Magyar Múzeumok, 2000. 1. szám (Vol. 6.)
MŰHELY - Farkas Zoltán: Miért építsünk lapidáriumot?: reflexió a Magyar Nemzeti Múzeum új kőtárához
MŰHELY Kelecsényi Zsuzsa: Kőemlékek mozgatása: Expotrans. Építészeti kivitelezés: Architekten Kft. Építész koordinátorok: Dr. Gaál Péter, Karácsony István Lajos Jegyzetek 1. Dr. Lechner Jenő: A Magyar Nemzeti Múzeum épülete. Budapest, 1927. 14. 2. I. m. 46. 3. I. m. 47. 4. I. m. 61. Román Lapidary New Permanent Exhibition in the Hungarian National Museum The National Museum, founded by Count Ferenc Széchényi in 1802. has been collecting Roman stone monuments since its foundation. Already towards the end of the construction of the palace of the museum in 1848, Mihály Pollack, its architect, had designed a colonnaded hall in the garden for the exhibition of the stone monuments, but due to the lack of proper financial background the plan had to be abandoned. According to a decision in 1995, a new exhibition was created under the southern courtyard of the main building. Construction works had begun during the late autumn of 1996, and the exhibition was opened on the 23rd November 1998. The 860 sq m large main underground area offers the very first opportunity for the visitors to study more than two hundred of the most significant pieces (mainly inscribed sepulchral stelae, parts of aediculae with mythological scenes, altars, sarcophagi, and the grand mosaic floor of the villa at Baláca) from the rich collection containing ca. 1500 pieces. Another selection of sarcophagi will be displayed in the 950 sq m southern courtyard after its refurbishment. The exhibition intends to serve the needs of public and higher level education, and therefore the exhibits are arranged according to chronology, but special care had been taken to offer an interesting tour for average visitors as well. Bilingual captions give essential information, and light effects emphasise details of the works. Small finds of sarcophagi, and other characteristic, contemporaneous objects (like pieces of jewellery) are displayed for didactical reasons in showcases. The whole area is accessible for handicapped people. Electronic information is available at the homepage http://www.origo.hnm.hu. Lásd még - see also: borító 2/cover 2 Miért építsünk lapidáriumot? Reflexió a Magyar Nemzeti Múzeum új kőtárához Farkas Zoltán Kőtár építését első helyen a kőemlékanyag védelme indokolja. A muzeális értékű kőfaragványok fedett helyen történő elhelyezése, amelyet súlyuk és terjedelmük már önmagában is meghatároz, soha nem volt olyan sürgető és aktuális, mint napjainkban. Az időjárás szélsőségeinek kitett, szabadtéren elhelyezett, egykor kastélyparkok, püspökkertek, várkertek, újabban múzeumi romkertek díszei manapság a környezet-, főként a nagymérvű légszennyezés miatt pusztulásra ítélt kőemlékek. Másolatokkal való kiváltásukat költséges voltuk nehezíti. A múzeumkertekbe kitett kőemlékek téli takarása is rontott a helyzeten: a szellőzés hiánya miatt, a páradús környezetben mikronövényzet telepszik meg rajtuk. Megoldást jelenthetnek ez esetben a télre kihelyezett nyitott védőtetők. Az eredeti gyűjtemény védelme számára már egy rendezett tanulmányi raktár is nagy jelentőségű, delapidárium létesítése az, ami a látogathatóságát növeli. A középkori, a római kori kőtár a történeti múzeumok elmaradhatatlan kiállítási egysége. Bár az utóbbi évtizedekben is létesültek múzeumkerti nyitot árkádok kőtár számára, helyenként ezek sem nyújtanak kellő védelmet, a zárt épületben való elhelyezés halaszthatatlanná vált. Tisztítás, restaurálás után nemegyszer a múzeumnak is helyet adó műemléképületek folyosóin, kazamatáiban, pincetereiben szép lapidáriumokat lehet kialakítani. A szabadtérről behozott, többnyire mészkőfaragványok egy része sajnos már alig gyógyítható, felületén fekete foltok jelzik a savak hatására anyagában való megváltozását, gipsszé válását. A makacs szennyeződések tiszta vízzel való eltávolítása sem könnyű feladat, a nagynyomású vízsugár csak fokozott körültekintés mellett használható, az eredeti festés maradványainak megtartása végett. