Magyar Múzeumok, 2000. 1. szám (Vol. 6.)

MŰHELY - Farkas Zoltán: Miért építsünk lapidáriumot?: reflexió a Magyar Nemzeti Múzeum új kőtárához

MŰHELY Kelecsényi Zsuzsa: Kőemlékek mozgatása: Expo­­trans. Építészeti kivitelezés: Architekten Kft. Építész koordinátorok: Dr. Gaál Péter, Karácsony István Lajos Jegyzetek 1. Dr. Lechner Jenő: A Magyar Nemzeti Múzeum épülete. Budapest, 1927. 14. 2. I. m. 46. 3. I. m. 47. 4. I. m. 61. Román Lapidary New Permanent Exhibition in the Hungarian National Museum The National Museum, founded by Count Ferenc Széchényi in 1802. has been collecting Roman stone monuments since its foundation. Already towards the end of the construction of the palace of the museum in 1848, Mihály Pollack, its architect, had designed a colonnaded hall in the garden for the exhibition of the stone monuments, but due to the lack of proper financial background the plan had to be abandoned. According to a decision in 1995, a new exhibition was created under the southern courtyard of the main building. Construction works had begun during the late autumn of 1996, and the exhibition was opened on the 23rd November 1998. The 860 sq m large main underground area offers the very first opportunity for the visitors to study more than two hundred of the most significant pieces (mainly inscribed sepulchral stelae, parts of aediculae with mythological scenes, altars, sarcophagi, and the grand mosaic floor of the villa at Baláca) from the rich collection containing ca. 1500 pieces. Another selection of sarcophagi will be displayed in the 950 sq m southern courtyard after its refurbishment. The exhibition intends to serve the needs of public and higher level education, and therefore the exhibits are arranged according to chronology, but special care had been taken to offer an interesting tour for average visitors as well. Bilingual captions give essential information, and light effects emphasise details of the works. Small finds of sarcophagi, and other characteristic, contem­poraneous objects (like pieces of jewellery) are displayed for didactical reasons in showcases. The whole area is accessible for handicapped people. Electronic information is available at the homepage http://www.origo.hnm.hu. Lásd még - see also: borító 2/cover 2 Miért építsünk lapidáriumot? Reflexió a Magyar Nemzeti Múzeum új kőtárához Farkas Zoltán Kőtár építését első helyen a kőemlékanyag védelme indokolja. A muzeális értékű kőf­a­­ragványok fedett helyen történő elhelyezése, amelyet súlyuk és terjedelmük már önmagá­ban is meghatároz, soha nem volt olyan sür­gető és aktuális, mint napjainkban. Az időjá­rás szélsőségeinek kitett, szabadtéren elhe­lyezett, egykor kastélyparkok, püspökkertek, várkertek, újabban múzeumi romkertek dí­szei manapság a környezet-, főként a nagy­mérvű légszennyezés miatt pusztulásra ítélt kőemlékek. Másolatokkal való kiváltásukat költséges voltuk nehezíti. A múzeumkertek­be kitett kőemlékek téli takarása is rontott a helyzeten: a szellőzés hiánya miatt, a pára­dús környezetben mikronövényzet telepszik meg rajtuk. Megoldást jelenthetnek ez eset­ben a télre kihelyezett nyitott védőtetők. Az eredeti gyűjtemény védelme számára már egy rendezett tanulmányi raktár is nagy je­lentőségű, delapid­árium­ létesítése az, ami a látogathatóságát növeli. A középkori, a ró­mai kori kőtár a történeti múzeumok elma­radhatatlan kiállítási egysége. Bár az utóbbi évtizedekben is létesültek múzeumkerti nyi­tot árkádok kőtár számára, helyenként ezek sem nyújtanak kellő védelmet, a zárt épület­ben való elhelyezés halaszthatatlanná vált. Tisztítás, restaurálás után nemegyszer a múzeumnak is helyet adó műemléképületek folyosóin, kazamatáiban, pincetereiben szép lapidáriumokat lehet kialakítani. A szabad­térről behozott, többnyire mészkőfaragvá­­nyok egy része sajnos már alig gyógyítható, felületén fekete foltok jelzik a savak hatásá­ra anyagában való megváltozását, gipsszé válását. A makacs szennyeződések tiszta vízzel való eltávolítása sem könnyű feladat, a nagynyomású vízsugár csak fokozott körül­tekintés mellett használható, az eredeti fes­tés maradványainak megtartása végett. