Magyar Lapok, 1939. április-június (8. évfolyam, 69-138. szám)

1939-05-31 / 114. szám

VIII. évf., 114. sz. — Szerda, 1939 május 31. Magyar Lapok A Régészeti és Történelmi Egylet közgyűlése Nagyvárad. Saját tud. A Biharm­egyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet hét­főn délután a múzeum nagytermében, szép kö­zönség jelenlétében tartotta meg évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlést dr Némethy Gyula prelátus­­kanonok, az egyesület elnöke rövid, emelkedett hangú beszédben nyitotta meg, amelyben ke­­gyeletes szavakkal emlékezett meg az egyesület egyik lelkes tagjának, Szmazsenka Ernőnek elhunytéról, javasolva emlékének jegyzőkönyvi megörökítését. Ezután Follmann Géza teológiai tanár tar­totta meg rendkívül érdekes, nagy anyagot fel­ölelő előadását „Az ember küzdelme a betűért“ címen. Lebilincselő módon tárta fel a hallgató­ság előtt a betűírásnak évezredekre visszamenő történetét. Kezdve a kezdetleges népeknél még ma is használatos csomózás-rovás és képíráson, szemléltető képekben is bemutatta az egyipto­mi hieroglifákat és a hieratikus írást, vala­mint az asszír írást és a székely rovásírást, rá­mutatva a fejlődés mozzanataira a napjaink­ban használatos írások kialakulásáig. A közön­ség mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatta a tudós professzor előadását. Majd az egylet őrének, Rácz Andrásnak a jelentése következett. Beszámolt arról, hogy az egyesület megvásárolta az egyesület volt elnö­kének, dr Karácsonyi János címzetes püspök arcképét, amelyet Fischoff Frigyes készített és ajánlott fel a múzeumnak. Bélteky Ferenc titkári beszámolójában is­mertette az egyesület működésének egy évi tör­ténetét. Felemlítette, hogy a hatóságoknál ele­get tettek az egyesület működéséhez szükséges alakiságoknak, továbbá jelentette, hogy a mú­zeum kertjének egy részét bérbeadták a Notre Dame de Sion intézetnek és megállapította, hogy az egyesület a körülményekhez képest élénk tevékenységet fejtett ki. A közgyűlés tudomásul vette úgy a titkári mint a pénztári jelentést s a vezetőségnek a felmentvényt megadta. Ezután dr Némethy Gyula prelátus-kano­­nok bejelentette az egész elnökség lemondását és a korelnöki tisztség ellátására Imrik S. Zol­tán prelátus-kanonokot kérte fel. A korelnök javasolta, hogy tekintettel Némethy Gyula pre­­látus-kanonoknak az egyesület életében kifej­tett munkássága és tudományos érdemeire, is­mét őt válassza meg elnöknek a közgyűlés. Er­re közfelkiáltással Némethy Gyula prelátus­­kanonokot választották meg elnöknek, aki erre ismét elfoglalta az elnöki széket. Majd a tisztikar megválasztására került a sor. Alelnökök lettek: Dr Cziffra Kálmán és dr Gyöngyössy István. Titkár: Bélteky Ferenc; pénztáros: Bruszt István; múzeumőr és könyv­táros: Rácz András; ügyész: dr Dévald László. A választmány tagjai: Resinszky Antal, dr Markovits Manó, dr Thury Kálmán, dr Schrif­­fert Béla, Adorján Péter, Lőwenstein Zsig­­mond, Follmann Géza, dr Biró József, Incze Lipót, dr Nemlaha György, dr Patzkó Elemér, dr Uffert József, dr Petry Gyula, dr Szirmay Lajos, Szilágyi M. Dózsa, Horváth Árpád és dr Krüger Jenő. A közgyűlés ezzel végetért. Margaret Mitchell: Elfújta a szél Több mint kilencszer oldal ez a hatalmas al­kotás, amelyen szerzője hét évig dolgozott. Egy nagy, szerelem és egy nép élet-halál küz­delmének regénye, de ugyanakkor döbbenetes hűségű történelmi munka és ragyogó lélektani tanulmányok sorozata. A cselekmény olyan hősodró, mint a kiáradt Mississippi — de ugyanakkor a lélekrajz, az emberábrázolás minden értéke is meg van benne. Ára 261 lei és portó, Singer és Wolfner kiadása. 