Magyar Mezőgazdaság, 2001. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-03 / 1. szám
KERT(-)ÉSZ Alföldi szőlőtakaró A bort 1999-ben jövedéki termékké nyilvánították. Ezzel a törvénnyel többet foglalkoztak - és foglalkoznak - manapság, mint a szakmát igazán szolgáló kérdésekkel. Ám nem a jövedékiség ténye, hanem a törvény során kialakított túlzott bürokrácia a sérelem fő oka. A törvény indoklása - mely szerint a hamis termékek gyártása miatt szükséges álindok, a valós ok: az EU csatlakozás során szükséges a jövedékiség, hiszen az unió területén mindenütt jövedéki termék a bor. E gondolatok a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa beszámolójában hangzottak el. Cikkünk a kecskeméti előadás alapján készült. Gond, hogy a magyar törvény túlzott, túladminisztrált, valamint olyan terheket ró az ágazatra, ami felesleges. Néhány példa: szőlőtermesztőknek szőlő-pincekönyv (már az elnevezés is szörnyszülött) vezetését írja elő. Ez felesleges, mert a szőlő származási bizonyítványában minden fontos adat szerepel, ennek alapján a szőlő hivatalos nyilvántartásba kerül! A bor adóraktárnál helyes a bor-pincekönyv ötlete, de az egész tartalmi, adatrögzítő része nem átgondolt, komplikált, nem gyakorlatias. A vámhivatal felé történő adminisztráció feleslegesen ismétlődő (mintha büntetésből ugyanazt az adatot többször leíratná a gazdákkal az ötletgazda). Ha elad a pincészet egy liter bort, 5 forint adót fizet utána, tehát ezt adminisztrálni kell, helyesen. De miért olyan sokszor, ismételve? (számla Ft/1 adattal, TKO, TKO összesítő, ugyanez vevőnként, KNYHZ több példányban). Természetesen ezen túl, a borászati üzemek a számviteli törvény szerint könyvelik is tevékenységüket. Ennek pedig alapja: a számla! Ez a bizonylata a sajnos nagymértékű, 25 százalékos áfának is! Az adóról még annyit: az EU bortermelő államaiban 0 kulcsos a bor jövedéki adója - a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa is ezt javasolta és képviselte kezdettől fogva -, de az áfa jellegű adó is 20 százalék alatt van! Gyökereztető A hegyközségek szuverén szervezetek, teljes önállósággal. Munkájukat azonban nem lehet a törvény írott betűivel teljesen lefedni, másrészt azt meg is kell tanulni. Erre is hivatott - már mint az ismeretek feltárására, átadására - a hegyközségi tanács. Szakmai tanácskozásokon, valamint a tanács közgyűlésen alakították ki a borvidék fajtapolitikáját. Bár igaz, hogy a fajtalista rendkívül bő kínálatot ad (60 fehér, 16 kékszőlő fajta, 3 kategóriában), de az 1998- as felmérésben 10 fajta adta a telepítendő terület 93 százalékát. A hegyközség 1999- ben felmérte a következő 10 év telepítési szándékát. Évi 800 hektárt, összesen 8500 hektárt terveztek a gazdálkodók. E tervben 13 fajta adja az összes terv 82 százalékát. A meglévő 25 ezer hektár árutermelő terület 65 százalékát 10 fajta foglalja el - közülük 6 asztali és 4 minőségi bor termelésére alkalmas. Ezek a területnagyság szerinti sorrendben: Arany sárfehér (Izsáki), Zalagyöngye, Ezerjó, Kékfrankos, Cserszegi fűszeres, Rizlingszilváni, Kövidinka, Kadarka, Kunleány, Olaszrizling, míg a tervezett telepítés első 10 fajtájának sorrendje: Kékfrankos, Cserszegi fűszeres, Cabernet sauvignon és franc, Olaszrizling, Zweigelt, Bianka, Kunleány, Chardonnay, Rajnai rizling, Ezerjó. Ebben a felsorolásban már megmutatkozik a minőségi