Magyar Múzeumok, 1999. 3. szám (Vol. 5.)
MŰHELY - Csoma Zsigmond: Bor a múzeumban
MŰHELY Bor a múzeumban Csomna Zsigmond „A vízital igen árt az étel közben. Gyomrot meghidegít, s nem emésztet könnyen, Valamint bevészed, jő ki majd akképpen, Hanem ha mind estig dolgozol erősen. Igyanak bort azért inkább az emberek, A több állatoknak jót tesznek a vizek. Vagy mikor folyam nincs éltessék kútfejek Nem jó, hogy csak vízzel éljenek emberek” Ezt a rímekbe szedett jótanácsot a középkortól virágzó salernói orvosi iskola „De conservanda bona valetudine” címmel ismertté vált tankölteményében olvashatjuk. A mű a XVI11. századig több mint háromszáz kiadást ért meg, 1693-ban magyarra is lefordították. Felfogása, mondanivalója Európaszerte, és természetesen Magyarországon a szőlőhegyeken és a borpincékben is lelkes követőkre talált. Mindez nem lehetett véletlen, hiszen a szőlő-borkultúra végigkíséri az emberiség történetét az ősi civilizációktól napjainkig. Mindezért a bor és a borkultúra az emberi közösségek történetét megörökítő, feldolgozó regionális és országos múzeumokban is megtalálható, bemutatható örök kiállítási téma. A globalizálódó, egységesülő Európában a helyi tradíciók, a nemzeti kulturális örökségnek számító ízek, az étel- és italkészítéshez kapcsolódó helyi kulturális hagyományok ugyanúgy színesítik a hétköznapi és ünnepi életet, mint az ún. magas kultúra elemei. Ugyanakkor ezek a hagyományok identitásunk, egészséges nemzeti büszkeségünk szempontjából sem elhanyagolhatóak. Sőt, az egységesülő világban a homogenizálódással szemben ezek az egyéni színek, ízek, az eltérő fejlődésű történeti múltból adódó különbségek egyre inkább felértékelődnek, szerepük pedig napjainkra megnő. Ha tömören fogalmaznám meg mindezt egy mondatban, azt kellene mondanom: a hagyomány a jövőnk. Mindazok az ismeretek, amelyekre épül az életünk, vagyis tudásunk gazdag és kiapadhatatlan forrása, a múltból táplálkozik. Ez a múlt bár sokféle, nem megtagadható, nem elhanyagolandó, mert minden új magában hordozza a régit, amit ugyan általában meghalad, de nélküle ingataggá és bizonytalanná válik minden újdonság. Végeredményben a múzeumi-közgyűjteményi munka alapját is ez az elv adja. Ebből a felismerésből hirdettük meg a Mezőgazdasági Múzeumban a „Hagyomány a jövő” című rendezvény-sorozatot 1998-1999- ben, amelyben Az asztali örömök és a bor éve kedvező lehetőséget biztosított. A Turizmus Rt-vel, a Múzeumi Történeti Borházzal, a Magyar Bortörténeti Társasággal és a Centrál Európa Alapítványal közösen olyan gasztronómiai, bortörténeti kiállításokat rendezünk, előadásokat szervezünk, történeti borkóstolókat vezetünk, mini-bortörténeti fesztiválokat hívunk életre, amelyek a fentebbi filozófiát jól tükrözik. Erre a bor és a hagyományos ízeket felmutató történeti borkóstolók jó példával szolgálnak. Egészen más az, ha az ember csak leírja és próbálja magyarázni a történeti ízeket, illatokat, mintha azokat meg is kóstoltathatja a program vendégeivel, az érdeklődő múzeumi látogatókkal. Így válik teljessé az ízharmónia, a gasztronómia a bortörténettel, a száraz tudomány a művészetekkel, a mindennapok étkezése az ünnepnapok különlegességeivel. Minden kóstolási alkalom egyben történeti íztúra. Olyan utazás, amikor a Múzeumi Történeti Borház asztala mellett képletesen több