Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)
A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kongslien, Ingeborg: Migráns írók Skandináviában
LY SZÖLLÖSI Adrienne „Svéd irodalmi nyelvlecke újrakezdőknek" MOODYSSON, Lukas „Versek" BIRRO, Marcus „Minden pokoli idegen" „Egy másik Svédország" BIRRO, Peter „Könyörtelenül avagy The Sound of Speed" „Az arcom és a nevem" NIEMI, Mikael „Popzene Vittulából” HANSSON, Bob „Versek" ANDERSSON, Lena „Minden rendben?" KHEMIRI, Jonas Hassen „Egy szem vörös" LEIVA WENGER, Alejandro „Elixir" ANYURU, Johannes „Versek" In: SVÉDCSAVAR Magyar Lettre Internationale, 54 12 Migráns írók Skandináviában Az északi irodalmi életben számos, kissé szokatlanul hangzó új név bukkant fel az elmúlt évszázad utolsó 3-4 évtizedében. A bevándorlók és a bevándorlók második generációjának képviselői úgy 1970-től kezdve egyre gyakrabban jelentkeznek versekkel, elbeszélésekkel és regényekkel a skandináv nyelveken, új témákkal, helyszínekkel és vonatkoztatási síkokkal bővítve ezzel a nemzeti irodalmakat. E szövegek némelyike fordítás, olykor a szerző és fordítója együttműködésének eredménye, de a legtöbb az új ország nyelvén íródott, olyan szerző írta, aki már felnőtt fejjel sajátított el egy új irodalmi nyelvet, vagy aki a második generáció képviselője, és mint ilyennek a mindenkori skandináv nyelv az „első” nyelve. Különösen Svédországban ez utóbbi csoport adja a legnépszerűbb szerzőket a mai irodalmi életben. Léteznek irodalmi próbálkozások a bevándorlók saját nyelvén is, ezek azonban szükségképpen a saját csoportjaikra korlátozódnak, és elég csekély a számuk, néhány nagyobb svédországi bevándorlócsoporttól eltekintve. Róluk most nem esik szó. A „bevándorló-irodalom” és a „bevándorló-író” kifejezés mára meglehetősen problematikussá vált. A szóban forgó szerzők közül sokan nem szeretik e terminusok különböző skandináv változatait, mert úgy érzik, hogy a „bevándorló-irodalom” az irodalom egy marginális típusára utal, és leszűkíti művészi ambícióikat. Ennek ellenére az irodalomtudósok, a kritikusok és a média is használja ezeket a kifejezéseket, amelyek hasznosnak mutatkoznak, különösen akkor, ha fel akarják hívni a figyelmet ezekre az írásokra, amelyek eddig - néhány jelentős kivételt leszámítva - nem kaptak kellő figyelmet. Olyan kategóriákhoz lehetne hasonlítani, mint a „proletárirodalom” és a „feminista irodalom”, amennyiben kijelölik a maguk helyét az irodalmi térben, és új vonatkoztatási területeket vezetnek be. A bevándorló hátterű írók gyakran - bár egyáltalán nem mindig - foglalkoznak olyan témákkal, amelyek bevándorló tapasztalataikkal és a kultúrák találkozásával függnek össze, és a többségi társadalmat többnyire marginális nézőpontból látják. Ennél szélesebb az „emigráns irodalom” fogalma, amelybe sok író beletartozhatna a mai világban. Használatos még a „világirodalom” és a „transznacionális” irodalom terminusa is. Egyes negatív asszociációk elkerülése végett itt most inkább a „migráns irodalom” és a „multikulturális irodalom” kifejezéseket fogom használni. A mai északi irodalom újabb hangjai az identitás és az integrálódás szempontjából fontosak. A migráció és a száműzetés, a bikulturalizmus és a bilingvizmus témái az akkulturáció, az integráció és az identitás formálódásának folyamatait fejezik ki. A szövegben rejlő valóság-referenciák és identitásértelmezések a kultúrák találkozása során átélt folyamatok kulturális megjelenítései. És mivel a migráció globális folyamat, ezt az irodalmat öszszehasonlító módszerekkel lehet és kell tanulmányozni. A legnagyobb nevek ma világirodalmi szinten is gyakran két nyelvhez és két kultúrához kötődnek, mint például Bharati Mukherjee, V. S. Naipaul, Zadie Smith vagy Wole Soyinka. Északi megfelelőik is, akikkel itt foglalkozunk majd, lassan az általános irodalmi diskurzus részeivé válnak, és a skandináv országokban is megjelenőben lévő multikulturális társadalmakra vonatkozó témáikkal és referenciális pontjaikkal mind jobban kikezdik a megszilárdult nemzeti kánonokat. Nem meglepő, hogy ez az új irodalmi hagyomány Dániához és Norvégiához képest éppen Svédországban tekint vissza a leghosszabb történetre, és éppen itt rendelkezik a legtöbb képviselővel. Ez természetesen megfelel az északi