Magyar Lányok, 1924 (30. évfolyam, 1-36. szám)
1924-01-01 / 1. szám
— De hát miért nem megy veled Andor? — kérdezte nagymama csodálkozva. Ilonka mélyen elpirult és lesütötte a szemét. — Mert... mert... — hebegte zavartan és elhallgatott. De aztán hirtelen fölcsattant a hangja s haragosan kiáltott: — Mert Andor egy kiállhatatlan zsémbes ember, egy mogorva medve, aki máris zsarnokoskodik felettem, sajnálja tőlem a legkisebb mulatságot is, és azt szeretné, hogyha majd a felesége leszek, mindig csak otthon üljek és harisnyát foltozzak!... — Nono, csak ne heveskedj, fiam, — nyugtatta meg nagyanyus mosolyogva. — Hiszen, ha jól emlékszem, ez a medve a múlt héten is hozott jegyeket az operába, tegnapelőtt meg egy hangversenyen voltatok. Ennyi mulatság csak elég egy ilyen kis pöttyöm menyasszonynak? — Oh, nagyanyós, ne gúnyolódj! — duzzogott Ilonka. — Hát már te is ellenem vagy? ... A könnyek döntötték szemét, félig a dac, félig a harag könnyei. De nagyanyus nem tudta nézni ezeket sem. Fölállt és megsimogatta a leányka szőke haját. — Jól van no, kislányom, ne sírj. Elmegyek veled szívesen, ha nem tudsz más kísérőt kapni. De igazán nem értem Andort. Elhozza a színházi jegyeket, aztán meg nem akar veled elmenni! Ilonka ajkába harapott és lesütötte a szemét. — A jegyeket nem Andor hozta, — hebegte alig hallhatóan. — A—úgy? — kérdezte nagyanyus, hosszan elnyújtva az u-t és kezdett előtte derengeni valami. — Te vetted? — Nem ... — Nekem? — ismételte nagyanyus, most meg az e-t nyújtva úgy él, mintha sohasem akarná bevégezni. — Akkor hát kaptad valakitől? ... Gyere, kislányom, ülj ide mellém, és mondj el mindent nekem, úgy ahogy volt. Ilonka egyszerre sírva fakad és indulatosan kiált fel: — Hát ez igazán rettenetes! Úgy látszik, nagyanyus, te is olyan nagy dolgot akarsz csinálni ebből, mint Andor! Hát mi van abban, hogy Kovács úr, a pénztárosunk, nekem is adott két jegyet? Hat jegyet hozott ma a hivatalba, a színházi ruhatárosnő közeli rokona és így jut jegyekhez. Mind elkapkodták tőle, nekem meg kettőt adott... És most Andor kijelentette, hogy ő nem megy olyan jeggyel, amelyet más ajándékoz, és hogy különben is már eleget mulattam ezen a héten, maradjunk inkább otthon ma este apával és anyával. — Persze, persze, — ingatta fejét nagymama — az az Andor! Milyen furcsa kívánságai vannak! ... És te? ... Kérted? ... Sírtál? ... — Én? — Ilonka büszkén felvetette a fejét. — Én kereken kijelentettem neki, hogy nincs joga velem így beszélni, mert én a magam egyéni életébe nem hagyok beleszólni. És hogy abban egyáltalán nincs semmi rossz, ha egy fiatal leány mulatni, szórakozni akar. Délelőtt a hivatalban dolgozom, délután és este szórakozni akarok, ebben senkinek sincs joga meggátolni engem. . — Persze, persze. — bólintott most nagyanyus még erősebben a fejével. — És az, az Andor erre bizonyosan azt mondta, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, s hogy ő nem azért házasodik meg, hogy a feleségével majd sohase találkozzon, mert az nem ér rá otthon időzni... Oh, oh, azok a férfiak!... Ilonka kissé gyanakodva nézett, nagyanyusra. — Igen, majdnem szóról-szóra ezt mondta. De te gúnyolódsz velem nagyanyus? ... — Nem, — felelt nagymama nagyon komolyan, s messze eltekintett az Ilonka feje fölött, mintha valahova a távolba, a messze múltba nézett volna vissza. — És eljössz velem, ugye? ... Mert én ... én azt is megmondtam Andornak, hogy ha senki sem jön velem, egyedül is elmegyek, de el nem maradok ma a színházból!... — Mondtam már, fiam, hogy veled megyek, — felelt nagymama, még mindig nagyon komolyan. — De nézd, most még csak négy óra, Cilike mátkasága. Regény fiatal leányok számára. Irta: Tutsek Anna.