Magyar Múzeumok, 1995. 2. szám (Vol. 1.)
MŰHELY - Kovács Tibor: Régészeti örökség és a Magyar Nemzeti Múzeum
MI HELY igen t. minister úr ezen túl is figyelmet fog fordítani ezen ügyre. ” Herman Ottó legközelebb csak 1890. január 31-én szentelt önálló beszédet a múzeum bővítésének. „Felkérem a t. minister úr Figyelmét különösen arra, hogy a nemzeti múzeum épülete a 38-iki árvíz előtt terveztetett és már építésben is volt, mikor az árvíz magasságát látták. Meggyőződött az illető építész és vezető, hogy a múzeum kissé alant van tervezve. Az eredeti terv szerint azok a mostani katakombák és épületek alatt lettek volna a tulajdonképeni földszint. Az épületet magasabbra tették, de az épület alatt a rengeteg félig száraz és valóságos katakomba helyiségek megvannak. Ha ezt a részt az udvar felől kiássuk és az ki tud szikkadni, száradni, ott kőneműek roppant számmal elhelyezhetők mindaddig, míg módunk lesz a gyűjteményeket decentralizálni és az egyes csoportoknak külön épületeket emelni. ” Szóba hozta a fegyverzeti gyűjtemény függetlenülését fegyverzeti múzeummá, hangoztatva, hogy az ne a Nemzeti Múzeumban, hanem másutt legyen elhelyezve: „Én nem szeretném a fegyverzeti múzeumot a magyar nemzeti múzeummal hozni kapcsolatba, mert az elvégre katonai dolog és legjobb, ha egyszer magyar úgynevezett Zeughausban lesz bemutatva, hogy lássák a fegyverzet fejlődését. ” Javaslatot tett az önálló országos képtár megépítésére és a gyűjtemények összevonására: „... ami a képzőművészek tekintetében fontos, azt kifejeztem már a közoktatási bizottságban is, hogy tudniillik építtessék, amint lehet, egy országos képtár, ha tetszik egy képzőművészeti palota, mert az tény, hogy képtáraink rosszul vannak elhelyezve, az egyes képek is oly helyen vannak, hogy azokat sem élvezni, sem megtekinteni nem lehet, tanulmányozni pedig legkevésbé sem. Ha a palota meglesz, ha az országos képtár egyesítve lesz a múzeum képtárával, akkor a természetrajzi és egyéb ágak kellő helyet fognak nyerni a múzeumban s akkor ez az épület még számos éven keresztül, mint a magyar tudományosság központja, igen jó szolgálatokat fog tenni. Igen szívesen hallom azt, sőt óhajtom, hogy jussunk is el egyszer odáig, hogy minden fontos tárgynak külön palotát építhessünk, de csak akkor, ha ezen tárgyak már annyira felgyűltek, hogy látjuk a gyűjtemények tagolását, amikor azután az épületeket is rationálisan az anyaghoz képest leszünk képesek felépíteni. ” Beszédének végén javaslatot tett a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi tárának egy külön épületben való elhelyezésére is. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Herman Ottó országgyűlési képviselőként is igyekezett szolgálni a Magyar Nemzeti Múzeum ügyét és az egyes muzeális gyűjtemények, a képzőművészeti, iparművészeti, néprajzi intézmények önállósulását. Az 1885. évi, még inkább az 1896. évi millenniumi kiállítás tevőleges résztvevőjeként szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar múzeumügyben. Régészeti örökség és a Magyar Nemzeti Múzeum Kovács Tibor Az alább olvasható írás rövidebb változata a Magyar Tudományos Akadémia 1995. évi közgyűlésén, a Filozófiai és Történettudományok Osztálya által rendezett tudományos ülésszakon hangzott el „Régészeti örökség és Nemzeti Múzeum” címmel. A most közölt szöveget - felkérésre - az országos múzeumigazgatói értekezleten mondtam el Szolnokon, 1995 májusában, kapcsolódva Gedai István és Szikossy Ferenc azon előadásaihoz, amelyek a Nemzeti Múzeum tevékenységét történeti-művelődéstörténeti aspektusból taglalták. Eszmefuttatásunkat mind Budapesten, mind Szolnokon, vitaindítónak szántuk. A polémia, sajnos, mindkét helyen elmaradt. Talán nem