Magyar Múzeumok, 1999. 3. szám (Vol. 5.)

MŰHELY - Csoma Zsigmond: Bor a múzeumban

MŰHELY Bor a múzeumban Csomna Zsigmond „A vízital igen árt az étel közben. Gyomrot meghidegít, s nem emésztet könnyen, Valamint bevészed, jő ki majd akképpen, Hanem ha mind estig dolgozol erősen. Igyanak bort azért inkább az emberek, A több állatoknak jót tesznek a vizek. Vagy mikor folyam nincs éltessék kútfejek Nem jó, hogy csak vízzel éljenek emberek” Ezt a rímekbe szedett jótanácsot a közép­kortól virágzó salernói orvosi iskola „De conservanda bona valetudine” címmel is­mertté vált tankölteményében olvashatjuk. A mű a XVI11. századig több mint háromszáz kiadást ért meg, 1693-ban magyarra is lefor­dították. Felfogása, mondanivalója Európa­­szerte, és természetesen Magyarországon a szőlőhegyeken és a borpincékben is lelkes követőkre talált. Mindez nem lehetett vélet­len, hiszen a szőlő-borkultúra végigkíséri az emberiség történetét az ősi civilizációktól napjainkig. Mindezért a bor és a borkultúra az emberi közösségek történetét megörökí­tő, feldolgozó regionális és országos múzeu­mokban is megtalálható, bemutatható örök kiállítási téma. A globalizálódó, egységesülő Európában a helyi tradíciók, a nemzeti kulturális örökség­nek számító ízek, az étel- és italkészítéshez kapcsolódó helyi kulturális hagyományok ugyanúgy színesítik a hétköznapi és ünnepi életet, mint az ún. magas kultúra elemei. Ugyanakkor ezek a hagyományok identitá­sunk, egészséges nemzeti büszkeségünk szempontjából sem elhanyagolhatóak. Sőt, az egységesülő világban a homogenizálódás­sal szemben ezek az egyéni színek, ízek, az eltérő fejlődésű történeti múltból adódó kü­lönbségek egyre inkább felértékelődnek, sze­repük pedig napjainkra megnő. Ha tömören fogalmaznám meg mindezt egy mondatban, azt kellene mondanom: a hagyomány a jö­vőnk. Mindazok az ismeretek, amelyekre épül az életünk, vagyis tudásunk gazdag és kiapadhatatlan forrása, a múltból táplálko­zik. Ez a múlt bár sokféle, nem megtagadha­tó, nem elhanyagolandó, mert minden új ma­gában hordozza a régit, amit ugyan általában meghalad, de nélküle ingataggá és bizonyta­lanná válik minden újdonság. Végeredmény­ben a múzeumi-közgyűjteményi munka alap­ját is ez az elv adja. Ebből a felismerésből hirdettük meg a Me­zőgazdasági Múzeumban a „Hagyomány a jövő” című rendezvény-sorozatot 1998-1999- ben, amelyben Az asztali örömök és a bor éve kedvező lehetőséget biztosított. A Turizmus Rt-vel, a Múzeumi Történeti Borházzal, a Ma­gyar­ Bortörténeti Társasággal és a Centrál Európa Alapítványal közösen olyan gasztro­nómiai, bortörténeti kiállításokat rendezünk, előadásokat szervezünk, történeti borkósto­lókat vezetünk, mini-bortörténeti fesztiválo­kat hívunk életre, amelyek a fentebbi filozófi­át jól tükrözik. Erre a bor és a hagyományos ízeket felmutató történeti borkóstolók jó pél­dával szolgálnak. Egészen más az, ha az em­ber csak leírja és próbálja magyarázni a törté­neti ízeket, illatokat, mintha azokat meg is kóstoltathatja a program vendégeivel, az ér­deklődő múzeumi látogatókkal. Így válik tel­jessé az ízharmónia, a gasztronómia a bortör­ténettel, a száraz tudomány a művészetekkel, a mindennapok étkezése az ünnepnapok kü­lönlegességeivel. Minden kóstolási alkalom egyben történeti íztúra. Olyan utazás, amikor a Múzeumi Történeti Borház asztala mellett képletesen több