A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményének Havi Füzetei, 1928 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-01 / 1-2. szám
A MAGYAR MÉRNÖK-ÉS ÉPÍTÉSZ-EGYLET KÖZLÖNYÉNEK HAVI FÜZETEI V. ÉVFOLYAM. 1—2. SZÁM SZERKESZTI: Fejér GYULA 1928 JANUÁR—FEBRUÁR Nyugat-Európai építészeti tapasztalatok. Dr. BIERBAUER V,RGIL. Résumé: D’aprés les experiences d un voyage d'études, fait en été passé, l'auteur communique des mouvements de larchitecture moderne ä l’Occident de l'Europe, surtout des tendences et des principes fondamentals du dcveloppement de l’architecture allemande, aprés la guerre, ainsi que de la nouvelle architecture hollandaise, telle comme il avait l’occassion de la connaitre dans les cadres du XI.-eme Congrés International des Architectes. L’idée principale de son cssai est la suivante: l architecture de nos jours se sépara de celle de l’ecclecticisme gréque-romaine, en conséquance des constructions modernes, qui s’étendent toujours plus en plus. 11 nous páráit comme un mensonge de déguiser ces constructions modernes en formes antiques, ainsi que l'architecture merne désire de plus en plus exprimer franchement les nécessité, qu’elle doit satisfaire. D’un part, l’auteur conseille la plus grande prudence envers l'idéologie d une certaine cőterie exagérante, de l’autre part, il attire attention sur l’importance des nouveaux resultate de l’architecture contemporaine. I. Bevezetés. Ha végigtekintünk az európai építészet történetén, e történelem ezer éven át sajátosan egységes képet nyújt. Az építőstílusok felvirágoztak és lehanyatlottak, új és régi irányzatok kereszteződtek, újabb stílusok keltek életre, hogy bizonyos idő múlva megint másoknak adjanak helyet. Az egyes irányok Európa külön*böző sarkain szöktek virágba, majd a Provence-ból in* dult el a fejlődés észak felé, majd meg az északi épíé szet termékenyítette meg a délit. Itália is tudomásul vette a gótikát, majd meg Itália árasztotta el a dél derű* jével északot. A lényeges azonban az, hogy az európai építészet irányai nem maradtak elszigetelt helyi jelentőségűek, hanem a határokat átlépve közös európai stílus alakult ki, amely alapvető vonásaiban egységes volt, bár az egyes országokban a megnyilvánulás tájék szerint nagyon is változatos, s az egységes stílus sokféle lokális színezetet kapott. Más alkalommal, több ízben szólottunk a száz év előtti európai építőstílus duna* menti változatának sajátosságairól s volt módunk e stílusnak mind magyarországi mivoltát, mind pedig euró*pai összefüggéseit kimutatni, s az időbeli eltolódásokra is reámutatni. Ha mai hazai építőművészetünkön végigtekintünk — úgy, ahogy az alkotásaiban megnyilatkozik —, akkor annak általános jellegét az igen komoly, jóindulatú konzervativizmusra való törekvéssel jelölhetjük meg. A hazai barokk és klasszicizáló építkezés példaképeiből kiinduló építőstílus a ma általánosnak, mondhatnék hivatalosan is elismertnek nevezhető irány. Ettől eltérő kísérletekre és törekvésekre csak ritkán akadunk s akkor is inkább csak az elbukott pályamunkákban, felépített művekben azonban még ritkábban. Ha ezzel szemben végiglapozzuk a külföldi publiká* ciókat, könyveket és folyóiratokat, csakhamar felismer* jük azt, hogy a külföld nyugati országaiban, fel egészen Skandináviáig egy egészséges, erőteljes, fejlett, szélesen megalapozott új építőművészet van kialakuló* ban, amely a legmesszebbmenően alkalmazza a kor* szerű racionális szerkezeteket, megtagadja a régi építé* szeti irányokat s azoknak 2500 éves stiláris felszerelé* sét, mert igyekszik alkotásaiban az új anyagok és szer* kezetek sajátos kifejező eszközeit alkalmazni. Ez a helyzet Ausztriában, Németországban, Svájcban és Hollandiában, de bizonyos más értelemben a Skandináv országokban is felismerhető e