A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 25. évfolyam (1891)
3-4. szám - Péch József: A Tisza mentén 1890-ben végrehajtott magasságmérésekről
A Tisza mentén 1890-ben végrehajtott magasságmérésről.* Péch Józseftől. Mielőtt a tiszamenti magasságmérésnél követett eljárás megismertetéséhez fognék, előbb elmondom, hogy miért és mily előzményekkel tettük meg ? Tettük: a Tisza mederalakulásának nyilvántartása végett. 1888-ban ugyanis a vízrajzi osztály megkezdette azokat a fölvételeket, amelyek kétségbevonhatatlanul mutassák meg a Tiszának jelenlegi állapotát, hogy összehasonlítva a szabályozás megkezdése előtti állapottal, biztosan megállapíthassuk azt a változást, mely a szabályozás megkezdése óta a Tisza medrében és vízfolyási viszonyaiban beállott, amely változás tehát a szabályozásnak tulajdonítható és mint eddigi eredmény fölötte tanulságos lesz a Tisza-szabályozásnál követett eljárás majdani megbírálásakor. Minthogy pedig a Tisza mederalakulása főleg négyféle tekintetben történhetik, felvételeinket is négy irányban teljesítjük, úgymint: 1. Átalakulhatott a folyás iránya; vagyis: megváltozhatott időközben a folyam medrének helyzete. 2. Átalakulhatott a meder fenekének mélysége és partjainak magassága ; vagyis: megváltozhatott a folyam hosszszelvénye. 3. Átalakulhatott a meder szelvényének alakja és területe; vagyis: megváltozhatott a folyam keresztszelvénye. 4. Mindeme változások következtében megváltozhatott végül a vízszín esése, valamint a kis, közép és nagy víz levonulásának ideje; a meteorológiai tényezők hozzájárultával pedig megváltozhatott a kis, közép és nagy víz magassága, beálltának ideje és tartama. E négy irányban indítottuk meg tehát 1888-ban fölvételeinket és szakadatlanul munkálkodva rajtuk, eddigelé a következőket végeztük el belőlük Tekeházától kezdve a Dunába ömlésig: * Előadatott a Magy. Mérnök- és Építész-Egylet Vízépítési Szakosztályának 1891. évi február 3-án tartott ülésében.