Ipari szabványosítás, 1924 (3. évfolyam, 2. szám)

1924-10-05 / 1. szám

II. évfolyami 1924 október 5. 1. szám IPARI SZABVÁNYOSÍTÁS A MAGYAR IPARI SZABVÁNYOSÍTÓ BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYEI Szerkeszti: MARIKÁK DEZSŐ. A MAGYAR MÉRNÖK- ÉS ÉPÍTÉSZ-EGYLET KÖZLÖNYÉNEK MELLÉKLETE. Szerkesztőség: a Magyar Ipari Szabványosító Bizottság titkári hivatala. Budapest IV, Reáltanoda­ u. 13-15. A papírnagyság szabványosítása. Úgy a papírgyártás, mint a papírfogyasztás szem­pontjából fontos szerepet játszik a papír minősége, súlya, nagysága és színe. A papír minőségét és súlyát pontosan előírják a szállítási feltételek, a papírvizsgá­lat igen behatóan foglalkozik vele, a papír nagysága tekintetében azonban még a legnagyobb összevissza­ság uralkodik. Elég, ha a kereskedelmi és hivatalos használatban előforduló számtalan, egymástól eltérő quart-, folió- és aktanagyságra utalunk, melyek megint teljesen különböznek a rajzok méreteitől, úgy, hogy ha aktához vagy levélhez rajzot akarunk mellékelni, annak összehajtogatása valóságos művészetet kíván. A papír­­nagyság rendezése azonban nemcsak a levéltári és rajztári kezelést egyszerűsíti és könnyíti meg nagy mértékben, hanem a kész nagyságok gyártásánál elke­rülhetetlen hulladékot lényegesen csökkenti, tehát igen nagy anyagmegtakarítást eredményez. A külföld már régebben fölismerte a papírnagyság egységesítésének fontosságát, Svájcban és Németországban több kísérlet után sikerült közös megegyezéssel kielégítő megoldást találni, amelyet azután Ausztria és Hollandia is elfog­adott, majd csatlakozott hozzá Belgium, Svédország,­seh­ország és Norvégia is. A papírnagyság szabványosításánál arra törekedtek, hogy a műszaki és technikai vonatkozású rajzok nagy­ságát összhangba hozzák a kereskedelmi és üzleti papí­rok, levelek és nyomtatványok nagyságával. Mindjárt kezdetben tisztában voltak azzal, hogy egyes nagysá­gokat kiragadni és azokat szabványoknak megtenni nem vezetne a feladat megoldásához, ellenkezőleg egész sorozatot kell felállítani, mely a legkülönbözőbb igé­nyeket is kielégítse, és amely sorozatnak minden egyes tagja logikus összefüggésben álljon az összes többivel. Minthogy a papír súlyát négyzetméterenként adjuk meg, kézenfekvő volt, hogy a sorozat kiindulási alap­­nagysága a négyzetméter terület legyen. Az is termé­szetes követelménynek látszik, hogy szabványos nagy­ságú papírt felébet, vagy négyrét hajtva ugyancsak szabványos nagyságot kapjunk. A sorozatot tehát úgy kell megállapítani, hogy az egymásután következő nagyságok területeinek viszonya 1:2 legyen. Ugyan­csak célszerűségi és esztétikai követelmény, hogy az egyes nagyságok hasonlók legyenek, vagyis a terület oldalainak a viszonya az egész sorozatban állandó le­gyen. Erre az a meggondolás vezetett, hogy ha egy négyzetalakú papírlapot felébe, négyrét, nyolcadrét stb. hajtogatunk, akkor felváltva, hol téglaalakot, hol négy­zetet kapunk, tehát a folytonos felezés által nyert soro­zatban két különböző területi elosztás fordul elő, ami a szabványosítás szempontjából okvetlenül kerülendő. A terület oldalainak viszonya az egész sorozatban ál­landó lesz, ha az oldalak úgy viszonylanak egymáshoz, mint a négyzet oldala az átlójához. Ezért az 1 m2 alap­területnek az oldalait úgy állapították meg, hogy azok­nak a viszonya 1 : Г'ι legyen. Az 1 m2 = 841 X 1189 mm nagyságú lapot akárhányszor felezem, mindig olyan nagyságot kapok, mely az alapnagysághoz hasonló, mert az oldalainak viszonya mindig ugyanaz marad. A fenti három feltételt kielégítő nagyságsorozat, mely­­tehát az 1 m2 területből indul ki megszabott oldal­viszony mellett, tagjai folytonos felezés által keletkez­nek, és egészen a bélyeg nagyságáig terjed, az alap­sorozat, mely lehetőleg minden gyakorlati igényt ki­elégít. Mindazáltal fordulhat elő olyan eset is, amidőn az alapsorozat nem elegendő, amidőn az ugrás a fél nagyságról az egészre túlságos nagy, mint pl. a levél­boríték esetében. A levélboríték csak kevéssel legyen nagyobb, mint