évszázadot és több száz kilo­métert utazhat be a palackba zárt ízcsodák és a tányérokon roskadozó hagyományos, régi ételek, borkorcsolyák segítségével a látogató. A Mezőgazdasági Múzeum több mint egy évszázada szolgálja a főváros és az ország szívében, a híres Vajdahunyad várban a ha­zai muzeológiát, idegenforgalmat. Hirdeti és öregbíti a magyarországi mezőgazdaság, így a szőlő-borkultúra eredményeit, jó hírét. Lá­togatói sorában számos külföldi és neves személyiség is megfordul, akik a bemutatók, kiállítások, rendezvények segítségével alkot­hatnak képet Magyarország gazdasági, ide­genforgalmi, környezeti képéről, az ország lakóiról, agrársikereiről és a nehézségekről. Ezért tartjuk fontosnak az Európában nagy múltú magyar szőlő-borkultúra sajá­tosságainak bemutatását a Múzeumi Törté­neti Borházban. Itt mind gasztronómiai, ku­lináris élvezetekkel, mind szakmai-művészi ismeretekkel gazdagodik a látogató. Elsősor­ban szervezett turisztikai, városlátogató csoportokat akarunk megnyerni, de termé­szetesen a múzeumot megtekintő minden lá­togató szívesen látott vendége a Múzeumi Történeti Bérháznak, ahol szervezett kultúr­történeti borkóstoló révén, gyakorlatban is cseppenként ismeri meg a borvidékek, a sző­lő-bortermelő közösségek történetét, a ter­melt régi fajtákat, a hungaricumokat és bor­márkákat. A borokhoz, a bortermeléshez kapcsolódó történeti legendák és a történeti valóság szembesítésével pedig Magyaror­szág történetét ismeri meg a kultúrtörténeti borkóstolón résztvevő. Pablo Neruda chilei költő Magyarországon tett látogatása után megjelent kötetének címéül azt adta: Meg­kóstoltam Magyarországot. Ezt a gondolat­sort továbbgörgetve választottuk ki a Múze­umi Történeti Borház szlogenjét és filozófiá­ját: „Kóstolja meg cseppenként Magyaror­szág múltját, jelenét”. Szóróanyagain, kiad­ványain is ezt szerepeltetjük, ami utal a kul­túrtörténeti borkóstolásra. A Mezőgazdasági Múzeum Történeti Bor­háza a múzeumi szőlészeti-borászattörténeti kiállításban helyezkedik el, több évszázados műtárgyak, eredeti eszközök között, amely az országban az egyediségét biztosítja. A magyarországi regionális szőlészeti-bo­rászati kiállítások általában a helyi szőlőter­mesztés és borászat múltját, esetleg jelenét ismertetik. A történeti borvidékek (ma 22 van) közelében lévő múzeumok mind bemu­tatják történeti-néprajzi kiállításaikon a helyi szőlő-borkultúrát. Ezek hangulatos, nem egyszer enteriőr kiállítási részekkel színezet­tek, így a látogatók szeretik és kellemesen érzik magukat itt. A Mezőgazdasági Múzeum a nagyobb sző­lő-bortermelő gazdaságoknak az 1970-es évek közepétől több ilyen szakgyűjteményt, kiállítást rendezett, amit a helyiek megbe­csülésük jeleként bormúzeumnak hívnak (Boglárlelle, Badacsony, Bóly-Békáspuszta, Villány, Eger, Tolcsva, Nagyréde, Keszthely, Kecskemét, Lajosmizse). Ezeket általában a helyi gazdaság gondozta, ápolta, amíg meg nem szűnt, vagy a privatizáció során át nem változott. A kihelyezett muzeális műtárgya­kért a készítő múzeum vállalta a felelőssé­get. Ezeket a „bormúzeumokat” a termelő üzemek, gazdaságok nem egyszer muzeális boraikkal gazdagították, amelyek értéke adott esetben palackonként több tízezer fő- Bacchus. Tabáni vendéglő színes kerámia cégére, XIX. század vége. Bacchus. Coloured ceramics im­-sign from the Tabán, end of the 19th c. Ford: Nagy Géza

Next