Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 4. évfolyam 1928
TANULMÁNYOK - Rédey Tivadar: A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KIÁLLÍTÁSA Új szerzeményi kiállítás ez, legnagyobb közgyűjteményünk utolsó évtizedbeli gazdagodásának bemutatása, mintegy beszámoló az intézet restaurációs munkájáról a nagy összeomlás óta. Mert ennek az évtizednek küszöbéről az 1919-es vörös fantom romlik vissza, mely a nemzeti géniusznak erre a legősibb csarnokára is szemet vetett. A veszedelem elmultával újjáéledt a magyarság ragaszkodása történeti múltja s intézményei iránt, s hogy ez a ragaszkodás a nemzet múzeumára is milyen cselekvőleg kiterjedt, annak beszédes tanúsága ez a kiállítás. Megnyilvánult ez a hatékony ragaszkodás a kultuszkormányzat részéről, mely az intézet ügyét a maga szívügyéül tekintette, megnyilvánult az intézet vezetősége részéről, mely a nehéz időkben nem akadályt látott, hanem fokozottabb munkára sarkaló erőt, s megnyilvánult a társadalom részéről, mely a kormányzati s múzeumigazgatói törekvéseket megértette s azoknak a maga lelkes áldozatkészségével segítségére sietett. E három tényező összefogásának köszönhető, hogy ez az évtized a Múzeum életében derekas és eredményes munka korszaka volt, nem pedig „fajulva tengés, olcsó időnek hasztalan soka". A múzeumi gyűjtemények elhelyezésének gyökeres rendezésével függ össze az a körülmény is, hogy a nagyszabású kiállítás befogadására — az állattári osztály elköltözésével átmenetileg felszabadult termek igénybevétele útján — alkalmas helyiség kínálkozott. A kerek kupolacsarnok, a monumentális díszterem, meg a két kandallós interieur mellé még öt, ezekhez csatlakozó, újjáalakított termet nyitottak meg, s ez a kilenc kiállítóhelyiség a történeti jellegű múzeumi tárak új anyagának tekintélyes hányadát tárja a nyilvánosság elé. Mert teljességről szó sem lehet. Kivált a könyvtári s a néprajzi osztály volt kénytelen néha százakra vagy éppen ezrekre menő darabszámú gyarapodási tételeket néha csak egy-két kimagasló, repraesentáns darabbal szerepeltetni, s még így is csaknem nyolcéves, szűkszavúan fogalmazott vezetőkatalógus sorolja fel a kiállítás látnivalóit. A rotunda-terem közepén nemzetünk megaláztatásának egyik legfájóbb emléke, Fadrusz pozsonyi remekének siralmas romhalmaza fogadja a látogatót. Politikai elvadultság áldozatául esett ez a márvány emlék, mely már művészi értékénél fogva is számot tarthatott volna a kultúrvilág minden politikától mentes, osztatlan hódolatára. A törmelékek előtt ott látható a szobor első tervének gipszmodellje is, arról is alkotójának nemes fantáziája és formáló lendülete sugárzik felénk. A körterem fala mellett az Éremtár tárlói sorakoznak, a klasszikus s a hazai érdekű numizmatika körébe vágó változatos anyaggal, valamint az érem- és plakettművészet újabb termékeivel. Ez utóbbiak művészi értéke nagyon különböző, az osztály e részben az ettől független teljességre törekszik. De az átlagból vagy átlagon aluliból csak annál jobban kiütközik a művészileg elsőrangú, s a bemutatott sorozatban akad ilyen is akárhány. A kupolacsarnokból nyíló nagy díszterem, amely az utóbbi években folyt belső átalakítások során visszanyerte az alkotójától tervezett nemes térhatását, — a Történeti Osztály anyagát fogadja magába. Itt tárgyi, materiális darabok tarkasága vár a látogatóra, de olyan tárgyaké, melyek mind szellemet sugároznak, a magyar történeti múlt szellemét, a nyilvános és magánélet megnyilvánulásainak beszédes emlékeit. Az Árpád-kortól a legközelebbi múltig nyoma van itt mindennek, ami a magyar lélekben valóban nyomot hagyott; megannyi drága emléke egy évezredes kultúrának, mely a legirtóztatóbb megpróbáltatások között is lépést tartott a haladó Európával, s amit attól kapott, ahhoz még hozzáadta a maga lelkiségének színeit is. A kiállításnak erről a csoportjáról folyóiratunk jelen füzetének más helyén talál az olvasó tüzetesebb megemlékezést.