A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményének Havi Füzetei, 1927 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1-3. szám
A háború alatt gyáraink száma erősen megszaporo dik. Ennek a nagy föllendülésnek okát a hadfelszerelő iparnak — és itt elsősorban a vas*, fém*, gép*, ruházati és élelmezősiparokról szólunk — hatalmas előretörésé ben kell keresnünk. Ezzel szemben pang a háború alatt a mezőgazdasági gépipar, a luxuscikkeket gyártó ipar és a malomipar. A háborús gazdálkodás természete szükségszerűen maga után vonja a termelésnek rablógazdálkodásszerű jellegét. Az államhatalom, melynek pedig hivatása az lett volna, hogy a termelést a pillanatnyi hasznot nyújtó vállalkozásoktól megszabadítsa, kénytelen volt önmaga hirdetni, hogy a győzelem érdekében a mának és jövőnek minden értékét kockára kell tenni. Egészen természetes, hogy ilyen viszonyok között hamarosan kellett jelentkeznie háborús termelésünk egyik legkínosabb kóros jelenségének, a nyersanyaghiánynak. Az ipar állandóan küzd a szénbeszerzés nehézségeivel, a benzint a hadsereg foglalja le szinte teljes mennyiségben, a háztartások fémkészleteit igénybe veszik, megjelennek, kezdve a margarintól, a fatalpakig a legkülönbözőbb pótszerek, a hatósági üzemek mind nagyobb és nagyobb tért hódítanak és nyersanyagok arányos szétosztásának megszervezésével és végrehajtásával megbízzák a különböző háborús központokat. A később bekövetkező forradalmi időkben ezek a központok, mint a kényszerű megkötöttség szervei, megmaradnak akkor is, mikor a tömegek a szabadságvágy őrjöngő kitöréseiben vélik föllelni az ország gyógyulásának módozatait. A háború megindulásakor az ipari munkásságnak 30%*a hadbaszállott és ez az arányszám 1915-ben 40%*ra emelkedett. A női munkaerők száma jelentékenyen megnövekszik. A két nem közötti arányszámeltolódás oly' erős, hogy még akkor is észlelhető, mikor már két év múlt el a háború után, az 1920. évi népszámláláskor. A munkás szociális intézkedések körét mindjobban és jobban igénybe veszi a rokkantügy rendezésének kérdése. A későbbi forradalmi fejlődés folytán fontos fölemlíteni két, a háborús kormányok által megteremtett szervezetet. Az egyik ezen szervezetek közül a munkásügyi panaszbizottság, mely szervezet az üzemeknek katonai fegyelem alá való rendelése miatt vált szükségessé, a másik szervezeti intézkedés a szövetségek megalakítására irányult, mely szövetségekben a papír*, ásvány* olaj*, gyapjú*, mész*, tégla*, cement* és vasipar szervez* tetett meg. A szövetségek az állam ellenőrzése alatt állottak volna, de munkásságuk komoly megindulását megakadályozta a forradalom. A forradalom kitörése után alakult kormány keres*kedelmi minisztere az egész hadiipart megállítja: föl* becsülésük után elrendeli a muníciógyártás fel* és kész* gyártmányainak beolvasztását, a bőr* és textilgyárakat pedig utasítja, hogy ezentúl polgári szükségletek kielégítésére dolgozzanak, a Népruházati Bizottság rendelkezései értelmében. Mint ez idők változásának szimbólumát látom Weisz Manfréd gránátsajtóit, melyek ebben az időpontban megállanak és nemsokára — bizonyos átalakítások után — elkezdenek velük ekevasakat sajtolni. 2. Elszakadás Ausztriától. 1867 óta iparunk zavartalan kifejlődését mindig a közös vámterület gátolta és ez a helyzet iparfejlesztési politikánknak is sajátos jelleget adott. Tekintve, hogy önálló vámtarifánk nem volt, kénytelenek voltunk iparunknak egyes fejlesztésre szo ruló ágait közvetlenül adományozott segélyekkel ver*senyképessé tenni. Az Ausztriától való elszakadás jelen tette az önálló vámterületet. Közvetlen iparpártolásra ugyan leromlott pénzügyi helyzetünk folytán nem gondolhattunk, de nem is volt rá szükség, abban az értelemben, mint azt azelőtt gyakorolták, mert most már az egyes termelési ágakat vámtarifánk segélyével is módduókban áll megvédeni. Ezen az iparpolitikai