váltás. Gond csak az, hogy a jelenlegi telepítés üteme nem elég. Ha meg akarják a jelenlegi területnagyságot őrizni a borvidéken, akkor évente legalább 800 hektár szőlőt kellene telepíteni! Ha viszont gyorsítani szeretnék a fajtaszerkezet átalakítását, és a már elhagyott szőlőültetvények helyett újakat terveznek, akkor ezer hektár a minimális éves telepítési ütem. Jövőkutatás a tőke mellől A borvidéket nézve a legfontosabb kérdések a következők: - Van-e és milyen a jövője az itt érintett 30 ezer családnak? - Van-e és milyen a piaci helyzet? Erre akkor ad választ az országot felelősen irányító kormányzat, ha tisztázza az agrárstratégiát, benne a szőlőborágazat szerepét, majd ismerteti, megvitatja az érintettekkel, s mozgósító erővel segíti a végrehajtást. A jövőképhez először számba kell venni a borvidéket, amelynek összes szőlőterülete 28 928 hektár. A tagok száma 31 686. Ebből adódóan az átlagos birtokméret 0,91 hektár. Ez, bár jobb, mint az országos, de mutatja a szétaprózottságot. Következéskép: a szőlőt sokan művelik mellékfoglalkozásként. Jobban megnézve a birtokméretet: 1 hektárig 21 260 gazdát, hegyközségi tagot találunk, 1-5 hektáros birtokok száma 10 ezer, 5-10 hektáros 305,10-30 hektáros 75, 30-100 hektárig 31, 100 hektár feletti birtok van a borvidéken. A birtokméret eldönti, hogy a szőlőtermesztők zöme nem gondolhat szőlőfeldolgozásra, pinceépítésre. Termését szőlőként kell értékesítenie, ezért nem csak a borpiacnak, hanem az integrációs lehetőségnek és színvonalnak is kiszolgáltatottak! A családi gazdaságok már 5-10 hektáros szőlőbirtokon is elkezdik a borászkodást. Igazolja ezt az, hogy a jövedékiség kapcsán csak Bács-Kiskun megyében 4000 egyszerűsített, és 150 bor adóraktári engedélyest regisztráltak. A korszerű borászat rendkívüli tőkeigényes, kis borászati üzemben nem gazdaságos, főleg a borvidék termékszerkezete mellett (a termelés 33%-a minőségi, 66%-a asztali bor). Tehát megfelelő üzemméret kell. Az integráció erősítése stratégiai cél! Ma sok még itt a tennivaló, s ez is látszik a szőlő-bor felvásárlási árakon. Árháború A fehér asztali borok alapanyagául szolgáló szőlők árszintje 1999-ben kompenzációs felárral együtt 30 forint alatt volt! Fizetési készségtől függően - aki azonnal fizet, az olcsóbban megkapja a szőlőt - kilogrammonként 24-26 forintos szőlőárak is voltak még 1998- ban. Lényeges elmozdulás csak 2000-ben történt meg, amikor 40 forint körül alakult a fehér asztali borszőlők ára. A kékszőlők ára évek óta kedvezőbb. Ez 1998-ban 50, 1999- ben 60, 2000-ben 80 forint - mint középár - körül alakult. Extraprofit a borászati tevékenységben nem képződött, hiszen az asztali borok árszintje 60 forint körül volt egészen 2000. második feléig. Ilyen kimenő árszint mellett a bejövő árakra az országos átlagnál nagyobb mértékben hatott az infláció. A mai ipari árak, az adózás, a bérek stb. figyelembevételével, tehát a közgazdasági környezetben 70-100 forint körüli szőlő árszint a reális! Ezt természetesen a borok árának is követnie kell. A gazdák tőkeereje, árbevétele még így sem fedezi a bővített újratermelést, tehát a fejlesztések (telepítés, borászat korszerűsítés) területén állami beavatkozásra szükség van a fenti árszint elérése után is, ha versenyképes szőlőtermeléssel és borászattal szeretnének az Európai Unióba lépni. V. S. 2001. JANUÁR 3 • MAGYAR MEZŐGAZDASÁG 13