évszázadot és több száz kilométert utazhat be a palackba zárt ízcsodák és a tányérokon roskadozó hagyományos, régi ételek, borkorcsolyák segítségével a látogató. A Mezőgazdasági Múzeum több mint egy évszázada szolgálja a főváros és az ország szívében, a híres Vajdahunyad várban a hazai muzeológiát, idegenforgalmat. Hirdeti és öregbíti a magyarországi mezőgazdaság, így a szőlő-borkultúra eredményeit, jó hírét. Látogatói sorában számos külföldi és neves személyiség is megfordul, akik a bemutatók, kiállítások, rendezvények segítségével alkothatnak képet Magyarország gazdasági, idegenforgalmi, környezeti képéről, az ország lakóiról, agrársikereiről és a nehézségekről. Ezért tartjuk fontosnak az Európában nagy múltú magyar szőlő-borkultúra sajátosságainak bemutatását a Múzeumi Történeti Borházban. Itt mind gasztronómiai, kulináris élvezetekkel, mind szakmai-művészi ismeretekkel gazdagodik a látogató. Elsősorban szervezett turisztikai, városlátogató csoportokat akarunk megnyerni, de természetesen a múzeumot megtekintő minden látogató szívesen látott vendége a Múzeumi Történeti Bérháznak, ahol szervezett kultúrtörténeti borkóstoló révén, gyakorlatban is cseppenként ismeri meg a borvidékek, a szőlő-bortermelő közösségek történetét, a termelt régi fajtákat, a hungaricumokat és bormárkákat. A borokhoz, a bortermeléshez kapcsolódó történeti legendák és a történeti valóság szembesítésével pedig Magyarország történetét ismeri meg a kultúrtörténeti borkóstolón résztvevő. Pablo Neruda chilei költő Magyarországon tett látogatása után megjelent kötetének címéül azt adta: Megkóstoltam Magyarországot. Ezt a gondolatsort továbbgörgetve választottuk ki a Múzeumi Történeti Borház szlogenjét és filozófiáját: „Kóstolja meg cseppenként Magyarország múltját, jelenét”. Szóróanyagain, kiadványain is ezt szerepeltetjük, ami utal a kultúrtörténeti borkóstolásra. A Mezőgazdasági Múzeum Történeti Borháza a múzeumi szőlészeti-borászattörténeti kiállításban helyezkedik el, több évszázados műtárgyak, eredeti eszközök között, amely az országban az egyediségét biztosítja. A magyarországi regionális szőlészeti-borászati kiállítások általában a helyi szőlőtermesztés és borászat múltját, esetleg jelenét ismertetik. A történeti borvidékek (ma 22 van) közelében lévő múzeumok mind bemutatják történeti-néprajzi kiállításaikon a helyi szőlő-borkultúrát. Ezek hangulatos, nem egyszer enteriőr kiállítási részekkel színezettek, így a látogatók szeretik és kellemesen érzik magukat itt. A Mezőgazdasági Múzeum a nagyobb szőlő-bortermelő gazdaságoknak az 1970-es évek közepétől több ilyen szakgyűjteményt, kiállítást rendezett, amit a helyiek megbecsülésük jeleként bormúzeumnak hívnak (Boglárlelle, Badacsony, Bóly-Békáspuszta, Villány, Eger, Tolcsva, Nagyréde, Keszthely, Kecskemét, Lajosmizse). Ezeket általában a helyi gazdaság gondozta, ápolta, amíg meg nem szűnt, vagy a privatizáció során át nem változott. A kihelyezett muzeális műtárgyakért a készítő múzeum vállalta a felelősséget. Ezeket a „bormúzeumokat” a termelő üzemek, gazdaságok nem egyszer muzeális boraikkal gazdagították, amelyek értéke adott esetben palackonként több tízezer fő- Bacchus. Tabáni vendéglő színes kerámia cégére, XIX. század vége. Bacchus. Coloured ceramics im-sign from the Tabán, end of the 19th c. Ford: Nagy Géza