Magyar Múzeumok, 2007. 4. szám (Vol. 13.)
2007 / 4. szám - MŰHELY - Pávai István: Kodály Zoltán és a magyar múzeumok
MŰHELY nekdobokai népzenéről semmi érdemlegeset nem tudtunk. A másik tervem az volt, hogy Kalotaszegbe utazom, ahonnan sok és szép hangszeres muzsikának ismertük a dallamát, de csak most, újabban nyílt módunk arra, hogy ne csak a prímás, hanem az egész „banda” együttes játékát is felvehessük. Mindkét gondolat egyformán kedves volt nekem. Néhány hónappal indulásom előtt elmondottam terveimet Kodály Zoltánnak s azt is, hogy alig tudok választani közülük. Kodály habozás nélkül válaszolt s elmondotta, hogy nemrégiben széki hímzéseket látott. Ahol ilyen szép és sajátos hímzések élnek még ma is, kell ott - mondotta - valami érdekes muzsikának is lennie. Lelkesen beszélt s erősen biztatott a széki útra. így történt, hogy a vele való beszélgetés után azonnal írtam a szolnokdobokai barátaimnak, akik már régebben vártak - hogy szőkébb pátriájukba indulok”." Kodály a széki anyag feldolgozásában is segítségére volt Lajtádnak. 1950-ben levelet írt kolozsvári tanítványának, Jagamas Jánosnak, arra kérve őt, hogy a helyszínen, Széken tisztázzon olyan hangszertechnikai kérdéseket, amelyek Lajtha gyűjtése alkalmával homályban maradtak." A Magyar Népzene Tára szerkesztésére Kodály vezetésével 1949-ben létrehozott kutatói gárda 1953-ban alakult át az MTA Népzenekutató Csoportjává. A népzenei összkiadás megkezdése óta a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályának éves munkabeszámolóiban állandóan szerepelt ennek a munkának a rendszeres támogatása a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztálya által.12 Ezen az osztályon akkoriban több Kodály-tanítvány dolgozott (pl. Vargyas Lajos, Sárosi Bálint, Tóth Margit), némelyikük az ő ajánlásával került oda. 1952. augusztus 18-i keltezéssel kézírásos ajánlást írt egyik tanítványa részére: „Avasi Béla hallgatóm a Zeneművészetit. Főiskolai, népzenei előadásain, már ma is széleskörű népzenei tájékozottsággal bír, a múzeumban végzendő tudományos munkára kiválóan alkalmas”. Avasi Bélát ezen ajánlása alapján Lajtha László javaslatára 1953. január 1-jétől a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályára felvették. Számos további adat idézhető Kodály és a múzeumok sokrétű kapcsolatáról. 1921. október 29-én Debrecenből feleségéhez írt pár soros képeslapon beszámol arról, hogy aznap mindössze 6 órát töltött a városban, s fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „Néprajzi múzeum is van itt”. A vidéki múzeumok közül több másikkal is kapcsolatban állt, sőt tárgyi gyűjteményeik zenei vonatkozású részeiről is tájékozódott. A népi hangszeres zenéről szóló összefoglalójában írja: „Kecske-, vagy kosfejű dudák mellett egyes alföldi múzeumok (Szentes, Szeged) menyecske-, sőt bajuszos férfifejű dudákat is őriznek. Származásukról nincs adat. Mi ilyet magyar, szlovák vagy román dudás kezében nem láttunk. Még tisztázandó kérdés: magyar vagy más eredetű”. Ugyanott a hangszeregyüttesek összetételét dokumentáló ikonográfiai adatok felsorolásánál említi hegedű-klarinét-cimbalom-kisbőgő együttesre példaként Czanzi Ágost Elek Szüreti ünnepély Vác vidékén című festményét (1859) a Szépművészeti Múzeum kollekciójából. A tekerőlant készítésére és még élő használatára vonatkozóan a Csongrád Vármegyei Múzeum igazgatójától, Csallány Gábortól kapott értékes adatokat.14 Természetesen számos idevágó adalékot talált a Néprajzi Múzeum hangszergyűjteményében is, s a szegedi, szentesi, debreceni múzeumok mellett innen került ki a tanulmányát illusztráló fotóanyag egy része. Számos levelét, köztük több kézírásosat fővárosi, vidéki és határon túli múzeumok őrzik: Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest), Palóc Múzeum (Balassagyarmat), Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba), Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Arany János Múzeum (Nagykőrös), Móra Ferenc Múzeum (Szeged), Szlovák Nemzeti Múzeum Zenei Osztálya (Pozsony), Schneider-Trnavsky-hagyaték (Nagyszombati Múzeum).15 Ötfokú hangsor a magyar népzenében című korszakos jelentőségű tanulmányát bővített és javított formában a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára kiadott Emlékkönyvben jelentette meg 1929-ben. A balassagyarmati múzeum igazgatóságát az alábbi sorokkal kereste föl 1952. szeptember 16- án: „A Magyar Népzene Tára II. kötete rövidesen megjelenik, a népszokások énekeit tartalmazva (Villő, Sardó, Talalaj, Kisze, Lucázás, Betlehemezés, Köszöntők, Újév, Regölés, Háromkirályok, Balázsolás, Gergelyjárás, Húshagyó, Farsang, Szentiván-nap stb stb.). Amennyiben a felsoroltak közül valamelyik énekes szokáshoz van megfelelő szép fényképe (9x12 cm, lehetőleg), szíveskedjék megtekintésre megküldeni a szerkesztőség fenti címére”. Több hasonló tartalmú levelet más vidéki múzeumoknak is küldött.16 A fonográfhengerek hosszú távú megőrzésével és korszerű konzerválásával kapcsolatos muzeológiai szemléletének fontos dokumentuma az a levele, amelyet 1960. március 12-i keltezéssel küldött Bartók Péternek New Yorkba. Ebben írja többek között: „Az Edison-hengereket lakklemezre - Soundcraft, Pyral - írjuk át, hogy a viaszhengerek további kopását elkerüljük. E célból szükségünk volna egy olyan pick-upre, amely az elektromos átírást lehetővé tenné. Úgy tudjuk, hogy ilyen vertikális tű-mozgású pick-up kapható Amerikában. Ha csak együtt kapható a készülék a meghajtószerkezettel - és nem nagyon drága -, úgy is megfelelő lenne. Az nem okoz zavart, ha csak a lejátszó fejet kapjuk meg. Persze, a pick-up-hoz különféle vastagságú zafírtű is kellene, mert a 60 év előtti gépeken is a vágótű más-más vastagságú volt. Remélhető, hogy kapható könynyen cserélhető lejátszó zafírvég, de ha csak egyféle van, az is megfelelő lesz. Egyben köszönettel fogadnánk, ha tájékoztatna arról is, milyen korrekciós eljárásokat alkalmaznak az átjátszásoknál, valamint van-e valamilyen újabb elv a hengerek tárolásával és konzerválásával kapcsolatban. ” A múzeumok közszolgálati szerepét hangsúlyozza a magángyűjteményekkel szemben, nemcsak a népzenei felvételek vonatkozó Tyúkozás, Istensegíts (Bukovina), 1914. Kodály Zoltán felvétele. A Kodály Archívum gyűjteményéből ’’Tyúkozás”, Istensegíts (Bukovina), 1914. Photo by Zoltán Kodály. From the collection of the Kodály Archive