjhez mennek, mint azelőtt. Mert hiába minden, a leánynak mégis csak az az igazi célja, hivatása. Csak az a különös, hogy azért mégis erre készülnek elő legkevésbé ... Azt szerette volna nagymama, oh, mennyire szerette volna, ha Ilonka nem lép be olyan előkészületlenül abba az életbe, mint ő, s megkímélve marad sok-sok szenvedéstől, melyet maga okozott magának... Hirtelen éles csengetés zavarta meg nagy­mamát elmélkedésében. Az ajtót hevesen kirántotta valaki, s egy fiatal leány rontott be rajta. Egyenesen nagymama nyakába borult. Látszott rajta, hogy legszívesebben sírva fa­kadna, de visszafojtotta könnyeit és dacosan összeszorította ajkát. — No mi baj van, Ilonkám? — kérdezte nagymama, aki azonnal észrevette a leányka arcán, hogy valami bántja. — Semmi, nagyanyus, semmi, — válaszolt Ilonka elfojtott hangon és igyekezett elfogulat­lannak látszani. — Honnan jössz? A hivatalból? — Nem. Hazulról. — Hogyhogy? Hiszen még négy óra sincs. — Ma elkéredztem délutánra a főnök úrtól. — Miért? Valami dolgod van? — Igen ... nem ... Azaz hogy ... Oh, nagy­anyus, kérlek, jöjj el velem ma este a szín­házba! Nagymama nagy szemeket meresztett. — Mi jut eszedbe, kislány? Hiszen tudod, hogy nem szeretek este elmenni hazulról. — De ha én nagyon kérlek, nagymamács­­kám! Egy új operettet adnak! Premiere, képzeld el csak, premiere! Én még sohasem voltam pre­­miere-en! És két jegyem van, nagyanyus!...

Next