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye a római feliratok, kőemlékek számát tekintve egészen kivételes nagyságú, első rendezése (1869) óta a már akkor is jelentős, 600 dara­bot számláló gyűjtemény több ezresre nőtt. Múzeumkerti árkádok ma már aligha jelen­tettek volna megoldást a földszinti folyosó­kon, átjárókban, az épület két udvarán ösz­­szezsúfolódott gyűjtemény számára. A mú­zeum most folyó rekonstrukciója a múzeum 200 éves történetének, az új lapidárium a kőtár történetének legjelentősebb állomása. Elhelyezése méltó a gyűjtemény méreteihez, jelentőségéhez illő még akkor is, ha csak ki­sebb, válogatott részét fogadhatta be. Ön­magában véve fontos az a tény, hogy hozzá­férhető, tanulmányozható és látogatható a gyűjtemény jelentős része. Az épületfelújítás megkezdése óta különösen nagy gondot je­lentett a raktári hozzáférhetőség a felirat­­gyűjtemények új kritikai kiadását előkészítő szakkutatásnak is. Ahogy már Theodor Mommsen is panaszkodott Eötvös József akadémiai elnöknek, amikor itt járt még az előtt, hogy Rómer Flóris múzeumi őr a lom­tárat kiüríttette és az első lapidáriumot berendeztette.­ A pinceszinten, a második udvar alatt épí­tett új, impozáns tér nagyszerű rálátást biz­tosít a harmonikusan elrendezett, lehetőleg eredeti szerepüknek megfelelően felállított római kőemlékekre. Építészeti kialakítása célszerűségével, arányaival, kétszintes „ga­lériaszerű'' megoldásával, a szürke kőfelüle­teket kiemelő háttér jól megválasztott vörös falfestésével élményszámba menő látványt nyújt. Kivételes már önmagában véve is egy múzeumi célra készült épületben egy lapidá­rium számára épített tér. Az a kőtár rendező­je számtára is olyan lehetőség, amikor az építésszel kezdettől együtt dolgozhat, külö­nösen olyan anyag bemutatásában, amely eredetét tekintve is elválaszthatatlan az épí­tészettől, építmény tartozéka, az épített környezet részét képező emlékmű. A kőemlékek felállításakor kettős feladat­tal kellett szembenézni. Egyik oldalról a sok és terjedelmes muzeális emlék mint történe­ti dokumentum minél teljesebb és gazdasá­gosabb, ugyanakkor tanulmányozható elhe­lyezése, amely egyben az anyag ezen részé­nél a raktározás gondjait is megoldja. Másik oldalról mint művészeti termék, annak tar­talmából kiindulva a teret betölteni, ahol az egyes darabok önállóan is érvényesülnek. Utóbbit az egész tér szabad felhasználása tenné lehetővé. Ekkor lenne helye a részle­ges rekonstrukciónak, érvényesülnének tö­megükben is a szabadon álló jelentősebb plasztikai darabok. Ez a kutatási igények, a tanulmányozhatóság javára is válna, hiszen a kőemlékek második életének, a különböző célú­ rendeltetésű egykori felhasználásuk nyomainak helyszíni tanulmányozása kevés­bé korlátozott. A kétszintes galériaszerű megoldással az építők végül is a „folyosói kőtárat" mentették át egy nagyobb térbe, ahol a sztélék, oltárkö­vek­­ a teret határoló főfalnak a nagyszámú kőtábla, a mellvéd fala előtt a talapzatszerű kőemlékek - háttal a falnak állítva változatos tartalmú de szabályos sorokban állnak. A le­szűkült középső teret pedig elfoglalja a ha­talmas méretű, dekoratív balácai mozaik­padló, a kőemlékeket itt is „félreállítva", amelyek így az impozáns tér berendezései. 9

Next