Magyar Lettre Internationale 2011. nyár (81. szám)

LEFELÉ A DUNÁN - Konrád György: A szabadságról

KONRÁD GYÖRGY A szabadságról Szabadságok: a mozgás, a kifejezés, a helyváltozta­tás, a szerelem, a beszéd, a humor, a magány, a teli tüdővel lélegzés, a félrehúzódás, az elhallgatás, a távozás, a közeledés, a tanítás, a játék, a kérdezés, a beszélgetés szabadsága. És még mi minden! De feladhatjuk magunknak az önuralom leckéjét is. Mint szabadságunk tomnáját. Feltünedezik a kapni akaró ember izgatottsága helyett az adni akaró és tudó ember derűs etikája. Vessünk egy pillantást a magunktól való sza­badságra, ami az önuralom, az autonómia, vagy akár a segítés velejárója. Ahogy öregszünk, egyre több a fájdalom, a fogyatkozás, a kiszorulás, a hiány, a megaláztatás és annak észrevétele, hogy hátra maradunk. És akkor, ha összeszedjük ma­gunkat, napirendre kerül a szabadságunk a kelle­metlen és megszégyenítő élményektől. De még előbb itt vannak a kellemetlenke­dők, itt vannak más olyan emberek, akiknek ha­talma van rajtunk, és akiket bajaink okozójának vélünk. A forradalmak korának a szabadságesz­ménye, a másoktól való megszabadulás, uralmi rendszerek összetörése, és a fent levetése. Hosszú, merev zsarnokságok méhében keletkezett szabad­ságvágy töltötte be az újkori szabadságfilozófiát. A nép leveti az urait, a proletárok a burzsoáziát, a szegények a gazdagokat, az ösztönök az ellenőrző értelmet, az élvezetvágy az erkölcsi fegyelmet. És ezzel járt az értelmes és méltányos élet utópiája is, tehát valamilyen rend igénye és elgondolása. A színpadot betöltötték a szabadság énete vi­szonylatai, az ego és az alter viszonya. Szabadsá­gunk legnagyobb akadálya a másik volt, az ide­gen, a szomszéd, a megszálló, az, aki fölöttünk van, vagy az, aki alattunk van, az, akitől meg akarunk szabadulni, és az, aki meg akar tőlünk szabadulni. Újabban, a paradoxonokra fogékony modern korban ocsúdunk rá a belső harcra, énünk harcára a belé épült elvekkel és elfogultságokkal, tulajdon­képpen önmagával. Több fény irányul az én-én vi­szonylatra. A bennünk rejtőző, elnyomott ösztön, a nemi vágy nagyobb megértésben részesül, ezzel szemben ellenszenv ébred a kritikus okosság iránt. Gyanú a fent iránt, bizalom a lent iránt. Aki hozzászokott és aki nélkülözi A szabadságról többet tudok, ha nélkülözöm, ha a szabadsághiány állapotában vagyok? Elnyoma­tásban az ember tud valamit a hátsó gondolatok bonyolult szövevényéről. De mégis, mintha többet tudna róla az, aki hozzászokott, akinek természe­tes, hogy van. A szabadság nem állandó adottság, hanem gyarapodás vagy fogyatkozás, és közben sok munka, hogy legyen, hogy ne vesszen el. Hozzátapadtam ennek a félmúltnak a történe­téhez, közösségekből kizártak, mérsékelten vet­tem részt a forradalmi eseményekben, szeren­csém volt, nem csuktak be. Voltak kisebb kel­lemetlenségeim, rövidebb letartóztatás, rendőr­ségi zaklatások. És ami illik ehhez, a régi rend­ben sok időt szenteltem a tizenkilencedik száza­di orosz irodalomnak. Félállásban szerkesztettem Gogol, Turgenyev, Tolsztoj és Dosztojevszkij mű­veit. Egyébként, mint hal a vízben, úgy úszkáltam a létezésben, üldögéltem könyvtárakban, estén­ként találkozásokra is jutott időm. Vasárnapi gyerek, veszélyek is kerülgettek, mindet túléltem. Kavartam a bablevest, és ha nem fordulok el, átlövik a fejemet. De milyen ihlet for­dította el a fejemet a fazéktól? No persze, a nő! A velem egy idős, még nem egészen tizenkét éves tökély. Két nappal a felszabadulás előtt, majdnem kivégzett egy nyilas, de legyintett, és otthagyott. K. a művészklubban találkozik egy volt iskola­társával, aki 1944­ decemberében össze volt kötözve az apjával a Duna-parton. A nyilasok sortüze mind­­kettejüket eltalálta, de az apának a mellét, a fiúnak csak a karját. A vízben megpróbáltak mind a ketten fennmaradni, de az apa elgyengült, hátradőlt, a fiú­nak pedig sikerült eloldoznia magát az apjától, elen­gedte, és még utána nézett. A zajlás a folyó közepe felé sodorta hanyatt fekvő apját, aki úgy mosolygott rá, mint aki a vonatablakból visszanéz. Amikor az 1956-os felkelést leverték, amikor Budapest megtelt szovjet tankokkal, amikor oly sok fiatal között a barátaim is nekilódultak, ami­kor elindult a hullám kifelé, amikor a jobbat