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye a római feliratok, kőemlékek számát tekintve egészen kivételes nagyságú, első rendezése (1869) óta a már akkor is jelentős, 600 darabot számláló gyűjtemény több ezresre nőtt. Múzeumkerti árkádok ma már aligha jelentettek volna megoldást a földszinti folyosókon, átjárókban, az épület két udvarán öszszezsúfolódott gyűjtemény számára. A múzeum most folyó rekonstrukciója a múzeum 200 éves történetének, az új lapidárium a kőtár történetének legjelentősebb állomása. Elhelyezése méltó a gyűjtemény méreteihez, jelentőségéhez illő még akkor is, ha csak kisebb, válogatott részét fogadhatta be. Önmagában véve fontos az a tény, hogy hozzáférhető, tanulmányozható és látogatható a gyűjtemény jelentős része. Az épületfelújítás megkezdése óta különösen nagy gondot jelentett a raktári hozzáférhetőség a feliratgyűjtemények új kritikai kiadását előkészítő szakkutatásnak is. Ahogy már Theodor Mommsen is panaszkodott Eötvös József akadémiai elnöknek, amikor itt járt még az előtt, hogy Rómer Flóris múzeumi őr a lomtárat kiüríttette és az első lapidáriumot berendeztette. A pinceszinten, a második udvar alatt épített új, impozáns tér nagyszerű rálátást biztosít a harmonikusan elrendezett, lehetőleg eredeti szerepüknek megfelelően felállított római kőemlékekre. Építészeti kialakítása célszerűségével, arányaival, kétszintes „galériaszerű'' megoldásával, a szürke kőfelületeket kiemelő háttér jól megválasztott vörös falfestésével élményszámba menő látványt nyújt. Kivételes már önmagában véve is egy múzeumi célra készült épületben egy lapidárium számára épített tér. Az a kőtár rendezője számtára is olyan lehetőség, amikor az építésszel kezdettől együtt dolgozhat, különösen olyan anyag bemutatásában, amely eredetét tekintve is elválaszthatatlan az építészettől, építmény tartozéka, az épített környezet részét képező emlékmű. A kőemlékek felállításakor kettős feladattal kellett szembenézni. Egyik oldalról a sok és terjedelmes muzeális emlék mint történeti dokumentum minél teljesebb és gazdaságosabb, ugyanakkor tanulmányozható elhelyezése, amely egyben az anyag ezen részénél a raktározás gondjait is megoldja. Másik oldalról mint művészeti termék, annak tartalmából kiindulva a teret betölteni, ahol az egyes darabok önállóan is érvényesülnek. Utóbbit az egész tér szabad felhasználása tenné lehetővé. Ekkor lenne helye a részleges rekonstrukciónak, érvényesülnének tömegükben is a szabadon álló jelentősebb plasztikai darabok. Ez a kutatási igények, a tanulmányozhatóság javára is válna, hiszen a kőemlékek második életének, a különböző célú rendeltetésű egykori felhasználásuk nyomainak helyszíni tanulmányozása kevésbé korlátozott. A kétszintes galériaszerű megoldással az építők végül is a „folyosói kőtárat" mentették át egy nagyobb térbe, ahol a sztélék, oltárkövek a teret határoló főfalnak a nagyszámú kőtábla, a mellvéd fala előtt a talapzatszerű kőemlékek - háttal a falnak állítva változatos tartalmú de szabályos sorokban állnak. A leszűkült középső teret pedig elfoglalja a hatalmas méretű, dekoratív balácai mozaikpadló, a kőemlékeket itt is „félreállítva", amelyek így az impozáns tér berendezései. 9