az összehajtott levél, mégegyszer akkora már pazarlásra vezetne. Ezért szükségessé vált az alap­sorozat mellett még melléksorozatok felállítása is. A melléksorozatok úgy vannak megállapítva, hogy azok nagyságai mindig az alapsorozat nagyságainak geo­metriai középarányosai, ezenkívül az 1 : 2, valamint az 1 : Кг viszony a melléksorozatok nagyságaira is érvény­ben van. Végeredményben tehát a melléksorozatok közbeiktatásával nem történt egyéb, mint az alapsoro­zatnak sűrítése. Tévedések elkerülése végett azonban hangsúlyozzuk, hogy minden körülmények között első­sorban az alapsorozatot kell használni és csak kivéte­les esetben, mint pl. a levélboríték esetében, szabad valamelyik melléksorozathoz fordulni. A szabványos papírnagyság mindig kész árúra vonat­kozik, a nyersméret tehát ennél valamivel nagyobb. Hogy mennyivel nagyobb, ezt általánosan előírni nem lehet, ezt esetenkint a gyakorlat határozza meg. A rá­hagyás, tehát a hulladék, ugyanis változik aszerint, hogy a nyers ívet egyszer vagy többször hajtogatjuk, illetve széjjelvágjuk. A szabványos papírnagyság mé­retei mindig a legnagyobb méretek, tehát a tűrés csak negatív lehet. Ha ugyanis az ívet ismételten felezem, úgy annak pontosan felét, negyedét, nyolcadát stb. kell kapnom. Az elvágás következtében a kapott nagyság valamivel kisebb lehet a pontos nagyságnál, nagyobb sohasem. Levágni lehet belőle, hozzáragasztani nem. Ezért lehet csak negatív tűrésről szó. A papír, legyen az írott, nyomtatott vagy festett, nemzetközi forgalom tárgyát képezi. A papírnagyság szabványosításának tehát csak akkor van értelme és jelentősége, ha az nemzetközileg történik. A német­svájci papírszabványt eddig Európa kilenc állama fo­gadta el, közülük Németországban, Svájcban és Ausz­triában már a gyakorlatba is bevezették. Németország­ban 1923 január óta, Ausztriában 1924 január 1. óta az összes minisztériumokban és állami hivatalokban, a svájci postánál 1923 augusztus 1, a többi szövetségi hivatalban 1924 július 4. óta a meglevő készletek fel­­használása után az új szabványos papírnagyságra tér­tek át mindenféle hivatalos irat, nyomtatvány, rajz stb. használatában. Az állami hivatalokat és intézménye­ket követték a nagyobb ipari vállalatok és papír­kereskedések is, úgy, hogy Közép-Európában a szabvá­nyos papírnagyság ma már általánosan használatban van. Ezt a nemzetközi papírnagyságszabványt az egész föld kerekségére kiterjedt univerzális jelentőséggel ru­házta fel az ezidei stockholmi posta-világkongresszus, amidőn egyhangúlag kimondotta, hogy minden a nem­zetközi postaforgalomban használt formuláré nagysá­gát a német-svájci papírszabvány szerint állapítja meg. A határozat értelmében annak életbeléptetése napjától, tehát 1925 október 1-től kezdve pl. a levelezőlap mére­teinek felső határa nemzetközi forgalomban 105 X/­148 mm. A stockholmi kongresszus határozata kötelező a föld valamennyi országára nézve, miáltal a papírnagy­ság szabványosítása világjelentőségre tett szert. Szakbizottságok jelentése: 1. Papír nagyság. A műszaki rajzok szabványosítását végző szakbizott­ság Láng Károly főiskolai tanár úr vezetése mellett 1923. évi április hó 25-én, december hó 21-én és 1924. évi január hó 23-án tartott ülésein tárgyalta a papírnagy­ság szabványtervezetét A szakbizottság tagjai voltak: Dr. Finály István, Fissinger Pál, Földes Gyula, Füssl Emil, Harkányi János, Hauser Adolf, Hollerung Gábor, Löffler Ferenc, Silberer Béla, Stark Oszkár, ifj. Stein Mihály, Südy Aladár, Vásárhelyi Ernő és Weiner Emil. A szakbizottság elhatározta, hogy mivel Magyar­­ország a papíripari gépeket és nyerspapírt elsősorban Ausztriából, Csehországból és Németországból szerzi be, csatlakozik a körülöttünk fekvő középeurópai álla­mok állásfoglalásához, elfogadja az egymással teljesen egyező svájci, német és osztrák szabványlapot és annak adatai szerint dolgozza ki a magyar tervezetet. Majd ki­mondotta a szakbizottság, hogy két szabványlapnak a kiadását tartja szükségesnek. Az első szabványlap a papír-

Next