jelenség. Amint átlépjük a trianoni határt, építészeti értelemben új világba jutunk. Történelmi tapasztalatok alapján talán azt lehetne mondani, hogy a magyar művészetnek sajátos tulajdonsága az, hogy az európai stílusjelenségek évszázadok óta bizonyos eltolódással jelentkeznek nálunk. Ez az assynchronizmus az utolsó évszázadban 15—20 évet tett ki, amint azt Ligeti Pál egyik kitűnő tanulmányában pompásan bizonyított. (L. Magyar művészet II. évf.) így azt lehetne gondolni, hogy a Németországban épp 10—15 éve kivirágzott új klasszicizmus, „um 1800“ mozgalom hulláma hozzánk most érkezett meg. Számunkra azonban ez a magyarázat nem kielégítő. Ha azokat az éveket áttekintjük, amelyek a világháborút megelőzték, úgy ott látjuk Reichl Kálmán, Lajtha Béla, Jónás Zsigmond és Pogány Móric legmodernebb irányú munkáit, amelyekben egy-egy mindenekfelett korszerű út keresése nyilatkozott meg. Lajtha Béla nagy érett művei — az Erzsébetvárosi Takarékpénztár és a vasutcai iskola — szinte megelőzték a nagy hol* landusokat, Reichl Kálmán nem egy műve oly ígéretek* től terhes, melyeknek kiérlelődését szinte egy*egy hol* landus épületben véljük felfedezni. S ezt a fejlődést, ezt a már megnyitott utat derékba vágta ketté a világ* háború nagy európai átka. A háborút követő, szinte már teljes évtized ezzel szemben visszatért a históriai stílusokhoz, s azokat igyekszik a mögöttük rejtve alkalmazott modern szerkezetekre illeszteni. Szemlélve ezt a jelenséget s keresve annak indítóokát, azt nem a művésziekben, hanem a művészinek határain túl, a társadalmi jelenségekben találjuk meg. Rövid meggondolás után nyilvánvaló lesz mindenki előtt a válasz. Az a kemény, nehéz csapás, amely társadalmunkra 1919-ben lesújtott s az orosz társadalmi pestissel verte meg az országot — aka építőművészetünk stiláris visszahajlásának. Ez a keleti rész, mely a társadalmi előbbrehaladás köntösébe öltözve az önkény és a rablás módszereit kívánta meghonosítani, elvette kedvünket a haladás minden formájától, egyedül egészségesnek a hagyományok tiszteletben tartását állítván elibénk, úgyannyira, hogy minden, ami művészetünkben újszerű, külső meg* jelenésében is haladó és szerkezetileg indokolt, szokat* lan bár és csak őszinte volt, bolsevizmusnak tűnt fel. Csak így magyarázható meg, hogy nem egyszer hallot* tunk korszerű, de szokatlan építészi tervekről olyan bírálatot, hogy azok kommunista irányzatúak. Persze az ilyen ítélet, bár lélektanilag érthető eredetű, lényegében azért nem fogadhatók el, mert hiszen a bolsevizmusnak a művészethez semmi köze nincsen , mert az újszerű formák nem egy bizonyos politikai felfogásból nőttek, hanem a művészi őszinteségből, az új anyagoknak és szerkezeteknek igaz és őszinte formálásából. A szigorúan polgári Hollandia, mint a kapitalizmust nagyszerűen megjelenítő rajnai iparkerület építészete, ugyancsak modern és mégis a bolsevizmus vádjával aligha illethető. Ne feledkezzünk meg arról, amit Széchenyi István 1837*ben írt az építészetről, szólván: Milyen szemtelen* ség néhány száz vagy ezer évvel előbb bizonyos szabályokat állítani fel a jövök számára, vagy inkább mily gyávaság ily szabályok rabja, sőt bolondja lenni örök* leg! Győzzön ok és csak az ok, ne a régiség... Az elmondottak alapján úgy tetszik, hogy építő* művészetünk fejlődésében bekövetkezett konzervatívabb irány okai nem a művésziekben, hanem egy társadalmi állásfoglalásban keresendők. Ha azonban ezt ma — gróf Bethlen István nagy konszolidáló munkája* nak hetedik esztendejében — elfogulatlanul megállapít* juk, akkor a téves következtetés, vagy ha tetszik a ma már idejét múlta társadalmi előítélettel szakítanunk kellene s az országépítő munkával párhuzamosan meg kellene kezdenünk a továbbfejlesztést, a stílusépítő munkát. „Mert az a veszedelem fenyeget bennünket.