9 SPORT Nagy küzdelem a kiesési zónában A Glória és a Tricolor már biztos kiesők. — Melyik csapat lesz a harmadik? — Legsúlyosabb helyzetbe a kolozsvári Victoria került Vasárnap játszották le a Nemzeti Bajnokság A­ osztályában az utolsó előtti fordulót. Óriási küzdelmeket vívtak a csapatok. A bajnokság kér­dése már teljesen lefutottnak tekinthető és így a kiesés elleni heroikus küzdelem tartja ébren a sporttársadalom érdeklődését. Kilenc csapat har­colt a kiesés ellen az utolsó mérkőzéseken. Kettő közülük a Gloria és a Tricolor, nem kerülhette el sorsát. Most már csak az a kérdés, melyik lesz a harmadik? A Gloria váratlan bucuresti győzelme halvány reménysugarat jelent ugyan az aradi csa­patnak. A ngybányai Kárpát FC a nagyváradi Szőke góljával és jó adag szerencsével, no meg egyéb mellékkörülmények közre­játszásával legyőz­te a Victoriát és így menekült a kieséstől. Győzel­mével végveszélybe döntötte a Victoriát, a liga egyik legjobb csapatát. A Victoria utolsó mérkőzése Bucurestiben van, a Studenţesc ellen, amely szintén 19 ponttal áll és ha nem tud pontot szerezni a Victoriától, kieshet. Hasonló helyzetben van a Kinizsi és a Ra­pid FC. A Rapid érthetetlen módon, saját pályá­ján kikapott a Glóriától és így a kiesés legközvet­lenebb zónájába bukott. Utolsó meccsén, a Venus ellen ez a csapat nagyon nehezen szerezhet pon­tot. Hasonló helyzetben van a Kinizsi, amely bár becsülettel harcolt. Bucurestiben vezetett is a Ve­nus ellen, mégis kikapott és szintén 19 pontja van. Utolsó mérkőzését viszont a Ripensia ellen játsza Temesváron. A Kinizsi sorsa a Ripensia kezébe van letéve. Viszont a Ripensia csak úgy lehet második, ha legyőzi a Kinizsit és így esélye lehet arra, hogy a csehek visszalépése folytán, mint második román csapat bekerüljön a KK-ba, így tehát a Kinizsi helyzete sem rózsás. Azt is el kell ismerjük azon­ban, hogy a Kinizsi nem olyan rossz csapat, hogy ne tudná „normális“ körülmények között és sza­bályszerűen legyőzni a Ripensiát, amelyet föltétlen demoralizált a sok vereség. Talán most, amikor tényleg akarnak majd játszani és meg akarják ver­ni a Kinizsit, éppen akkor nem megy a játék és elvesztik a meccset. Összegezve az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a Gloria és Tricolor mel­lett a Rapid, a Kinizsi, Studenţesc és különösen a Victoria jutottak végveszélybe. A Nemzeti Bajnokság utolsó fordulóját vasár­nap játsszák le. A Kupa-meccsek június 25-re ma­radnak. Ez sportszerű határozat volt a központ ré­széről. Juventus—Ripensia 1:0 (0:0). Temesvár: Vezette : Vasile. A­ Ripensia fantasztikus összeállításban játszott. Bindea volt a jobb hátvéd. Az öreg Tabac volt balszélső jobb balf. Kivülök számos ifjúsági játékost állított be a Ripensia, így aztán nem is csoda, ha győzött a Ju­ventus és megmenekült a kieséstől. A gólt Oana lőtte. AMTE- Tricolor 2:1 (0:0). Arad, 2500 néző. Vezette Ceaureanu.