Magyar Mezőgazdaság, 1992. július-december (47. évfolyam, 27-53. szám)

1992-11-18 / 47. szám

Zöld Hét Berlinben és Budapesten Szüret után borral­­ az EK-ban Jövő januárban 400 négyzetméter­nyi területen mutatkozik be Ma­gyarország a Grüne Woche-n, Ber­linben. Ezúttal több olyan német cég is a magyar standon állít ki, amelyik korábban a magyar part­nerrel együtt külön jelent meg. A Grüne Woche az egyik legjelentő­sebb nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállí­tás, amelyen a kiállítók felmérhetik az élelmiszerek és az élvezeti cik­kek közvetlen árusításával termé­keik eladhatóságát. A jövő évi rendezvényen a me­ző- és erdőgazdaságon, a kertésze­ten és a kereskedelmen kívül nagy területen mutatkoznak be a nö­vénytermesztés és az állattenyész­tés legújabb technológiái és a leg­modernebb eljárásai. Nagy hang­súlyt kap majd a középkelet-euró­­pai országok agrártechnikája is. Az idei „Zöld Hetet” közel fél millió látogató tekintette meg, s közülük 95 ezren az agrárszakmá­hoz kötődnek. Az összesen 1068 kiállító közül 515 külföldi volt. A világ minden tájáról 62 ország hoz­ta el és kínálta termékeit. A látoga­tók között, az élelmiszerágazat képviselői, nagy- és kiskereskedők, importőrök, bel- és külföldi mező­­gazdasági szakemberek éppúgy megtalálhatók, mint a fogyasztók, a nagyközönség. Az 1992-eshez hasonlóan a kiál­lítók jövőre sem csak termékkósto­lóval, megvásárolható élelmisze­rekkel várják a látogatókat és a szakközönséget, hanem különféle szakmai programokkal. A program része a Fruit Logiszti­ka, a nemzetközi gyümölcs- és zöldségmarketing vásár, amelyet az AMK Berlin a düsseldorfi Fruchthandel Magazinnal közösen rendez. Ezen a csomagolás és szál­lítás teljes palettája tekinthető meg. Minderről bővebb információ­hoz juthatnak egy másik, most szü­lető élelmiszeripari kiállításon, a Foodapesten, ahol az „A” pavilon 107/02-es standján várják az ér­deklődőket az AMK Berlin, illetve a Német Gazdaság Magyarországi Képviseletének munkatársai. Információink szerint valószínű­leg Berlinben mutatják be az új magyar jelmondatot, amely a né­met nyelvterületen rossz hangzású rövidítése miatt váltja fel a Gutes aus Ungarn-t. Ám ez a Zöld Hétig maradjon titok! (Munkatársunktól) ! Csak egy pillanatig tűnt borháború­nak, ami a minap oly nagy erővel tört ki az Egyesült Államok és Franciaország között, hogy azután az európai tizenkettek is felvegyék a kesztyűt. Az új világ termelői nem tűrk, hogy az öreg kontinens agyon­támogatott parasztjaival, azok portékájával kelljen megmér­kőzniük a saját piacukon is. Végté­re a GATT-tárgyalásoknak is ez a kulcskérdése, nevezetesen a támo­gatás és annak leépítése. Nyár derekán e hasábokon rész­letesen foglalkoztunk ezzel a témá­val, s bizony azóta nem sok történt­­ a múlt hétig. Akkor a borháború agrárütközetté vált, sokak szerint meg is rendült az Európai Közösség „agrárminiszterének”, az általában kompromisszumokra hajló, de a termelőkkel kemény Ray Mac Sharry-nek a pozíciója. A csata nem dőlt el, az állóháború maradt, csak éppen az Egyesült Államok nem várja az európai termékeket, kiváltképp, a bort. Ha a GATT- tárgyalások olyan régen húzódnak, ha ezt a viták közben is mindkét fél makacs termelés közepette tűr­te, akkor miért pont a bor az a „stratégiai” termék, amely kenyér­­törésre vitte az ügyeket? Ami közismert: bor­túltermelés jellemzi Európát. A bornagyhata­­lom címére pedig a tizenkettek döntő része joggal tart igényt. Fran­ciaországban a bor a mezőgazdaság egyik alapcikke, őket már a tüzes spanyol és portugál bor is zavarta, nekik elég volt az olasz és a német konkurencia. És, mert bor van bő­ven, a Közösség Brüsszeli Bizott­sága egy idő óta reformra készül, a szőlő- és bortermelési csomagter­vet bármelyik pillanatban beter­jeszthetik. Ez az elképzelés a leg­szigorúbb mennyiségi és minőségi korlátozásokat tartalmazza. A né­met termelők például azért „lepőd­tek” meg, amikor elolvasták a cso­magot, mert újra kell értékelniük, melyek az igazi borvidékeik, mek­kora