Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 5. évfolyam 1929
KISEBB CIKKEK - IN MEMORIAM - Burger Lajos - Gara Arnold
IN MEMÓRIÁM BURGER LAJOS. Visszavonult, szerény szárkozott ember volt Bürger Lajos, annyira kikapcsolta magát a nyilvános életből, hogy még halála híre sem jutott el sem a közönséghez, sem pályatársaihoz. Mi is csak most értesültünk róla, hogy ez év február havának 12-én elköltözött az élők sorából. Befelé irányított, filozófiai szemléletű, töprengő temperamentum volt, éppen nem a cselekvés embere s talán vérmérsékének ez a sajátossága magyarázza meg azt, hogy miért festett oly keveset. Minden gondját lelke kiművelésére, műveltségének gyarapítására fordította, e mellett ideges, tépelődő természet volt. Egy ilyen, a cselekvő élettől távol álló ember talán régen belepusztult volna az élet küzdelmeibe, ha a sors nem biztosít számára a két Andrássy Gyula grófban pártfogókat. Az ő házukban lakott Budán, nyaranként pedig a tiszadobi grófi kastélyban volt műterme. Művészi munkálkodása messze túlnyomó részt arcképek festésére szorítkozott, más tárgyat csak nagyritkán dolgozott fel s kivételesen állított ki, ilyenek voltak a „Mulandóság" (1888), amely a Könyves Kálmán reprodukciójában jelent meg, ilyen volt „Petőfi halála", amelyet az ezredévi kiállításra festett, ilyen a „Pipázó férfi", amelyet azonban már kevésbbé képnek, mint inkább tanulmánynak festett. Ez most a Székesfőváros birtokában van. Ily műveken kívül néhány másolatot is festett renaissance mesterek műveiről, mint a Képzőművészeti Főiskola stipendistája: ezek ennek az intézetnek tulajdonába kerültek. Tanulmányainak során a Benczúr-mesteriskolában töltötte a legtöbb időt s művészetében talán ez hagyta a legtöbb maradandó nyomot. Sajátságos lelki alkatánál fogva, amely oly kevéssé kívánta a cselekvést, inkább kívülről jövő ösztökélésre festett, innen van, hogy oeuvrejének túlnyomó része képmás. Már első nyilvános fellépése is ilyen: Károlyi Gábor gróf képmásával jelent meg először a Műcsarnokban, 1886-ban. Azután végigfestette a fiumei kormányzók arcképeit a fiumei kormányzósági palota számára, közéleti embereink közül megfestette Pauler Tivadart a Tudományos Akadémia, Rupp Zsigmondot a Budai Polgári Kaszinó, Pálffy Ferencet a szegedi városi múzeum, Török Jánost a temesvári városháza számára, ezenkívül néhány budapesti család tagjainak arcképét. Bürger Lajos Esztergomban született 1859 január 6-ikán. Első tanulmányaihoz 1877-ben fogott Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán, azután egy ideig Münchenben, míg 1884—1891. ismét Budapesten tanult, a Benczúr-féle mesteriskolán. Közben sokfelé utazott, 1900-ban Firenzében, azután állandóan Budapesten működött. Művészeti életünkben semmi 351 módon sem vett részt, bár pályatársai becsüléssel tekintettek reá. 1927 nyarán súlyos baleset érte: egy villamoskocsiról leesett s a kerekek összeroncsolták egyik lábát. A magányos, remeteéletű művészről azóta sem szivárgott ki semmi hír a nyilvánosságba. Még halála híre is csak hónapok múlva kelt szárnyra. Oly zajtalanul távozott innen, mint amilyen egész élete, egész szereplése volt. GARA ARNOLD. Augusztus 19-én önkezével vetett véget életének a budapesti művésztársadalom egy rokonszenves és lehetséges tagja, Gara Arnold. Hátrahagyott levelében megromlott idegállapotát jelölte meg végzetes elhatározása okául: nem bírta tovább az életküzdelmet, amelyet szinte reménytelennek látott. Valóban szorgalmas ember volt, aki szerény sorból ismert nevű művésszé küzdte fel magát s megtanulta a festésen kívül a rézkarc, fametszet, keramika technikáit is. Elsősorban grafikus volt s mint ilyen egy sereg ex-libris, könyvboríték, folyóirat-illusztráció, legújabban egy rézkarc-album révén keltett tehetsége iránt érdeklődést. Tipográfiai stílusérzékét jól érvényesítette a „Ház" című művészeti folyóirat szerkesztőségében (1909), derekasságát a Kéve művészegyesület azzal ismerte el, hogy ugyanabban az évben tagjául választotta. Éveken át ennek a művészegyesületnek kiállításain mutatta be újabb munkáit s 1911-ben éppen egy ilyen Kéve kiállításon aratott elismerést festett porcellánjaival. Ezt a technikát különös szeretettel művelte s kevéssel halála előtt fejezett be egy nagyobb porcellánsorozatot. Úgy a grafikai, mint keramikai munkássága, bár elismeréssel járt, mégsem tudta megszabadítani az élet gondjaitól, állandó megrendelések híján csak itt-ott tudta tehetségét érvényesíteni. Ez a tehetség elsősorban dekoratív jellegű volt s ezen a téren Gara előszeretettel aknázgatta ki a magyar népművészet motívumait. Dekoratív tollrajzainak is ez egyik jellemvonása. Szerény, jólelkű ember volt, akit e tulajdonságaiért is szerettek művésztársai. Gara Arnold Budapesten született 1882 február 25-én. Szülei eredetileg iparosnak szánták, ő azonban már mint tanuló a művészeti pályára igyekezett: sokat rajzolt, eljárt estiakt-tanfolyamokra, egy ideig Szablya - Frischauf Ferenc iskoláját is látogatta. 1906 ban Nagybányán is tanult s rövid ideig Németországban is dolgozott. 1905-ben állított ki először a Műcsarnokban (Beethoven, tollrajz, plakát), rendes kiállítója volt a Nemzeti Szalonnak és az Ernst Múzeumnak is, többnyire grafikai munkákat mutatott be, közben olajfestményeket is (Hegyoldal; Gulácsy Lajos arcképe;