­­ Tri­color szerencsétlen meccset vívott. Az AMTE rosz­­szul játszott. Kovács lőtte a vezető gólt. Az utolsó percekben Reinhardt egyenlít, majd lesállásból ugyanő megszerzi a győzelmet is. Nagyon szeren­csés és érdemtelen győzelem. Vénus—Kinizsi 3:2 (1:0). Bucuresti, 6000 néző. Vezette: Kroner. A Ki­­­­nizsi legalább egy pontot megérdemelt volna 87 percig döntetlenre áll a találkozó. Ene lőtte a ve­zető gólt. Thier Jung egyenlített. Glasz megszerezte a vezetést. A győzelem árnyéka örvendeztette a Kinizsit, de a 27-ik percben Jordache egyenlít, majd a 42-ik percbe­n ugyancsak Jordache góloz. FC Kárpát—Victoria 1:9 (0:0). Nagybánya, 3000 néző. Vezette Tăutu Sze­rencsével győzött a hazai együttes. A győztes gólt Szőke szerezte. Gloria—Rapid FC 3:1 (1:1). Bucureşti, 6000 néző, biró Huniadé. Meglepő, de egyben érthetetlen is az eredmény. A Rapid Barátky révén vezetést szerez, megmutatja, hogy tud játszani, ha akar, majd leáll és a Gloria köny­­nyen nyer Fritz (2) és Igna góljaival. UDR—Sportul Studenţesc 2:0 (1:0). Resica, vezette: dr Morar Teofil. Izgalmas és nehéz mérkőzés volt. A gólokat Alasin és Negru lőtték. B­ LIGÁBAN Nagyvárad: Törekvés—HTV 2:0 (0:0). Gól­lövők: Bonácz és Gosner. Piski. NAC—CFR 2:0 (0:0). Góllövők: Spiel­­mann és Krausz (11-esből). Marosvásárhely: Mures—Crisana 2:1 (0:1). Lukács szünet után megsérült. Góllövők: Borgo­­vetzky és Glaczmann illetve Pop. Ploesti: Macabi—Prahova 2:2. Az Unirea Tri­color még bajnok lehet a Déli csoportban. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK Marosújvár: Solvay ASSU—NAC 3:2 (1:0). A NAC fáradtan mozgott az előző napi bajnoki mér­kőzéstől. Győztek a nagycsapatok Magyarországon Budapestről jelentik: A magyar N. B.-ban szombaton és vasárnap bajnoki fordulót bonyolí­tottak le. A három nagy csapat győzött. Meglepő a Nemzeti gyenge szereplése. Eredmények a követ­kezők: Újpest—Budafok 9:0 (2:0), Hungária—Szeged 5:1 (1:0), Ferencváros—Taxisok 6:1 (4:0). Phöbus—Elektromos 2:1 (1:1). Kispest—Nemzeti 6:1 (4:0). Bocskai—Szolnok 3:1 (1:0). Zugló—LSE 2:2 (2:0). Szolnok—Nemzeti 2:­1 (1:0). Aknokkddések l­akás szavanként 3 lei Kiadó bútorozott szoba, egy pianino eladó vagy bér­beadó. Nagyvárad, Du­­ca-utca 11­ szám._____ Kiadó unius 1-re 1 egyszobás konyhás lakás. Nagy­várad, Str. Axente Se­ver 13. szám. 2 szobás utcai lakás azonnal ki­adó. Nagyvárad, Str. Sorbul 29. szám. Kiadó azonnal különbejáratu bútorozott szoba, für­dőszobával. Naszyvárad, Averescu­ utca 37. Jó otthonra talál kéttagú úricsa­­ládnál házi munká­ban segédkező szelíd árva vagy félárva leány. Érdeklődni lehet Bogsch Bélánénál, — Nagyvárad, Str. Vâl­cele No. 1. alatt. Perzsaszőnyeg, (eredeti keleti minta, 2x3 méter) uj állapot­ban, olcsón eladó. — Nagyvárad, Sft. Gheor­­ghe-utca 7-a. Magánház Olasziban eladó. Érte­kezni d. u. 2—4-ig. Tel. 22-98. Ügynököket díja­zunk. 520 kvadrát méter telek Nicolae Zsiga­ u. 39. 220.000 lejért eladó. Érdeklőd­ni Nagyvárad Calima­­ncetilor 1. sz. Nilgesz­­telep, merite szavanként 3 lei Nyaralók, üdülők figyelmébe! Nagyváradi szőlőhegyen lévő szép villa laká­somban bútorozott szo­bák, elsőrendű ellátás­sal üdülő betegeknek is kiadók. Közelebbi meg­tudható a kiadóhivatal­ban. Alész ,H­et szavanként 2 let keresünk azonnalra, lehetőleg ro­mán eredetű fiatal ki­szolgálólánykát. „Vul­can", Nagyvárad, Bd. Regele Ferdinand 1.

Next