vá­lasztani lett a józan evidencia, túl minden éssze­rűségen maradtam, és vártam a látogatót, a letar­­tóztatót, a bajokat és örömhíreket, szeretteimet és a magányt. Az elől, ami jön, nem térek ki, és nem is megyek utána. Állok a hetvenes években a metrólépcsőn, nézem az arcokat. Ez talán nem adna fel, akkor sem, ha az érdeke úgy kívánná. Az ott elárulna és kirabolna. Ez tudna titkot tartani, annak viszont jár a szája, mint a kacsa segge. Ezek itt tűrnék, hogy kiemeljenek közülük egyet-egyet, nem bujtatnának, önkéntes foglyok, itt a sunyi és a szélkakas a realista. A puszta tény, hogy még élek és méghozzá kü­lönösebb testi fájdalmak nélkül, hálára kötelez a sorssal szemben. Az öregnek, akivel már hetven­hét éve együtt élek, szívesen jósolnék világ körüli csavargásokat, félő azonban, hogy ez csak badar hetvenkedés lenne. Lakodalomba hívtak, a me­nyegző az élet csúcsa, rendkívüli bőség, testi-lelki lakoma. A lét sötét anyaga is jelen van, nemcsak a ragyogása. Ezen az ünnepen polgárjoga van a bű­völetnek és a rettenetnek. Mivelhogy a butaság mindig túlnyomó, a szel­lem önállósodása vég nélküli folyamat. Hajlandó­­k a bölcs medvetáncot lejteni, miközben a lánc másik végét és a korbácsot az ostoba tartja a mar­kában? Van, aki a párt kutyájából a maffiák ku­tyája lett. Diktatúrákban a demokratikus ellenzék a föld­alatti sajtót használta a szervezett idiotizmus ellen, a lehurrogással meg nem félemlíthető reflexióért. A szamizdat, a titkos és tiltott földalatti nyomtatás és terjesztés kiváló iskola volt. A szolgáló értelmi­ség szerepével szemben, a demokratikus ellenzé­ket a maga útján járó, kereső értelmiség eszmé­nye vezette. Tartózkodó távolság, miért is bíznánk ma abban, akiben tegnap nem bíztunk meg? Csak mert bennünket idéz? így még gyanúsabb. A sza­mizdat inkább a demokratikus idealizmusból nőtt ki, mint valamilyen ellenséges érzésből. Ha a gondolatközlés kormányzati cenzúrá­ja megsérti az alapvető emberi értékeket, akkor megszületik az áthágás, a cenzúrának magát alá nem vető, illegális önkiadás, amelyet olyan em­berek műveltek, akik úgy hitték, hogy egyedül is helyt tudnak állni, ha a büntetőgépezet felelősség­re vonja őket. A szellemi ellenzék a földalatti saj­tóban visszanyúlt az értelmiség tartós értékeihez, mint például a másik ember méltóságának a tiszte­lete, a megfontoláshoz való ragaszkodás, a hazug­ság és az árulás megvetése. Mindent összevéve sikerült magukat megerő­síteniük a megfélemlítés országos masinériájával szemben. A félelem viszonylagos leküzdésének praxisa, a rejtőzés és a kiállás dialektikája, a föld­alatti titkos munka és az érte való nyílt felelősség­­vállalás, a konspiráció és a nyilvánosság kombiná­ciója tanulságos volt. A második évezred vége előtt, a beszéd még hozzá volt kötve a papírhoz, a fogható és kompli­káltan sokszorosítható, tárgyiassága miatt elcsíp­hető és elkobozható anyaghoz. Az elektronika korából visszatekintve ezt megható korszaknak tekinthetjük. A személyiség függetlensége Öt gyerek van most itthon, Jutka autóval ment vá­sárolni, ma lesz a széder este. Mi ezt nem tudjuk előírásosan bonyolítani, a gyerekek talán felolvas­nak valamit a Hagadából, itt van anyám is, majd beleszól. Megemlítem, amit nagyapámtól hallot­tam, hogy ez a szabadulás ünnepe, bármiféle rab­ság alól, mert ez a szerződésünk az atyával, hogy bármely földön, bármely városban erre törekszünk, és ezt ünnepeljük: a mesés felszabadulást. Ez a tör­ténet a fáraóval a római birodalom és megszállás KONRÁD György Mit tud a leveli béka? Palatínus, 2000 Elutazás és hazatérés Nórán, 2002 Fenn a hegyen napfogyatkozáskor Nórán, 2003 A közép tágulása Nórán, 2004 Az író és a város Nórán, 2004 Kakasok bánata Nórán, 2005 Kerti mulatság Nórán, 2005 Csodafigurák Nórán, 2006 Hagyaték, Nórán, 2007 Inga Nórán, 2008 Harangjáték Európa, 2009 Zsidókról Európa, 2010 „Szakma" Magyar Lettre Internationale, 9 „Laura körében” Magyar Lettre Internationale, 13 „Hazatérés Biharba” Magyar Lettre Internationale, 16 „A közszolga” Magyar Lettre Internationale, 20 „Határjárás a melankólia és az irónia földjén" Magyar Lettre Internationale, 24 „A sokemeletes tudat" Magyar Lettre Internationale, 26 „Emberek nagy házban" Magyar Lettre Internationale, 29­11 volt-nincs LEFELÉ A DUNÁN

Next