meggondoláson kívül kiemelendőnek tartom még azt a körülményt is, hogy egyáltalán nem csodálható, ha egy olyan szervezet, mint a magyar ipar, mely évtizedeken át együtt élt Ausztria iparával, sőt amely közösség a szövetségi viszony elmélyítése folytán, a háború alatt kiterjedt bizonyos mértékben még Németországra is, a közös organizmusból való kiszakadása után nem tudja ezt az átmenetet vérveszteség nélkül átélni. Az osztrák viszony megszűntével kapcsolatban a magyar gazdaságpolitikai felfogásnak egy igen érdekes megnyilvánulását állapíthatjuk meg. 1867 óta annyit regisztráltuk szomorúan azt a tényt, hogy a monarchia államai közül Ausztria az ipari termelés főfészke (hiszen ipara a magyar iparnál 4—5-ször erősebb volt), Magyarország meg agrártermékeivel táplálja Ausztriát, amely nekünk cserébe adja árucikkeit, hogy végre is az agrár Magyarország fogalma szinte öntudatlanul annyira népszerű lett, hogy most határozott harcot kell folytatnunk az ipari termelés nagy fontosságának fölismerése érdekében. 3. Megcsonkítás. 1. tábl. Magyarország vesztesége %*okban a megcsonkítás folytán. A számok beszélnek és hirdetik a trianoni békemű kegyetlenségét. Nem feladatunk a békeszerződés igazságtalanságának és jogtalanságának kutatása, mi csak a tényeket vizsgáljuk és keressük a kibontakozás útjait. A megcsonkított Magyarországban a magyar anya*nyelvűek 88,4%*ot és a magyarul tudók 95-4%*ot érnek el, tehát a Csonka*Magyarországra vonatkozó adatok megközelítőleg a magyarságra, a magyar fajra is jellemzőek. Már most mit mondanak ezek a számok? El*vesztettük az ország területének 67,8%*át és a népesség* nek 59%*át. Haviszont szemügyre vesszük az iparra vonatkozó bármelyik százalékos számot (1. táblázat) rögtön látnunk kell, hogy ezek egyike se éri el nem* csak a területi veszteségnek megfelelő 67 8%*os értéket, de még a népesség veszteségét jellemző 59%*ot sem. Ebből az következik, hogy Csonka*Magyarországon, — tehát a magyar faj lakta területeken, az ipari kultúra sűrűsége sokkal nagyobb, mint a tőlünk elszakított részekén. Ékes bizonysága ez annak, hogy a magasabb szellemi képességeket kívánó ipari foglalkozás iránt mennyire fogékony a magyar faj. Az önálló iparosok számának jelentékenyebb és a segédszemélyzet és gyári* munkások kisebb vesztesége is a mellett tanúskodik, hogy a központi területen volt meg; leginkább a lehető* sége annak, hogy az a nagyipar kifejlődhessék, mely el* látta termékeivel a határszéli területeket is. A gyárak számának 52,2%*os és a gyári termelés eladási értékének 44-4%*os vesztesége, összevetve a területben és népességben beállott nagyobb veszteségi arányszámmal, a mellett tanúskodik, hogy gyáriparunknak legjelentékenyebb része a csonka országban maradt. A termelés eladási értéke alapján vizsgálva az egyes iparcsoportokat, azt látjuk, hogy az átlagos 44-4%*os veszteségen felül károsodott a papirosipar (78-4%), fa* és csontipar (77-8%), fonószövőipar (59-2%), vas* és fémipar (49%) és a vegyi ipar (45-3%). Legkisebb vesztesége a sokszorosító* és a gépiparnak van. A megcsonkítás hatását és következményét részletezni szinte fölösleges. Egyszóval azt mondhatjuk, min* Az ország területi vesztesége .............................. 678% Az ország népességének vesztesége...................... 590% / összes vesztesége .......................... . 491% Az iparral ! vesztesége önállókban.................. foglalkozó , 54-1% kereső vesztesége tisztviselőkben.......... 33-8% népesség vesztesége egyéb segédszemélyzetben........................................... 47-4% Veszteség gyári munkásokban .............................. 43-5% Veszteség gyárak számában ................................... 52-2% Veszteség gyárakban használt motorok lóerejében 50-0% Veszteség a termelés eladási értékét tekintve.. 44-4% Izf. évf. 1—3. szám 2 A Magyar Mérnök, és Építész-Egylet Közlönyének Havi Füzetei