országokba irányuló bevándorlási folyamat jellegének. A tudományos érdeklődés terén egy alapos kutatásra épülő, jól megírt, átfogó szociológiai és tematikus munkával (Wendelius 2002) szintén Svédország vezet, bár Norvégiában is megjelent néhány cikk a témában, és mindhárom országban készültek ezzel kapcsolatos disszertációk. A migráns vagy multikulturális irodalom jelentkezése 1970- re tehető Svédországban, a 80-as évek közepére Norvégiában, és lényegében a 80-as évek végén vagy a 90-es évek elején indult meg Dániában. Mindhárom országban jelentek meg antológiák, jelezvén az effajta irodalom bevezetésének és támogatásának óhaját, valamint a fogalmi besorolás szükségességét. Versek, elbeszélések és esszék bukkantak fel antológiákban és egyedi kötetekben, és számos regény is megjelent. Az új témák és referenciális síkok, az új esztétikai és formai minták bevezetése határozottan bővíti és gazdagítja az érintett nemzeti irodalmakat. Mint említettem, nem minden bevándorló háttérrel rendelkező író és műve foglalkozik migráns vagy multikulturális témákkal, a szövegek többsége azonban mégiscsak feltár valamit a migráció és a száműzetés, a kultúrák találkozása és az identitáskeresés tapasztalataiból, kifejezve ezzel az egyének újratájékozódásra és az új országban való berendezkedésre, önérvényesítésre való törekvéseit. A következőkben ezzel fogunk foglalkozni, megvizsgálva, mit nyújt ez az irodalom a kialakulóban lévő multikulturális északi társadalmak ábrázolása és közvetítése terén. Az egyik tudósnak (Müller 1999) a mai bikulturális amerikai irodalomról tett megállapításával élve, ahogy az átírja, mit is jelent ame INDEBORG KONGSLIF.N rikainak lenni, ezek a skandináv szövegek éppúgy átértelmezik, mit is jelent dánnak, norvégnak vagy svédnek lenni. Az alábbiakban válogatás következik nevekből és szövegekből. Igyekeztem a sokféleséget megmutatni mind az etnikai háttér, mind az irodalmi kifejezés terén, ugyanakkor kiemelni néhány olyan nevet, amely sikeressé vált mind a kritika, mind a nagyközönség körében. Svédország Természetesnek látszik, hogy elsőként a svédi irodalomból mutassunk be néhány nevet, és kezdésként nyilvánvalóan Theodor Kallifatidesről kell említést tennünk. Ő ma az egyik legmarkánsabb és legnépszerűbb író Svédországban, aki olyan sok témát jár körül, és annyiféle környezettsen, hogy elég értelmetlennek is látszik őt a „bevándorló-író” kategóriájába sorolni, amelyet bizonyára ő is beszűkítésnek találna. Kallifatides Görögországban született 1938-ban, 1964-ben jött Svédországba, első svéd könyve 1969-ben jelent meg. Egyik legutóbbi, személyes reflexiók és emlékezések rövid fejezeteiből álló könyvében nem minden panasz nélkül jegyzi meg: azok után, hogy 36 éve él az országban, és több mint 30 könyve jelent meg svédül, a hivatalos irodalomtörténetekben még mindig az invandrar-författare (bevándorló írók) címszó alatt tárgyalják. Pedig ez a könyv, az Et nytt land utanför mitt fonder (Egy új ország az ablakom előtt) csodálatosan bizonyítja, hogy a kétnyelvűség és a kettős kulturális kötődés minden velejáró nehézség és időnként kétségbeejtő volta ellenére erős teremtő idét elő teremt, és alkalmat ad az írónak arra, hogy megteremtsen magának egy sajátos, új nyelvet. És noha számos példát találunk a veszteségről és a hontalanságról szóló reflexiókra, ugyanilyen erős megállapítások szólnak arról is, mi adódik nyereségként az érett migráns számára: „Nem váltam svéddé, bár már nem vagyok az a görög sem, akinek hittem magam. Teljesen idegen sem vagyok. (...) Vannak időszakok, amikor csupaszabbnak érzem magam, mint amikor megszülettem. (...). De vannak időszakok, amikor mélységes megelégedés tölt el amiatt, hogy„ megtanultam megszeretni valami mást is, mint ami (eredetileg) megadatott nekem.” Mint hangsúlyoz,ta, a mai világ migránsai, akik nyilvánvalóan megtapasztalták a veszteséget, az élet értelmének kutatása helyett kutathatják az életet magát is. Kallifatides kiterjedt munkáságában kiváltképp két regény foglalkozik a bevándorlás és az integrálódás kérdésével. Az Uddiningar (1970) című egy fiatal görög bevándorlóról szól, aki a 60- as évek végén kerül a svéd társadalomba. A fiatalember akkulturációs folyamatát kíséri végig, a kül- Magyar Lettre Internationale * 61.szám