Magyar Lettre Internationale 2011-2012. tél (83. szám)

LEVELEK MILOSZHOZ - Lukashuk, Alexander: Verset a Szabadság Rádiónak

20 Verset a Szabadság Rádiónak Kedves Czeslaw, ma éjszaka nincs csillag az égen, és én arra az utadra gondolok, mikor Princetonba mentél Einsteinhez tanácsért, hogy emigrálj-e, vagy térj vissza hazádba, ő adott is neked tanácsot, de te nem fogadtad meg, és én mindket­tőtöket megértelek, miközben óránként 160 kilométeres sebességgel hajtok anélkül, hogy megsérteném a közlekedési szabályokat, és te persze kitalál­nád, hogy Németországban utazom, az egyetlen európai országban, ahol a pályán nincs sebességkorlátozás, és így a távolság Prága, ahova megyek, és München között, ahonnan elindultam, valóban viszonylagos, idő kérdése, amibe azonban beleszámít az autó motorteljesítménye, az útburkolat minő­sége, a forgalom erőssége, az időjárás, a sofőrnek a gázpedállal és önmagá­val való kölcsönviszonya, és nem vagyok biztos benne, hogy akár maga Ein­stein képes lett volna ebbe a képletbe belefoglalni, hogy temetésről jövök, ahol Pavel U.-tól búcsúztunk, aki néhány évvel később született, mint te, és egy órával keletebbre, egy óra - ha úgy megyünk, mint én ezen a éjszakán, de ha megpróbálnánk átkenuzni, mint te, barátaiddal a „nyugati utatokon”, akkor persze hosszabb, és nem azért, mert a folyón felfelé, hanem mert a történelem árjával szemben, és a keleti utazás évtizedekre is elhúzódhatott volna, de térjünk vissza Pavel U.-hoz: az ő emigráns sorsa annyira a tiéd is­métlése, hogy még elmondani is kínos, csak a csúcspontját említem - az ő Családias Európájának megírását, egy trilógiáét a Litván Nagyhercegség­ről, az LNH-ról, nyelveiről, etnikai hovatartozásairól, szövetségeseiről és el­lenségeiről a múltban és a jelenben, amit még nemrégen hivatalos szovjet történelemtudománynak neveztek, viszem magammal Prágába az elhunyt utolsó munkájának kéziratát, amelyben szláv és litvin pogány neveket ma­gyaráz, ebben a „Czeslaw” nevet nem magyarázza, de ha megkértem volna, biztos szentel a te nevednek egy fejezetet, és remélem, hogy ha ezt elolvas­tad volna, te is elfogadtad volna néhány érvét, például a saját szövegedben a „kelet-európai nyelvjárást”, amit a Nagyhercegségben beszéltek, „óbelorusz nyelvre” cserélted volna, és még egyet s mást, lehet, hogy már meg is beszél­tétek ezt ott, ahol most mindketten vagytok, bár ez a vita itt is folyik tovább, immár nélkületek, például a multikulturalizmusról, ami a Nagyhercegségben bevett gyakorlat volt, és amit most, a te századik évfordulóbon, európai poli­tikusok elbukottnak minősítettek, amivel én nem mintha nem értenék egyet, csak pontosítom, hogy a multikulturalizmus elbukott, mint a marxizmus, a kommunizmus vagy a nácizmus, de nem mint egy szabad ember személyes viselkedése, nem mint például a szerelem, mert a szerelem eséssel kezdődik, szerelembe esni - tomber amoureux - to fall in love, és nem tudni, hogyan ér véget ez a repülés, te magad is megmondhatója vagy, hogy falling in love is not the same as being able to love. Kedves Czeslaw, a temetésen mintegy húsz ember volt, a halotti toros asztalnál a bal ol­dalamon egy balti emigráns családból származó nő ült, a te háború utáni emigrációs hullámokból, mellette a férje­­ poléziai pravoszláv pópa, őmel­­lette az elhunyt belorusz felesége, aztán a lánya, aki nem beszéli apja nyelvét, chilei férjével, akinek a szülei Pinochet elől menekültek Európába, voltak az asztalnál zsidók, akik Brezsnyev alatt emigráltak a Szovjetunióból, volt ör­mény és ukrán és tatár - az élő multikulturalizmus, LNH egy asztal mellett, különböző dolgokról beszélgettek, például hogy ki veszi magához az elhunyt szép fehér macskáját, és tudom, te is részt vettél volna a vitában, talán még egy pár sort el is mondtál volna Professzorasszonynak, macskám becsüle­te védelmében és nem csak versedből, és a pópa felesége lelkesen támoga­tott volna, neki otthon nyolc belorusz macskája van, férje falujából hordja őket Bajorországba, már kedve lett volna, hogy egy németet vegyen magá­hoz, de aztán kétségei támadtak, mert a macskák multikulturalizmusának a megjelölt terület szab határt, amin túl harci cselekmények kezdődnek, és ha nincsenek határok, ahogy ma nincsenek az európai Európában, hát nincs is hogyan harcolni, hiszen nincs mit áttörni, megkerülni, védeni az utolsó töl­tényig, hanem a francia Autoroute-ról egyenesen lehet a német Autobahnra, a cseh Dalnicére, a lengyel Autostradára menni, és oda sem figyelni a kihalt határátkelőkre, amelyeknek semmilyen új rendeltetést nem találtak ki, még csak gombát sem lehet ott termeszteni, mint a Maginot-vonalon, az elmúlt év­századok történelmi folyamatának ezek a koncentrált megjelenítései csak áll­nak, mint a nemzeti büszkeség vagy alázat emlékművei, semmiben sem kü­lönbözve azoktól a jelektől, melyekkel a macskák jelölik meg a felségterületü­ket, de te azt írod versedben, hogy a macskák nem tesznek különbséget a jó és a gonosz között, pedig szerintem tévedsz, a népek néha kevésbé képesek meghúzni a jó és a gonosz területe között a határt, mint a macskák, mindösz­­sze ennyi kell ehhez: megfosztani őket a történelmüktől, amit mindig kihasz­nálnak különféle szemét alakok, mivel az emberi határvonal nem tér és előny kérdése, hanem mindenekelőtt az értékeké, ehhez pedig nem elegendőek a demokrácia mechanizmusai, sőt Einstein elmélete is kevés, viszont elég egy­szerűen a szeretet. Kedves Czeslaw, kíváncsi lennék, mit szólnál a 21. század eleji belorusz ellenzék népsze­rű szlogenjéhez: „Belaruszt­­ Európába!”, nem az Európai Unióba, sem az Európa Tanácsba, nem a schengeni vagy az euróövezetbe, nem is a NATO- ba, hanem szó szerint ilyen durván, nem azért durván, mert hogy a szlogen­nek van egy másik fele is, amely azt konkretizálja, hogy közben pontosan kit Magyar Le­ttre Interna• 8 3 . s 1011/11 tél___________________________________________ vagyunk szögezve egy képhez, láncra vagyunk verve. Az egyetlen dolog, amit most tehetünk, hogy megfelelünk vagy nem felelünk meg­­ a képnek. Kicsit irigyli azokat az ismeretleneket, akik a beszédmondás mennyei aján­dékában részesültek. Hétköznapi vagyok, szinte kiabálja kései verseiben. Öreg vagyok, gyenge, kétségbe süllyedve. Kiabál, megértve, hogy a tét elmúlt, és hogy ő a templom­ban fekszik, híresen, hidegen, tisztelettel körülvéve. Mint Csuang-ce példáza­tában a halott, bebalzsamozott teknős. Csak egy marad: szellemekkel beszélgetni. Azokkal, akik másképp, még élőre emlékeznek őrá. És ezek valóban eljönnek, visszatérnek. Tamashunas, Sagatis, Aszipovics, a közgazdász Vackonis, Nina és a mu­latságos Anuszevics úr. Oszkár bácsi Csarejából és Tamás doktor Aquinóból. William Blake, a költő. És mások. Ezt írja: ha nincs Isten, akkor mi vagyunk az istenek. Elfordítja arcát, emlékszik a Névre. Megmenekült. SS* És végül a legfontosabb. Belaruszt érdemes lenne kitalálni, hogy legyen ezen a környéken legalább valami szerethető. KÖRNER GÁBOR FORDÍTÁSA Vilnius a sok évszázados belorusz történelemben jelentős szerepet játszik - Vilna a belorusz neve. (­ ford.) ALEXANDER LUKASHUK

Next