lehet a maximális termésho­zam, az évi mustmennyiség, és a felhalmozott készlet. A dologban mi sem maradtunk érintetlenek: megjelentek az első aggodalmas cikkek arról, hogy szé­lesedik az európai borpiac, Auszt­­ria, Magyarország és Csehszlová­kia is belépett a harcba. Vásárlóerő­ben erős a skandináv piac, de erről ma még nem tudni, kinek a borát részesíti előnyben a jövőben. Ha az Európai Közösség új tagokat vesz fel, a piaci verseny a bor területén különösen kiéleződik. A nyáron Németországban 26 „borállam” szakemberei azt hangsúlyozták: következetes minőségpolitikára van szükség. De mit is jelenthet ez az ottani szakfolyóiratok szerint? Nos, nem ízt, illatot és zamatot, nem a bor bukéját. Abban mindenki jónak tartja a maga portékáját, sőt elisme­ri a konkurencia nedűjének erénye­it is. Megjelent viszont a környezet­­barát szőlő- és borgazdaság köve­telménye Brüsszelben. Már 1990 vége óta folyik a vita, amelyből kiderül, hogy erős az a nézet, amely a kevésbé intenzív szőlőtermelést tartja kívánatosnak. A környezet­barát agrárpolitikára Németország­ban kidolgoztak programot, így ott az esetleges, új követelmények tel­jesítése könnyebb lehet, de a helyi megoldások, a borgazdáknak nyúj­tandó segítség rendje ott sem ké­szült el. Az idézett összejövetel a ter­melés-orientáltságról a piacorien­tált borágazatra teszi a hangsúlyt. Ezért a már említett környezetba­rát, minőségi követelményeket nö­velő szabályozás mellett a nyugati termelők kemény piaci rendtartás megalkotását sürgetik. Ehhez a Kö­zös Piac illetékes igazgatója hozzá­teszi, hogy egységes és teljeskörű reformot akarnak. Ez a borpiaci szabályozás 1993-ra készül el, meghatározza az ágazat fejlődésé­nek jövőjét és bizonyossá teszi a piac stagnálását. Beépítenek egy úgynevezett „szolidaritási elvet”, amelynek érvényesülését már meg­születése előtt sokan vitatják, hisz például a német asztali borok ára ezzel csökkenne, s persze a költség­vetés bevételeit is rosszul érinten egy ilyen döntés. Csökkenteni kel­lene az asztali bor szőlőjének ter­mőterületét, és elkülönülten szabá­lyozni a minőségi borvidékeket. Azt általában elismerik a tagálla­mok, hogy minden európai ország­nak meg kell hagyni a jogot é lehetőséget a saját, hagyományos speciális borkultúrájának megőrzé­sére, ápolására. A Brüsszeli Bizott­ság valamennyi eddigi tervezete tartalmazza is ezt a lehetőséget. Ezzel kapcsolatosan a néme gazdaságpolitikusok arra emlékez­tetnek, hogy országuk első a borim­portálók rangsorában, negyedik az exportőrök és nyolcadik a borter­melők között A németek szerint a GATT-tárgyalások felkeverik a borvilágot, de őket nem másítja meg a várhatóan keményebb ver­seny. Az osztrákok már óvatosab­bak, arról beszélnek, hogy az EFSZ tagállamok szorosabb piaci védel­met élveznek jelenleg a külső pia­cokkal szemben, de ezen a területen könnyítésekre lehet számítani. Ez pedig nem hagyja az osztrák borter­melőket és borkereskedőket érin­tetlenül, hiszen ők jelenleg az Euró­pai Közösséggel évi százötveneze hektoliter bort forgalmaznak. Megszólalnak, tiltakoznak és ja­vasolnak a termelők, a politikusok csak éppen azt felejtik el, hogy nemcsak a bor sok a világban, a vevő is mintha kevesebb lenne mint korábban. Ezt azzal magya­rázzák, hogy kiváltképp az Egye­sült Államokból indult el az az alkohol­ellenes propaganda, amely a szőlőnedűt a többi alkoholos ital­lal egy sorba állította, amely irtotta a borreklámokat. Majd felére visszaesett a borfo­gyasztás Olaszországban és Fran­ciaországban, ahol az elmúlt háron évtized átlaga szerint egy ember évente 120 litert ivott meg. Belén­dült a propaganda: a bor egészsé­ges, serkenti az agyműködést, kaló­riamentes, véd az ére­lm­eszesedő ellen, különben is évezredes kultú­ránk szerves része, vagyis vegyék igyák! Hogy a termelő termelhesse a kereskedő eladhassa. Mert az üzlet az első, a borháború kereske­delmi háborúvá szélesedő amerika és közös piaci vitájában is. Tardos Júlia 1­0 MAGYAR MEZŐGAZDASÁG • 1992. NOVEMBER 18.

Next