Magyar Művelődés, 1924 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1924 / 1-2. szám
34 elvi álláspontból talán lehetett volna engedni. Elismerem, hogy a többtípusú középiskola, éppúgy, mint a koedukációs, paedagogia pauperum, de vájjon hol találunk földrészünkön nálunk szegényebbeket? Úgy hallatszik, hogy a budapesti piaristák, akiknek gimnáziumában minden osztály párhuzamos, szerették volna e gimnázium mellett a reálgimnáziumi tagozatot is bevezetni (emellett szólt a görögöt tanulók — 148 — és a görög pótlék — 184 — megoszlása is), éppúgy a népes debreceni ref. főgimnázium is. Kettős típus szempontjából figyelembe jöhetett volna még néhány nagynépességű gimnázium, így pl. a győri bencés gimnázium 581 tanulóval (Magyarország e rendkívül fejlett s egyik legnépesebb vidéki városában éppen a leggyakoribb típus, a reálgimnázium most nincs képviselve), az egri cisztercita főgimnázium (495 tanuló, 110 görögöt, 102 görögpótlót tanult), a kaposvári állami reálgimnázium, mert e gyorsan fejlődő vidéki városban egy középiskola (615 tanulóval) immár nem elegendő. A kérdés azonban egyelőre el van döntve s most meg kell várnunk, hogy az élet e döntést szankcionálni fogja-e? A háromféle középiskola tantervének megállapítása után el kellett dönteni, hogy az egyes középiskolák a három típus között hogyan osztassanak szét? Erre vonatkozólag is az Országos Közoktatásügyi Tanács készített javaslatot, amely csekély változással tényleg életbe is lépett; a lényegesebb eltérés a javaslattól abban állott, hogy a Tanács ezt az alkalmat felhasználva, egyúttal a középiskolák szervezése terén a múltban elkövetett hibákat is meg szerette volna szüntetni s abból az elvből indulva ki, hogy mostani viszonyaink között a középiskolák száma ittl nagy, nem kevesebb, mint tizenhét középiskolának megszüntetését, illetve polgári vagy mezőgazdasági középiskolává való átalakítását hozta javaslatba. A megszüntetésre ítélt középiskolák fenntartói azonban, amint előrelátható volt, minden követ megmozgattak s a legnagyobb áldozatkészséget tanúsították, csakhogy új vagy régi, de egyformán szívükhöz nőtt iskolájukat megmenthessék. Védekezésük és áldozatkészségük (tartani lehet attól, hogy inkább csak ígérgetésük) teljes sikerre vezetett s a tizenhét középiskola közül csak egy, az épület és felszerelés, s nagyrészt tanulók nélkül levő, Beregszászról előbb Tarpára, majd Fehérgyarmatra átköltözött állami főgimnázium (az V—VIII. osztályban 33 tanulóval) szűnt meg az idén véglegesen; egy másik, amelynek szintén se épülete, se felszerelése, elegendő tanulója (V—VII. osztályban 39 tanuló) s jelenleg még gazdája sincsen, a nyírbátori volt minoritarendi, jelenleg állami kezelésben levő főgimnázium, szintén az enyészet szélén áll. A többi középiskola további fennmaradását bizonyára az a körülmény is elősegítette, hogy a már évek óta tervezett mezőgazdasági középiskola még mindig nem tudott létrejönni, mert Magyarországon, ebben a par excellence agrárállamban, ezen, a más országokban meglevő és régóta sikerrel működő iskolafaj létesítését a földmívelésügyi minisztérium fölöslegesnek és káros-