Magyar Lányok, 1942 (48. évfolyam, 24-47. szám)
1942-03-14 / 24. szám
EGYES SZÁM ÁRA 30 FILLÉR, előfizetési ára az Otthonunk melléklettel együtt negyedévre 40. — Szlovákiában egyes szám ára1 korona, negyedévre az Otthonunk melléklettel együtt 28 kor. — Romániában egyes szám ára 12 leu, negyedévre az Otthonunk melléklettel együtt 140 1. PALOTAFORRADALOM REGÉNY. A MAGYAR LÁNYOK SZÁMÁRA ÍRTA: BECZÁSSY JUDIT (11. közlemény) Péteréknek az okozott gondot, miért van egész nap Annussal? Amíg otthon volt náluk Feri, mindég kettesben ült vele, szinte kereste az alkalmat, hogy magukra hagyja őket. Most pedig meg sem várja, hogy Feri érte jöjjön, maga után rendeli Annushoz. Elek többé nem tette szóvá a viselkedését, mintha meg lett volna elégedve vele. Annál kevésbé helyeselte Géza. Egyik délután le is hívta Rózát a kertbe, hogy az aggodalmát megbeszélje. — Mondja csak, kedves Róza, magának nem mond semmit sem Nelli? — Mit mondana? — Hogy mennyire vannak Ferivel? Én hiába faggatom a fiút. Már ő is felvette Nelli modorát és minden kérdezősködést tréfával üt el. Nem tudok velük tisztába jönni. Egyszer-egyszer úgy látom, hogy rendbe jönnek, máskor meg úgy érzem, sosem voltak messzebb egymástól. Nellire kell bízni, Géza. Helyén van annak az esze is, a szíve is, nem kell őt félteni. Én nemi is őt féltem, inkább magunkat. Ha hamarosan el nem rendeződik valamerre a dolga, a mi életünk fenekestül felfordul. Ne értsen félre, nem önzésből beszélek, nem a magunk kényelmét féltem. Mert ha értelme lenne, feláldozom én a szokásaimat, nem vagyok belekövülve. De ha hiába van? Ha felborítunk mindent magunk körül, még nyaralni is jövünk és ő magában csak mulat rajtunk? - Nelli nem olyan leány. - Honnan tudja, milyen? Még azt sem tudjuk róla, hogy mit csinál egész nap? — Jól tudom,én, Géza. És ha elmondanám, talán el sem hinné. — Ugyan? — Ó, ezek a mai fiatalok sokkal különbek, mint mi voltunk. Nekem bizony nem jutott volna soha az eszembe, hogy nyaralás közben hasznossá tegyem magam. A háztartásban igen, kézimunkázni is. De hogy én elmenjek egy béna kislányhoz, hogy horgolni tanítsam? — Nelli talán azt csinálja? — Azt is. Aztán tudja, mire kellett neki múltkor a pénz, amit olyan titokzatosan kért, előre ki kellett jelenteni, hogy arra költheti, amire akarja és nem kell számot adnia róla? — Én bizony azt hittem, valami ruhát hozatott magának, vagy valami ilyesmit. — Pedig látja, egy özvegyasszonyt fogadott fel, aki tíz gyerekre főz ebédet és reggeltől estig vigyáz rájuk, amíg a szüleik kint dolgoznak. — Ezt honnan tudja? ----- Katinak mesélte Kovácsné. Kati is csak nagytitokban mondta el, mert Kovácsáénak lelkére kötötte Nelli, hogy senki sem tudhat róla, de az nem állhatta meg, hogy ki ne hálálkodja magát leginkább Kati előtt. — Ezt nem hittem volna. Sok mindent nem hinnénk mi, régiek. De ezek a fiatalok sok jóra rájönnek, amikre mi is rájöhettünk volna. Hát ezért nem féltem én Nellit és ha nem is mond el nekem semmit, a titkai, láthatja, nem veszélyesek. — Igen, igen. Az ember szinte szégyeli, hogy csak lézeng, jön, megy, kártyázik, elábrándozgat, ő meg ezalatt. .. Ne felejtse el, hogy ő fiatal. — Hát azért éppen öregnek én sem tartom magam. Maga talán igen? Hát ha nem is vagyunk öregek, de már fiatalok sem. Igaz-e? — mosolygott Róza, mert Géza észre sem vette, hogy az utolsó szavaknál, hogyan kihúzta magát és megkeményítette a lépését. Róza válaszára gyanakvó szemmel nézett rá: — Kinevet? Azt hiszi, hogy hiába kopogtatnék már, ha megváltoztatnám a házasságra vonatkozó elvemet? — Dehogy hiszem. Biztosan akadna, aki boldogan menne magához. — mondta Róza, most már mosoly nélkül, inkább elkomolyodva. — És nem botránkozik meg azon, hogy én ilyesmire gondolok? Miért botránkoznék meg? Tudja, ki adta nekem ezt a gondolatot? Honnan tudhatnám?