érdektelenségből. Egyébként évtizedek óta, világszerte vitatott a nemzeti múzeumok szerepének és működésének milyensége, amely földrajzi környezettől, társadalmi berendezkedéstől, s nem utolsó sorban a nemzeti hagyományok jellegétől függően megannyi eltérést mutat. Amint különbözik a 19. század és korunk múzeumideálja is. És mégis - vagy éppen ezért -, majd minden múzeum jellegét és tevékenységét döntően befolyásolja a hagyomány és korszerűség optimális aránya, esetleg kényes egyensúlya, vagy éppen merev kétpólusossága. „Midőn 1880-ban a II. Múzeum megcsonkításával vetették meg a történeti képtár alapjait, akkor csak ismétlődött, ami már 1877-ben történt, amikor az országos iparművészeti múzeumnak lehető gyorsan és lehetőleg kevés költséggel kellett létezési jogot adni. Akkor több száz régiségtárgyat, kezdve az egyiptomi kor emlékeitől le egészen a Rómer által nagy gonddal egybegyűjtött népies majolikakészítményekig és a Szalay Ágost-féle gyűjteményből szerzett bábsütő formákig, elvittek ideiglenes letétül az új múzeumba, és amikor utóbb Zichy gróf konstantinápolyi nagykövet a II. Múzeumnak ciprusi edényeket ajándékozott, azokat is elnyelte az új ambitiókkal világnak induló fiókintézet, sőt mikor 1899- ben Pulszky Ferencz magángyűjteményéből a NI. Múzeum költségén egy jeles bronzkanna vétetett meg, melynek az archaeologiában mint Grimani várának régóta megalapozott híre volt, ezt is hatóságilag az új múzeumba utalták, az anyaintézet így táplálván, mint egy áldozatkész óriás pelikán, saját épsége árán apjait. A jelentékeny hátrányokat, melyek a II. Múzeumot ily módon érték, csak ideiglenes bajoknak tartjuk.” E sorokat Hampel Józseftől idéztük, aki 1870-től 1913- ig működött a Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában, s a segédőrtől az osztályigazgatóig (1901-től haláláig) rövidebb-hosszabb ideig betöltött minden létező posztot. Egyébként a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, egyetemi tanár, nemzetközi szinten jegyzett tudós, aki főleg a bronzkor és a népvándorláskor kutatásában máig ható műveket írt. (Mellesleg an Archeological Heritage and the Hungarian National Museum As almost everywhere in Europe in the last century, the Hungarian National Museum, in the decades following its establishment in 1802, also embodied the ideal of an institute with universal collecting and tasks. The outstanding archaeological remains were transferred here from the whole country on the basis of the right to select - assured by law up to 1949. The National Museum has been unable to fully adapt itself to the changed circumstances of the last almost half century. The concept of perfecting or maintaining a national archeological collection of representative value has been outdated long ago. It seems that the „vertical completeness” of the National Museum's archeological collections (its character of giving a kind of a crosssection view) could be realized only in larger perspectives, thinking decades in advance. The intellectual capacity and material resources of the National Museum should be concentrated on the research of a certain period or a few themes under optimal circumstances. The collections of the central institute should be enlarged only with highlevel documented groups of finds of full representative value, although less in number. This however can be imagined only on the basis of open relations on the basis of equality built with the local museums. Since all the important finds can not get into the National Museum because of the modern museological practice, the institution of national deposit should be created in order to cultivate the traditions and in the light of the present realities. Thus, the 23